Irodalmi Szemle, 1983
1983/9 - Dobos László: Sodrásban III. (regényrészlet)
— Híres. Kapott már államdíjat Is. — És milyen ember a bajszos, aki ídekölcsönözte a lakást? — Láthattad, mosolygós, kedves. Amíg itt vagyunk, az íróasztalon alszik. Két napig maradt egyedül. Ha otthon van, csak a nagyszobában tartózkodik, valamelyest itt érzi magát biztonságban. Ha innen kimozdul, eltéved az ajtók rengetegében. Akármerre fordul, ajtó, ajtó... Most érzem, én az élet egyszerű alaprajzait szoktam meg: egy utca, egy udvar, egy konyha, két szoba, három ajtó, ennyi a ház, ennyi az: otthon. Félve indul el, mezítláb: a nagy előszobából hét ajtó nyílik, szorongva nyomja le a kilincseket, bekukucskál és visszalép, mielőtt tájékozódhatna, behúzza az ajtót — restelli magát. Kíváncsiskodva is, de kellemetlen félhomály üti meg: ismeretlen alakzatok, nagy sötét faajtók, s egyiken sincs felirat: az első íaz emeleti feljárót zárja, a második csukva van, a harmadik folyosóra nyílik, a negyedik a nagyszobába, az ötödik az író könyvtárszobájába, a hatodik a toalett, a hetedik a konyhafolyosóra... Innen furcsa alakzatú padlókövezet vezet: fekete-fehér ötszögei a végtelent juttatják eszébe, ha sokáig nézi. A kisfolyosó elején három vajszínű ajtó, a végén a negyedik, de ezt nem meri kinyitni, nem tudta elképzelni, hová vezet. Három ajtó nyílik a konyhából is. A nagyszobában is csak egyetlen falfelület van ajtó nélkül... Eltévedt és visz- szamenekült a nagyszobába. Ezután képzeletben járja a házat: az utcáról szögletesnek tetszik az épület, az udvar felőli rész félkörbe hajlik. Ez is zavarja, gömbölyített helyiségeket még nem látott. Itt minden eltér gyermekkora vonalaitól, a hosszú, egyenes falusi házaktól: a magasság, a tér, a beosztás... Ebben a házban talán mesét sem lehet mondani, énekelni sem tudnak itt. Alig hallani azt is, ha egymáshoz csörren két tányér. Látom a szőnyegre taposott ösvénykét, ha az ember az egyik helyiségből a másikba akar jutni, félkört ír, kanyarodik; három lépésnél egyenesen nem is lehet tenni. Nagyon furcsa érzés- ez... Itt tapasztalja, hogy az ő lelke szokásokon nőtt, azt kellene folytatnia, amit előtte is tettek már. Sokszor van olyan érzése, hogy őt egyetlen mesével, egyetlen énekkel és egyetlen imádsággal bocsátották útra. De ebben a házban ezt sincs kinek elmondania. Egyáltalán nem tudja, mit lehet itt csinálni. Esténként sejlik a tücsök ciripelése, néhány pillanat múlva rájön, magában hallja. Képzeleg. Sohasem hitte volna, hogy egy ilyen nagy ház kikezdi nyugalmát, kibillenti egyensúlyából, és kétféleként lesz benne ez a világ... Öt szigorú rendre nevelték, itt elbizonytalanodik. Egyszerre nagy lett rajta a ruha, lötyög rajta. Kisegér vagyok ... Bolyong egy házban, bolyongó: lépcsők, nagyszoba, konyha, kiskamra, cselédszoba, s eltéveszti az ajtót. Hová is akarok menni? Valahová. Kezdi elölről: lépcsők, konyhafolyosó, végében az ismeretlen ajtó. Hová is vezet? Akárhonnan kezdi, ismeretlen valahová jut, ismeretlen vonalakhoz és alakzatokhoz ... Ebben*a házban nem tudott hazaálmodni az asszony. Hamarabb mentek el, míg megtelik a ház. Menekültek szinte, megkönnyebbülten zárták be maguk mögött a nagy üvegezett ajtót, meg sem fordultak, nehogy valaki visszaintse őket. Keskeny lépcsősoron ereszkednek lefelé. Mögöttük emberek jönnek, fészekről rebbent madarak szállnak vitorlázva. Érzik, van magasságuk. Jönnek alulról fölfelé, is: igyekvő* szorgalmas hangyasor, lihegve emelkednek, kapkodó pillantásaikkal a lépcsősor végtelenségét kémlelik — a magasság így ellenségük. Ez itt a város leghosszabb lépcsője, a villák hegyét köti össze a volt paloták sorával. Szabadok vagyunk, ez volt első gondolatuk. A reggelbe nyúló éjszaka keserű szájízt hagyott a férfiban: volt ágyunk, és nemtudtunk benne lenni, aludni, szeretkezni sem, fészkelődni csak ... A bőrönd majd minden lépésnél a lépcsőfok széléhez veri hátulját: néma szolga koppangat mögöttük, lehetne mankós vénember, akár sebesült katona is. — Mi tulajdonképpen foltok voltunk a villák hegyén — mondja az asszony —, ezért nem éreztük jól magunkat. — Táncos könnyedséggel tesz néhány lépést, szoknyája, derekára hullámzik. — Foltnak nem jó lenni sehol sem. A következő pillanatban már érzi az alászállás ünnepélyességét.
