Irodalmi Szemle, 1983
1983/10 - Csáky Károly: Ipolyi Arnold nyomában
a kettőt egymástól megkülönböztetni nem tudta, mind a kettőt felnevelte, de mindig fúrta a fejét, mint ösmerhetne a maga édesére. Javasolták neki, verné meg mind a kettőt jól, amelyik az ő fia, nyakába fog borulni, és kérni őt, ne bántaná, a másik pedig félre megy és ott fog sírni. Ügy történt. A két fiú nagyon szívére vette, hogy anyjok őket így megverő, eltökél- lették, hogy a házat elhagyják, elmennek szerencsét próbálni. Amint mennek, egy vastag fához érnek, hol az út kétfelé vált. Itt a talált gyermek, ki okosabb volt, azt mondta a másiknak: — Édes testvérem, ez az út magától mutatja, hogy egyikünk jobbra, a másik balra menjen. Esztendő múlva meglehet, találkozunk a fánál, s ha nem találkoznánk, aki itt lesz, döfje a vastag fába a bicskáját, s ha abból vér foly, tudhatja, hogy testvérének jól van dolga, ha pedig hitvány nedv fog folyni, tudhatja, hogy testvérének dolga rosszul megy, vagy éppen meghalt. Kétfelé mentek tehát. A talált gyermek egy nagy városba ért, amely egészen be volt húzva fekete posztóval. Tudakozására, mi ennek az oka, azt felelték, hogy a hétfejű sárkány van közel szirtbarlangban nagy víz között, és mindennap egy lányt eszik meg. Sorsvetés útján már a király lányára került sor. Nem szólt semmit, egyenesen a királyhoz ment, és azt mondta, hogy ő meg akar vívni a sárkánnyal. A király kardot adott neki, és megígérte, hogy odaadja a lányát, ha meggyőzi a sárkányt. Amint a királyleányt nagy gyászban vitték a hajón, a sárkány kidugta egyik fejét, melyet a talált fiú rögtön levágott, s úgy bánt a többi hattal is, minek következtében a király veje lett. Amint egyszer vadászni ment, egy öregasszonyt talált az erdőben, ki gallyat vitt egy taligán, s mivel már nem bírta, kérte, hogy segítsen neki. Segített neki, s amint tolja, egyszerre elsüllyed a talyigával együtt. Az öregasszony a sárkány anyja volt. Ott lenn a barlangjában szemrehányás közt vesszővel illette meg, mire a király veje kővé vált, ő pedig csontokat főzött vasfazékban, melyek a fia csontjai voltak, s avégből főzte, hogy a fia felelevenedjék. Ez éppen egy esztendőre történt. A másik testvére a vastag fához menvén beledöfte a kését, és víz folyt belőle. Mindjárt tudta, hogy testvére veszedelemben van, elment tehát azon az úton, melyen testvére elindult. Végre elért ugyanabba a városba, hol nagyon megörültek neki, mert hasonlatosságánál fogva azt gondolták, hogy a királyleány férje. Ö nem fedezte fel magát, hanem ki akarta tudni, hol van a testvére. Amint egyszer vadászni ment, az erdőben az öregasszonnyal szint’ azonképpen járt. A boszorkány leselkedett rá, megörült neki, de ez kikapta kezéből a vesszőt, s megütötte vele a boszorkányt, ki azonnal kővé vált, a vessző másik végével pedig kővé vált testvérét illette meg, ki azonnal felelevenedett. A sárkánynak már csak kevés ideig kellett volna főlni, hogy felelevenedjék. A két testvér ezután viszament a városba, hol a király veje feleségével nagy öröm közt új lagzit tartott.”57 Pajor István mellett Ipolyinak Hont megyéből egy másik szorgalmas gyűjtője is volt, aki viszont név nélkül küldte be meseanyagát. Az általa leadott 15 meséről Kovács Ágnes megállapítja, hogy ez „nemcsak terjedelme, hanem anyaga miatt is kiemelkedő, mivel erről a vidékről a legjellegzetesebb meséket foglalja magába”.58 JEGYZETEK 1 Lásd: Gyürky Antal: Ötvennégy év Hontvármegye történetéből. Vác 1882, 195—199. 2 1. m. 3 Pór Antal: Ipolyi Arnold váradi püspök élete és munkái vázlata. Kiadja Stampfel Károly, Pozsony—Budapest 1886. 4 Pór Antal: I. m., 8. 5 I. m., 8. 6 Gyürky A.: I. m. 7 Gyürky A.: I. m., 2. köt.
