Irodalmi Szemle, 1983

1983/10 - Csáky Károly: Ipolyi Arnold nyomában

századi folklórtudósok munkáinak eredményeit se értékesítettük kellőképpen. Ipolyi Arnold, a XIX. század nagy magyar mitológusa is sokáig felfedezetlen maradt. Hatalmas munkájára, a Magyar Mythológiáva századunk harmincas-negyvenes éveiben figyeltek fel újra, s a megfelelő elemzésre-értékelésre csak a közelmúltban került sor. 1971-ben a budapesti Gondolat és a pozsonyi Madách Kiadó közös kiadásában Az ősi magyar hitvilág címmel jelent meg egy válogatás a XVIII. és XIX. század mitológusai- xiak munkáiból. Ebben találkozhatunk Ipolyi írásainak legértékesebb részleteivel is. Diószegi Vilmos, a kötet összeállítója bevezető tanulmányában megjegyzi, hogy Ipolyi „Vaskos könyve nem pogány világnézetünk kódexe, hanem szellemi kultúránk első elemző összefoglalása, melynek modernebb változatával a magyar néprajz még nap­jainkban is adós”.35 A kiváló néprajztudós a Kisfaludy Társaság 1864-i pályázati felhívása után kezd hozzá a magyar hitvilág emlékeinek rendszerezéséhez. Ipolyi nagy érdeme, hogy felis­merte: mitológiánk alapos feltárásához feltétlenül szükséges a néprajzi anyag kutatása. Összehasonlításon alapuló feldolgozását éppen ezért a szellemi néprajz (mesék, mon­dák, szólások, hiedelmek) gyűjtése előzte meg. Tanulmányaiban Ipolyi az elemző­összehasonlító néprajztudomány alapjait rakta le, s mint Diószegi megállapítja, „ezt a fontos eredményt, egy új tudománynak a megteremtését — támadói sem vették ■észre”.36 Az 1840-es években felkutatott hiedelmek közül még ma is él egynéhány. Ezért tar­tom fontosnak ezek — elsősorban a honti vonatkozású utalások — nyomonkövetését, illetve az újonnan felkutatott néprajzi anyag összevetését Ipolyi gyűjteményével. Ter­mészetesen ez az összevetés korántsem készült a teljesség igényével. Kutatónk részletesen foglalkozik Mythológiájában a felsőbb lényekkel. A IV. fejezet­ben a tündérekről értekezik. Bevezetőjében írja, hogy „A magyar őshit felsőbb lények- rőli tudata legélénkebben maradt fenn az eredeti sajátságú tündéri képzetben”.37 Állí­tását mesékből, regékből és mondákból vett példákkal támasztja alá. Egy mondát Hontból is lejegyzett. Eszerint: „Födémes és Palást között, az iszkornyai pusztán, egy kőhalom alatt, melyet a hagyomány régi templom és város romjainak tart, elterülő tóról a rege: hajdanában tündérlányok jártak mosdani a tó partjaira, ott fésülték naponként ragyogó aranyhajukat, a kifésült és elhullott aranyszálakat a környék népe utánuk felszedegeté, s dús gazdagságban éltek, aranyszövetben jártak; de mire egy fösvény kapzsi ember meglesé a fésülködő tündéreket s közülük egynek a haját elvágta, azóta eltűntek, a táj népe elszegényült, kiveszett, lakai romba dőltek, a vidék silány pusztává lett.. ,”38 Az iszkornyai puszta ma is megvan, mindössze néhány család lakik ott; de környékén a megkérdezettek ma már nem emlékeznek erre a mondára. Hasonló motívumokkal azonban a ma gyűjtött népmesékben is találkozhatunk. A természeti elemek közül könyve VII. fejezetében Ipolyi a tűz, a föld, a víz (és a lég kultuszával foglalkozik. A tűztisztelet lényegét ő abban látja, hogy az „a míto­szokban az istenség egyik kiváló jelképéül szolgál”.39 A magyarok tűztiszteletére vezeti ■vissza az olyan „homályos népszokásokat” is, mint a honti Gergely-járás vagy a lucá- zás, amikor is a gyerekek „acélt hoztam, tüzet ütöttem kegyelmeteknek”-féle rigmu­sokkal köszöntek be a házakhoz. Ezek közül a Luca-napi szokások éltek tovább, egészen a legutóbbi évtizedekig, de a gyermekek mondókáiban a tűz szóval már nem találkoztunk. Az acél, cin, ólom szavak előfordulnak a ma gyűjtött szövegekben is. A versikék és a rítusok az erő, a szaporodás biztosítására irányultak. A Szent Iván napi tűzgyújtás szokásának lényege sem világlik ki a mai gyűjtésekből. A századforduló elején egyes községekben még raktak ilyenkor nőzséből és szalmából tüzet, s ezt a fiatal lányok meg a legények ugrálták át. Ipolyi írja, hogy a tudomására „levők szerint” Hontban „János napja előestvéjén, sőt nyolc következő napon át is, a fiatalság kimenve a közel halmokra, szalmazsupból rak tüzet, az ifjak s leányok ujjongva, dalolva ugrálják át, ügyes átugrása szerencsés házasulási prognosztikomul vétetik itt is .. .”40 Hasonló célú mágikus szokásra emlékeznek még ipolybalogi és szécsénkei adatközlőink is. A tűzzel kapcsolatos babonás szokások és hiedelmek, melyek közül Ipolyi szintén többet lejegyzett, máig is gyűjthetők. Ilyen szokás, hogy a született gyermek mellett gyertyát kell égetni, nehogy a boszorkány „felváltsa”. Továbbá, ha a menyasszonyt

Next

/
Thumbnails
Contents