Irodalmi Szemle, 1984
1984/10 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (7.)
a kisebbségi helyzetből természetszerűleg adódtak, hibáztatni legfeljebb azt lehet,, hogy a nemes szándék és törekvés nem mindig talált adekvát művészi kifejezést. Ez azonban aligha magyarázható a kisebbségi pszichózissal, inkább a tehetségek hiányával, vagy a feladatok sokaságával, melyet vállalni kellett s mely egyfajta könnyítéssel, az esztétikai kötöttségek alóli felmentéssel is járt. Ez utóbbival is magyarázható, hogy a csehszlovákiai magyar költők közül kevesen szereztek maguknak nevet és rangot az egyetemes magyar irodalomban. És talán ez is oka volt annak, hogy 1945 után — új környezetbe, a magyar irodalom új áramába kerülve — még azok is elhallgattak, akiket korábban termékeny költőknek ismertünk. A két világháború között a kisebbségi irodalom számára nagy segítséget jelentett, hogy olyan jeles írók kérték számon irodalmunktól a minőséget, mint Illés Endre, Illyés Gyula, Ignotus Pál, Komlós Aladár, József Attila, Schöpflin Aladár, Füst Milán, Féja Géza és mások. A tényleges hátrány azonban csak akkor tudatosodott, amikor szemtől szembe találták magukat a költők azzal az esztétikai, formakultúrabeli hátránnyal, költői megkésettséggel, melyről a kisebbségi környezetben nem kellett tudomást venniük. Kovács Endre A szlovenszkói magyar irodalom sorsa című tanulmányában a harmincas évek közepén így írt erről: „Mivel nem volt szigorú kritikai kéz, amely meg tudta volna válogatni az értékeket, s művészi kritériumok szerint bírálta volna a költőket, kevés kivétellel az inferióris ízlés lett úrrá a verstermelésen. Az újságokat elárasztották a lompos szabad versek, a tiszta értékek elmosódtak, oly könnyű volt verset írni, hogy szükségszerűen termelési többlet keletkezett. Talán még Erdélyben sem jelent meg annyi verseskönyv, mint itt Szlovenszkón, ahol a meg- szervezetlen és szempont nélküli kritika ezeket a könyveket meggondolás nélkül irodalmi fémjelzéssel látta el... Alig tudunk olyan költőt mondani, akiben forma és tartalom szerencsés vegyülése tiszta lírai alkotásokra vezethetett volna.” S mivel az érdek és az érték írói csoportosulások, irányzatok szerint mást és mást jelentett, nyilvánvaló, hogy nemcsak az irodalom egysége, felzárkózása érdekében tett kísérletek bizonyultak eredményteleneknek, hanem a kritikai mérce is kiszámíthatatlan volt. Nem kivé;el ez alól a polgári irodalom sem, melynek a polgári demokratikus Csehszlovákiában helyzeti előnye volt. ölvedi Lászlót a kibontakozó csehszlovákiai magyar líra első képviselői között tartjuk számon, akinél a messianisztikus póz sem ismeretlen. Költészetére sajnos a „hurrámagyar” szempontok, frázisok és a pátosz nyomta rá a bélyegét. A világ rémségeitől való félelem és háborúellenesség jellemezte Darvas János költészetét. A kiváló irodalomtörténész Komlós Aladár is versekkel jelentkezett. Ehhez a költői irányzathoz soroljuk Szenes Erzsi, az emigráns Antal Sándor, a kritikus és közíró Kovács Endre, a prózaíró Jarnó József, továbbá Urr Ida, Merényi Gyula, a parasztköltő Csontos- Vilmos, az autodidakta Kudlák Lajos munkásságát. A konzervatív és vallásos líra képviselői közé Asguthy Erzsébet, Telek A. Sándor, Tamás Lajos, Klimits Lajos, a Mécs-tanítvány Kossányi József, továbbá Környei Elek. és Kelembéri Sándor tartoztak. A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR PRŰZAIRODALOM A két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalom fejlődésével több tanulmány foglalkozott, s ezek végkicsengése csaknem mindegyiknél ugyanaz: a líra rész- eredményei és a színvonalas esszéirodalom mellett a prózairodalom meglehetősen szürke, jellegtelen volt, és különösen az első esztendőkben nemigen termett számára babér. Egyáltalán, a prózairodalomra a megkésettség a jellemző. Ez azzal is magyarázható, hogy a költészet — mint az irodalom könnyűlovassága — tartalmi és formai jegyeiben mindig könnyebben tudott igazodni a megváltozott, vagy a horizonton feltűnő új körülményekhez, irányzatokhoz. A prózának nagyobb távlatra, hosszabb időre van szüksége, hogy reagálhasson az eseményekre. A hagyománytalanság irodalmunk egészére érvényes, de különösen megérezte ezt a széppróza. Ebben nemcsak az játszott szerepet, hogy az osztálytagozódás nem kedvezett az irodalmi élet kibontakozásának, mivel Szlovákia és Kárpátalja lakosságának mintegy háromnegyede földműves volt, s kulturális színvonala rendkívül alacsony, irodalmi igénye pedig jóformán a kalendárium-nívóhoz szokott, hanem az is, hogy
