Irodalmi Szemle, 1983

1983/10 - Csáky Károly: Ipolyi Arnold nyomában

szolgált, G. Gyuláné volt az egyik boszorkány. Az asszony egyszer meleg tejet kért fejés után a „nagyságosasszonytől”, s ezáltal megbabonázhatta a teheneket, mert másnap véreset fejtek tőlük. Az idős adatközlő mesélte továbbá, hogy nagyapja a véres tejet a kútvályúba öntötte, majd seprűvel megcsapkodta. Közben vizet húzott a kúton, s ezt mondogatta: „Hajrá nye! Hajrá nye!” Erre az öregasszony, aki a falu másik végén lakott, térden csúszva ment a kúthoz, ahol a gulyás seprűvel őt is jól összeverte.

Ipolyi írja, hogy a „néphit szerint a boszorkány minden gondolkodó alakot felvehet, saját alakját azok mögé rejtheti, sőt azt teljesen láthatatlanná bűvölheti”.51 Az újabban gyűjtött történetek alapján a boszorkány megjelenhetett macska, nyúl, béka stb. alakjában. De az is lehetséges, hogy a boszorkány hírében álló asszony (állattá változtat valakit. Ugyancsak Ipolyfödémesen mesélték, hogy volt egy sovány gyerek, akit a gazdasszony lóvá varázsolt. Éjfélkor mindig felkeltette, fejébe kötőféket tett, aztán ellovagolt vele a Gellérthegyre, a boszorkányok gyülekezőhelyére. •

Ipolyi a boszorkányok elleni védekezés módjairól is említést tett. Lejegyezte pl., hogy Luca napján a házak és az ólak ajtaját fokhagymával kenték be, hogy a gonosz szellemet távol tartsák. A karácsonyéjféli összejövetelen pedig a lucaszékre ülve leshették meg a boszorkányokat.

A babonás hiedelmek legtöbbje ma is gyűjthető. Idősebbjeink Födémesen pl. arról is tudnak, hogy a „Puszta pincénél”, ahol a „hármas út” volt, egyszer egy ember elakadt a lovaival. Azok csak „prüszköltek”, de nem mentek tovább. Egy másik ember is csak úgy tudott a boszorkányos akadályon átjutni, hogy szentelt vizet vitt magával, s mikor a helyszínre ért, gyorsan keresztet vetett. Kelenyében, a szomszéd faluban azt is elmondták, hogy valamikor az éjféli misén a boszorkányok a „papocska” kezéből akarták kivenni a „szákramentumot”. A pap erre így kiáltott fel: „Távozzatok, mert ujjal mutogatok rátok, hogy kik vagytok!” Arra is emlékeznek, hogy Födémesen régebben éjféli misekor a „szegényekházikájában” gatyamadzag volt kihúzva, a szenteltvíztartóba pedig „gubát” tettek.

Ipolyit a század nagy mesegyűjtőjének is joggal nevezhetjük, hiszen már a Mytho- lógia számára több népmesét kutatott fel. A munkát 1854 után, a mű megjelenését követően is folytatta. Folklórgyűjteménye a becslések szerint mintegy 1100 szöveget- adatot foglal magába.52 A mesék felgyűjtése után az egész európai mesekincs összehasonlításán dolgozott. A mesemotívum és a mesetípus fogalmával is nála találkozunk először.

Ipolyi életében a Mythológián kívül már egy teljes magyar mese- és regekönyv is kiadásra készen állott. Sajnos, megjelenésükre nem került sor. A gyűjteményeket 1887- ben Abafi elküldte Kálmány Lajosnak, aki sajtó alá rendezte az anyagot, a megjelenésre azonban még mindig sokat kellett várni. Végül 1914-ben napvilágot látott Ipolyi mese- gyűjteménye, illetve annak egy része.53 A többi folklórszöveg csak 1949-ben került elő a Kálmány-hagyatékból.

A meséket vizsgálva Kovács Ágnes folklórkutató megjegyzi, hogy „Ipolyi nem volt irodalmár, a legköltőibb mese is csak mint adat vagy téma érdekelte őt”.54 Ám gyűjteményét a mai népköltési vizsgálat szemszögéből nézve „tipológiailag és motivikailag hiteles anyagnak kell tekinteni” — állapítja meg Kovács Ágnes. Hangsúlyozza továbbá, hogy Ipolyi volt az első, aki szabályszerű néprajzi gyűjtőutakat tett, s nála találjuk először nyomát annak, hogy „egy jó mesemondó meséi önálló gyüjteményrészt alkossanak az adatközlő nevével és a gyűjtemény keletkezési helyének feltüntetésével”.55

A Néprajzi Múzeum kéziratgyűjteményében őrzött Ipolyi-anyagról Kovács Ágnes az alábbiakat írja: „Megállapíthatjuk, hogy olyan száz esztendővel ezelőtt létrejött folklórgyűjtés van birtokunkban, mely jelentőségét tekintve méltán sorolható Kriza János, Erdélyi János, Abafi Aigner Lajos és Kálmány Lajos ismert hagyatéka mellé.”56

Ipolyi gyűjteményében több honti népmesét is találunk. Legközelebbi itteni munkatársa egyébként Pajor István ügyvéd volt, aki 1847 nyarán és 1851 szeptemberében 10 mesét s 4 babonát küldött neki Ipolynyékről, illetve Kiscsalomijáról. Ezek közül a Magyar Népköltési Gyűjtemény XIII. kötetében is találunk néhányat. A talált gyermek című Pajor István gyűjtötte nyéki mesét Kósa László is közzétette Rozmaringkoszorú című gyűjteményében. A rövid mesét az általa közzétett szöveg alapján közöljük.

„Egy asszonynak volt egy kisfia, de egyszer, mikor munkában volt, s gyermekét letette, két pólyásgyermeket talált azon a helyen, hol a magáét hagyta volt. Mivel