Irodalmi Szemle, 1983

1983/10 - Csáky Károly: Ipolyi Arnold nyomában

Ságot, ma sem megközelített gyűjteményt hagyott nemzedékére” — hangsúlyozza a továbbiakban Ortutay.13

Hoppál újabban a Valóság című folyóiratban (1982/1) értekezett az Ipolyi-legendáról és a Magyar Mythológiáiól. Tudományos vizsgálódása során megpróbál minden tévhitet eloszlatni, minden valószínűtlen állítást cáfolni. Leszögezi, hogy a legendateremtő Zajti Ferenc volt, aki 1929-ben előszót írt a Mythológia második kiadásához. Aztán megjegyzi: a legendák úgy élhettek tovább, hogy ami „olvasandó lenne, azt nem olvassa senki”. Valójában azonban nem is olvashatják sokan a művet, mert annak két kiadása

— sőt a Diószegi Vilmos szerkesztette Az ősi magyar hitvilágé című gyűjtemény Is — napjainkban gyakorlatilag már könyvritkaság.

Hogy a vélemények kuszaságában tisztán láthassunk, a legendákat eloszlathassuk, Ipolyihoz pedig megfelelően közelíthessünk, érdemes fellapoznunk Hoppál Mihály 1980-ban megjelentetett monográfiáját.15 Ebben írja egyebek közt a szerző, hogy Csen- gery számára az a bizonyos éles hangú mitológiai tanulmány „csupán egyszeri kirándulás volt a néprajz, pontosabban a folklór területére”.16 Nem igaz hát, hogy „komoly felkészültséggel, éles logikával cáfolta meg” Ipolyi munkáját, s az sem, hogy a bírálat kedvét szegte a fiatal tudósnak. Nem igaz, mert Ipolyi a mű újrakiadását tervezte, s alkalomadtán szívesen beszélt róla. Ezt különben az 1857. április 19-én kelt, öccséhez írt levelével is igazolhatjuk: „Mythológiámat meg lehet szerezni mindenütt, de különösen a kiadónál Heckenastnál Pesten, ki azt ára beküldésére a postán bérmentesen küldi, csak hogy biz azt mint tudod jól, drága 8 pft, ha bár nekem mint szinte tudod, mi hasznom sem volt belőle ős csak a kiadó nyerészkedik... Ha nekem volnának példányaim, én bizony a legnagyobb szerencsémnek tartanám vele nem az árvái könyvtárnak, de egyenesen Szontágh Ö nagyságának kedveskedni.. ,”17

S vajon miért volt oly sokáig tabu a folklóristák számára az a mű, melyben a szerző a hitvilágot mint összefüggő rendszert vizsgálta, mellyel nagy tudósunk megvetette a magyar összehasonlító mitológiakutatás alapjait? Hoppál erre a kérdésre is megadja a választ: „Néhány évtizeddel ezelőtt az akkori kultúrpolitika a tényt, hogy Ipolyi pap, sőt főpap volt, úgy értékelte, hogy munkásságának nincs helye „haladó hagyományaink körében”18 — olvassuk a monográfiában. „Pedig — hangsúlyozza a szerző — a jeles férfiú megítélésének alapja nem társadalmi pozíciója kell legyen, hanem az a munka, amit végzett, az hogy mit tett le a nemzet asztalára.”19

Azt hiszem, Ipolyinak ma sem kellene szégyenkeznie a nemzet előtt, mert annak asztalát valóban hasznos dolgokkal gazdagította. Csak győzzük számbavenni az értékeket, megismerni a megismernivalót! Már az 1850-es évek elején megírta a Tündérek és Papok című munkáját. Miután Toldy Ferenc is elolvasta a művet, ilyen sorokat írt levelében a szerzőnek: „Legőszintébb meggyőződéssel üdvözlöm Kegyelmedet, mint a magyar história tudományok egyik ága teremtőjét! Megbecsülhetetlen az, amit Kegyelmed tett...”20 Közben zohori plébánosként már dolgozott a Magyar Mythológián. De nem szigetelte el magát a közösségtől, a társaságtól sem. Pór Antal írta, hogy Ipolyi háza s asztala a vidék egyik sűrűn látogatott központjává vált. A fiatal pap híveit se hanyagolta el, akik ugyancsak szerették őt. Zohoron Ipolyi jól megtanult szlovákul, hogy szót érthessen a faluban. A nagy kolerajárvány idején sorra látogatta betegeit, anyanyelvükön szólt hozzájuk, vigasztalta őket.

A nemzetiségek kultúrájának tiszteletét Ipolyi már mint fiatal nevelő megtanulta, báró Mednyánszky Alajoséknál. „Nem véletlen tehát — írja Hoppál —, hogy későbbi munkássága során mindig is mentes maradt az elvakult nacionalizmus minden vonásától .. ,”21 Mint a Magyar Történelmi Társulat elnöke egyik beszédében a magyar- országi nemzetiségi politika lényegét foglalta össze. S bár e beszéd a több nemzetiségű történelmi Magyarország állami egységének a liberális polgári nemzeteszme alapján nyugvó ideológiáját tükrözi, érdemes néhány sort idéznünk belőle: „Egyformán testvérek vagyunk s egyenjogúak lehetünk még akkor is, s amellett is, ha nem egyikünk vagy másikunk anyanyelve az uralkodó nyelv az állami ügyvitelben.”22

Ipolyi internacionalizmusa később konkrét tettekben is megnyilvánult. Mint magas rangú egyházi személyiség anyanyelvi tankönyveket adott ki az egyházi iskolák számára. Azt akarta ugyanis, hogy „az országban lakó minden nemzetiség (...) számára”23 elemi iskolai tankönyvek készüljenek anyanyelvükön.

Amikor az MTA tagjává választották, székfoglalójában — a Magyarország monu