Irodalmi Szemle, 1983

1983/9 - Turczel Lajos: Babits Mihály szlovákiai kapcsolatai

a rámenős riporter erőszakolta ki. A pozsonyi Esti Ojság riportere, Kalotai Gábor 1940-ben kétszer is járt nála: áprilisban és a karácsony előtti napokban. Az első alkalommal Babits a Nyugat szerkesztőjeként azt ígérte, hogy a lap számbajöhető társadalmi aktivizálásánál gondolni fognak az utódállamok magyar íróinak bekapcsolására, karácsony előtt pedig — mikor már beszélni nem tudott — a következő üzenetet küldte a szlovákiai magyarságnak: „Magyarság csak egy van, de hány féle színt tud éltetni ez az egy magyarság. A magyarságnak lényegéhez tartozik, hogy tarka, sokszínű. Én a lankás Dunántúlról jöttem, de ajkamon van Erdély levegőjének íze is, s orromban Mikszáth hegyi réteinek illata. A hegyvidék magyarja viszont magában hordja az Alföldet akarva-nem akarva, hisz kívülről tudja Petőfi verseit. Olyan a magyarság, mint egy gyűrű ékköve, melynek minden lapja és éle külön színben csillog, s mégis egy az egész. S úgy hordozzuk lelkűnkben mint a mesebeli testvérek ujjunkon a gyűrűt, amelyről egymásra ismernek.” Ezt a kézzel írt üzenetet Babits halálakor az Esti Újság fotómásolatként újraközölte.

A nagyon mérséklet és szórványos érdeklődéssel szemben ki kell emelni azt a nagy segítséget, amelyet Babits azzal nyújtott irodalmunknak, hogy az általa szerkesztett vezető folyóiratban, a Nyugatban gyakran helyt adott íróink alkotásainak és az itteni művekről írt kritikáknak. Itt- is. meg kell jegyezni, hogy Móricz társszerkesztése idején ez a segítség, felkarolás bőkezűbb volt, de az is igaz, hogy Babits a~ szigorúbb válogatással nagyobb igényességre nevelt, kényszerített. Ö a Nyugatban ugyanazt a mércét érvényesíttette a kisebbségi irodalmakra, mint a magyarországira, s ezzel a „szigorúságával” Erdélyben is és nálunk is visszatetszést keltett. A Nyugat és a csehszlovákiai magyar irodalom c. írásomban (Lásd Hiányzó fejezetek, 263—295.) idéztem azt a cikkét, amelyben megvédte Illyés Gyula és Illés Endre szlovákiai könyvekről írt kemény kritikáit. Babits ebben a cikkben azt is megemlítette, hogy „Szlovenszkóban gyűléseket tartanak, hírlapi hajsza folyik, tanácskoznak és határozatokat hoznak, hogyan lehetne társadalmi úton fellépni a szlovenszkói irodalom büszkeségét sértő kritika ellen, bosz- szút venni a folyóiraton, mely a szlovenszkói írókról mert nemcsak jót írni.” A régi sajtóban való tallózásaimban nemrégiben ráakadtam egy olyan — tiltakozó — gyűlésről beszámoló cikkre, amelynek tényanyaga és stílusa kísérteties összhangban van Babits idézett állításaival, ezért nagyon valószínű, hogy a költő innen szerezte az információit.

A Kazinczy Társaság akciót kezdett a Budapesten lekicsinyelt szlovenszkói irodalom becsületének megvédelmezésére — Kassán irodalmi matiné keretében fog demonstrá- lódni a közönség a szlovenszkói írókkal való szolidaritás mellett: ez a címe és alcíme a Prágai Magyar Hírlap 1933. ápr. 9-1 számában megjelent cikknek. Megtudhatjuk belőle, hogy a Kazinczy Társaság választmányi ülésén a Kassai Újság főszerkesztője, Kövess Illés dr. ítélte el a budapesti „destruktív kritikákat” és arra kérte a Társaságot, hogy „az ügy fontosságához mérten foglalkozzon a dologgal és egy megfelelő akciót kezdeményezzen, amely módot nyújtana az itteni közönségnek arra, hogy együttérzéséről biztosítsa az íróinkat a méltatlanul lekicsinyelt szlovenszkói magyar irodalom pozícióinak védelmében.” A felszólalások után a választmányi ülés Szepesi Miksa dr. javaslatára egyhangúlag a következő határozati javaslatot fogadta el: „A Kazinczy Társaság az irodalmi kritika szabadságának minden tisztelete mellett megütközéssel fogadja, hogy az utóbbi időben egyes budapesti lapokban és folyóiratokban olyan bírálatok jelennek meg a szlovenszkói magyar irodalmi művekről, melyek a jogos kritika határait messze túllépve a szlovenszkói magyar kisebbség szellemi színvonalát sem átallják kétségbe vonní, s amelyek az objektív igazság fényénél helytállóknak nem bizonyulhatnak. E fölényeskedő és lekicsinylő hangú kritizálgatás káros és elcsüggesztő hatásainak leküzdésére az egész magyar szellemiség érdekében fel kell sorakozni, éppen ezért a Kazinczy Társaság fölhívja az összes magyar kultúrtényezőket, hogy a lehetőségek szerint vessenek gátat az efajta megnyilatkozásoknak és azokat megfelelő keretek közé szorítsák. A Kazinczy Társaság a szlovenszkói magyar irodalom életrevalóságának bizonyítására megfelelő módokat fog találni, és addig is arra kéri a társegyesületeket, hogy a kérdésben való hasonló állásfoglalás mellett nézetüket és álláspontjukat vele közölni szíveskedjenek.” A cikk még arról is beszámol, hogy Kassán a közeli időben a magyar színtársulat bevonásával matinét rendeznek, s „ez a nagyszabású esemény az itteni magyar közönség szinpátiáját lesz hivatva kifejezést adni a méltatlanul megbántott szlovenszkói magyar irodalommal szemben.”