Irodalmi Szemle, 1983

1983/9 - Turczel Lajos: Babits Mihály szlovákiai kapcsolatai

egyesület Babitsban, a Nyugat vezetőjében elég garanciát látott hogy előadása »prog- resszív« és »felvilágosult« lesz, de úgy látszik, most az előadóban zsákbamacskát fogott, mert Babits szemébe merte vágni egy hypokrata sznob közönségnek, hogy minden válság forrása az etikai értékek megingása, a partikuláris pillanatnyi győzelme az univerzális felett, az objektív, független igazság tagadása és a szellemnek a mesterséges materiálisba való fullasztása ..(Pfeiffer László: A szellemi kultúra válsága — Babits Mihály előadása Pozsonyban. Oj Élet, 1932, 10. sz.).

A sajtóban nem olvasunk arról, hogy Babits az előadáson kívül találkozott-e itteni írókkal. Erre valószínűleg azért nem került sor, mert vele jött felesége, Török Sophie, már a vonaton rosszul lett és a Carlton szállodában orvost kellett hozzá hívni. Ezt Környei Elektől tudjuk, aki az előadás előtt nagyobb riportot akart csinálni a költővel, de az idegessége miatt alig volt szóra bírható. Rövid nyilatkozatából azt idézem, amit arra a kérdésre válaszolt, hogy Adynak milyen szerepe van a fiatalok költészetében: ,,A mai fiatalok már nem állnak annyira Ady hatása alatt, mint azelőtt. Eltávolodtak tőle. Ami lehet, hogy igazságtalanság részükről.” [Híradó, 1932. okt. 14.).

A Babits-eiőadás legérdekesebb visszhangja a szlovák Emil Boleslav Lukáč üdvözlő cikke volt. (Najväčší súčasný básnik maďarsky v Bratislave. Slovenský Večerník, 1932. X. 15.). Lukáč, — aki az új magyar költészettel foglalkozó előző írásaiban nemcsak a kiemelt Adynál, hanem Juhász Gyulánál is lejjebb értékelte Babitsot, most már a cikke címében is „a legnagyobb élő magyar költőnek” nevezte őt. A rövid cikk magyar fordításban így hangzik:

„Szerdán este az Uránia társaság meghívására előadást tartott Pozsonyban a legnagyobb élő magyar költő, Babits Mihály (olvasd Babič), akit a magyarok az idén Nobel-díjra javasoltak. Előadásának címe: Szellemi kultúránk válsága. Benda híres könyvétől, Az írástudók árulásától erősen befolyásolva kifejtette, hogy az írók hűtlenek lettek pártatlan, őrtálló feladatukhoz és aktívan bekapcsolódtak a tekintetnélküli életharcba. A válság nem gazdasági természetű, de az jellemző rá, hogy a tudatot nem célnak tekinti, hanem a tett szolgájának. — Babits a nála nagyobb költőnek, Ady Endrének kortársa és barátja. Gimnáziumi tanár volt, de háború alatti pacifista versei miatt sok kellemetlensége volt, és ezért otthagyta a tanári pályát, s csak az írásnak szentelte magát. Együtt lépett föl Adyval a nagyváradi Holnap almanachban, s aztán a Nyugat folyóirathoz csatlakozott, melynek vezére Ady volt. Ady árnyékában is megőrizte egyéni költői tekintélyét, és úgy emlegették őt, mint a második legnagyobb magyar költőt. Amiben Adytól különbözik: kisebbfokú szenvedélyesség, precíz forma. Egyébként a modern realizmus és szkepticizmus költője ő (Komlós Aladár: ÚJ magyar líra). — Nemrég adták ki eddigi versei gyűjteményét, melyből a következő kötetek emelkednek ki: Levelek írisz koszorújából, Herceg, hátha megjön a tél is, Nyugtalanság völgye, Sziget és tenger, Recitativ. Regényei is kiválóak: Gólyakalifa, Kártyavár, Halálfiai, Timár Virgil fia, különösen a Halálfiai, mely monumentális tablója a háború előtti magyar élet zajlásának.”

Lukáč cikkével kapcsolatban megemlíthető, hogy Babitsra más szlovák költők, főleg Beniak és Smrek is felfigyeltek, és — ha nem is olyan mértékben mint Adyt —, gyakran fordították őt (és a Nyugat többi nagy költőjét is). Szlovákul az első verse 1930-ban jelent meg, és 1945 előtt fordított versei főleg három nagy műfordításgyűjteményben találhatók meg: Na brehu čiernych vôd (1943); Valentin Beniak: Večerná blýskavica (1957); E. B. Lukáč: Spoveď Dunaja (1976). Az elmúlt években Lukáč, Smrek és Beniak méltó követőjének: Vojtech Kondrőtnak fordításában megszületett az önálló szlovák nyelvű Babits-kötet is (Ostrov a more. Brat. 1957, 113 o.).

III.

Babits a csehszlovákiai magyar irodalom iránt nem érdeklődött olyan élénken, mint Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Féja Géza, Komlós Aladár, Schöpflin Aladár, Illés Endre. Kritikát, recenziót az itteni művekről nem írt, és az Oj Munkába a Masaryk Akadémiával kapcsolatban készített ankétcikkét a következő mondatokkal kezdte: „Sajnos, a szlovenszkói viszonyokban kevéssé vagyok járatos. Munkába merülve nem kísérhetem figyelemmel az ottani állapotokat és eseményeket.” A halála előtti időben mintha nagyobb érdeklődés mutatkozott volna nála, persze lehet, hogy ezt