Irodalmi Szemle, 1983

1983/9 - Dobos László: Sodrásban III. (regényrészlet)

SODRÁSBAN (III.)

Másnap ismét a történelmi hármas: a bőrönd és ők ketten. Nézelőknek, ácsorognak, leülnek, továbbmennek, és mindez ismét élőiről körbe.

— Bolyongunk — köszönésként ezt tudja csak mondani a férfi. Közönyösen bámulja az utcai jövésmenést, egy pont vagyunk, amely csak arra képes, hogy helyet változtasson. Már csak a bőrönd nézi az embereket, ő fogadja a köszönésüket is, ő a megbízás nélküli feltűnés. Fiatal bajszos ember állítja meg őket — ismerős — s nézi, kérdezi őket mosollyal. Üres lakásról beszél nekik, magyaráz, kulcsot ad, tegnap vitték szülni a feleségét, míg a harmadik gyermek megjön, lakhatnak!

Az asszony dadogva hálálkodik, a férfi csak ennyit mond:

— Dialektika, ez is az ellentétek ütközése ...

így léphetnek ki a tehetetlenség köréből, szabadulhatnak az esték gondjától, parkerdőtől, az állomástól s az éjszakai menedékhelyektől.

Nagyház a villasoron, dombról nézi a várost széles-tágas ablakokkal.

— Főúri ház — mondja az asszony nézelődve —, főúri lakás. — Alulról nézi fölfelé csodálkozva, nyaka megnyúlik, mellén megfeszül a blúz, szája elnyílik kissé.

Utoljára a jogászok búcsúztatóján találkozott Jeromos a bajszossal, őt is akkor avatták, ő is ott állt a nyakkendőtáncot bámulók között. Tapsolt ős mosolygott kárörvendőn. Katonáskodásának második évében furcsamód jutottak e lakáshoz, a bajszos valahol a Szudétákon szolgált ütegparancsnokként, a szülészetről nem volt hová vinnie feleségét, az első gyerek egy évig kocsiban lakott. S a kérő levelek sora után jött egy fenyegető: alakulattal jövök rendet teremteni — ágyúkkal. Sok rábeszélésre neves író osztotta meg velük lakását. A második gyereknek így már jegyezhető lakása lett.

Most itt vannak a házon bévül. Pamlagos előszoba, könyvtár, faburkolatos nagyszoba, folyosó annak végén, a konyha és még valami.

Járnak, bámulnak, életük eddigi szobáihoz képest minden szokatlanul nagyméretű — múzeumi termek és csarnokok. Egymás mellett ülnek egy süppedő bőrpamlagon:

— Mozog alattunk a föld — mondja az asszony.

— Csak úgy tűnik, puhák a párnák.

— Én érzem ...

Szemérmesen egyetlen széket foglaltak el a teremszobában, erre raktak harisnyát, fehérneműt. A konyhaajtó előtt tejesüvegek sora kétirányban is, számolni kezdik: egy, kettő, öt, tizenegy, sok ... Összenevetnek.

— A maorik számolnak így — mondja a férfi. — Eddig hány üveget számoltunk meg?

— Nem tudom, tejcsarnokra való, nagyon szerethetik a tejet.

— Vagy kevés a pénzük.

— A konyha sarkában találtam egy halom sárgarépát.

— Ház, ház, ház, — lelkendezik a férfi. Jó ember, jó (ember, ez is a dialektika, látod., az ellentétek harca ebből pontosan levezethető, ez a váratlan fordulat is a dialektika tételeit igazolja. Az asszony leeresztett szoknyával áll a lámpa alatt.

— És a sárgarépa, és a tej? — kérdezi. — A levegőnek itt tejszaga van, és sárgarépa bűze a konyhának.

— Tulajdonképpen ez is dialektika.

Dobos László