Irodalmi Szemle, 1983
1983/9 - Csehszlovákiai magyar írók Babitsról 1918 és 1945 között
fel ezt az arcot, ahogy a pozsonyi Prímáspalota történelmi tükörtermének villogó falai tükrözték akkoriban. A harmincas évek elején olvasta fel itt Babits az írástudó árulásáról szóló tanulmányát és hitvallását. Az államfordulat óta ez volt az egyetlen alkalom, mely a pozsonyi olvasóhoz fizikai közelségbe hozhatta. Előkelő, ünneplő közönség köszöntötte a nagy költőt, amikor merev, szertartásos mozdulatokkal, frakkban a dobogóra lépett. Emberfeletti feszültségben kezdte olvasni mondatait. Abban a csendben és feszültségben, melyet a szellem váratlan inkarnációja, a szellemi lény fizikai megjelenése kelt azokban, akik a szellemi értéket tisztelik. Villogó, fehér keményingben is szikár tanáros tünemény volt. Kreolos arcában vastag bajusz, ezt a szögletes és melankolikus arcot, mely különben sem volt különösen szép, igen mélyen ülő, sötéten lángoló szempár teszi föltűnővé. Egyebekben mintha készakarva a testi jelentéktelenség lárváját hordaná a költő. így emlékszünk rá. Fejét féloldalra hajtva, elnyújtott, éneklő torokhangon olvas. Mondat mondatot követ.Költő és ragyogó logikájú író komponálta őket, zene és értelem együtt kél és szárnyal bennük. Ekkor következik az előadó nagy átváltozása. A költő arca átpirul, hangja már konok, átható, monoton, megdöbbentő sugárzás, harsan, terjed, fénylik, lebeg, hódít a teremben. Babits az antik kórusok erejével és méltóságával szól, tér és idő jelentéktelenné zsugorodik körülötte, hallgatója úgy érzi hogy egyedül van vele, a nézők elvesztik egymáshoz való kontaktusukat, összefolynak egymás szemében. A hatás, amit így elért, ritka és hihetetlen: a szellem erejével szelidít és varázsol, szavai szépségével, mondatai latin pontosságú és teltségű numerikusságával, s avval az értelmi erővel, mely a szót és mondatot átfűti. Az ember ott a dobogón már nem félszeg és tí,em esendő, hanem a szépség és az értelem megszállottja. Szava csupa tűz és elragadott- ság, de csupa fegyelem és mérséklet is egyben. Csupa erő, de mint az üvegmodellba épített motort, látni itt szavak extatikus lendülete mögött az értelem precíz gépezetének működését. fPeéry Rezső: Babits Mihály emlékezete. A Toldy-kör irodalmi évkönyve, Brat.—Pozsony 1942.] III. BAB ITS-KÉPÜNK ALAKULÁSÁRÓL A kor nagy mesterei közé tartozott Babits Mihály. A legkülönbek között a legműveltebb magyar. Dante árnyékában útitársa volt ő minden nagy szellemnek, s az emberiség nagy útjairól mindig dús kincsekkel tért haza, azzal a sokat félreértett, vitatott tanítással, hogy a mi magyarságunk is rész a nagy egységben, az európai közösségben, s ezért, bármit mutat is a változó óra, Magyarország ős Európa ügye egymástól elválaszthatatlan. Annyi tehetséggel hirdette és hév hűséggel szolgálta a mai európai feladatunkat: embernek lenni — magyarul! A legjobbak Európája volt az ő vágyálma, az az egységes szellemi folyamat, amelynek árama átüt nemzetről-nemzetre, hol itt, hol ott ragyog föl s lüktet tovább és máig sem veszítve el egészen erejét s egységes lendületét. Őbenne az a nemzet élt és az az Európa, amely Kölcseyt, Vörösmartyt és Széchenyit fűtötte és aggasztotta... Ahogy most az emlékek megrohannak, furcsán gondolok arra is, hogy milyen tévesen fogtuk fel, mi, egykori kisebbségi fiatalok Babits Mihály művészetét és irodalmi jelentőségét. Mozgalmi éveinkben ő sehogy sem illett be az írói Triászba. Harci lobogó kellett: Adyval lázadtunk, Szabó Dezső riogatott és Móricz Zsigmond a falu felé nyitotta ki számunkra a kaput. De Babits Mihály nevét kevésszer ejtettük ki, csak titokban olvasgattuk tanulmányait és a Halálfiai-t. Jó ideig azt hittük, hogy ellensége minden népi megmozdulásnak, s ellenzi a népi írók műveit is. Ma már tudjuk, hogy éppen Babits jelentette nagy eseménynek Illyés Gyula új népi époszát, a Három öreg-et: a magyar líra főnixének új megéledéseként: „A magyar líra eljövendő útját és kilátásait én is arra felé sejtettem, amerre Illyés (Erdélyivel együttj már-már megtalálni látszik — írta. — A mi korunk, az Adyé sokban kényszerű és szükséges reakció volt az elposhadt és hamissá vált népiség és magyarság ellen. De régen rémlett már, forma- úntság ködén az izmusok útvesztőin keresztül, a magyar és népi formák feltámasztása, s korszerűvé tétele mint legfőbb lehetőség, legnehezebb és legszükségesebb feladat. A nép versével a nép leikéből jön be valami az irodalomba: nagyobb egyszerűség,
