Irodalmi Szemle, 1983

1983/8 - KRITIKA - Balla Kálmán: A remény könyve

és/mert azokat egészükben tagadják, egy ellentétes elvet szögezve szembe velük: „törvényen kívülre senki halandó nem vethető”. Ellenállásuk nem közösségi alapú és jellegű, Grendel nem kívánja olvasóját utópiával áltatni: „itt mindenki elsősorban magáért felel”. A döntő különbség az, hogy itt mindenki vállalja önmagát, és tetteiben meggyőződéséhez képest következetes.

A személyiség- és értékválságból való kilábalásnak, felszabadulásnak individuális útja ez. Az emberek csak külön-külön, egyenként válthatók meg — önmaguk által. De vajon mire támaszkodva? „Mi az igazság? ... amiben egy darab szeretet van” — tehát valami maximálisan szubjektív, ugyanakkor a szubjektumon túlcsorduló, a másik felé irányuló mozzanat. A szeretet egyszerre individuális és individuumot tagadó; a lehető legbensőbb és a leginkább kifelé törekvő lelki tartalom. „Mert ahol a szeretet jelen van, ott a pusztulás sohasem lehet egyetemes” — ott az értékképzésnek, a személyiség és a szabadság megteremtésének lehetősége legalább csírájában jelen van. Ezt a lehetőséget, a szeretet, a részvét, a szolidaritás, a jóság, az igazság, a szabadság axiomatikus (levezetésre nem szoruló) értékeinek megvalósulását a „kék áramlás”, a harangszó mélységesen költői jelképében összegezi az író. Jelentése — mint minden igazi szimbólumé — rendkívül összetett, hiszen a fentiek mellett például a halálnak és a gyermekkornak is jelképe a harangszó, továbbá a feltámadásé is.

A feltámadás aZ> élő halálból — a harag napja. Ez a nap az idő „árulása”, azaz újraindulása, az emlékezet, a múlt, a történelem restaurációja, rendteremtés, az igazság pillanata. Feltétele: az illúziótlanság. „...a tekintet tiszta lesz, de a remény megbénul.” A jövőt a jelenhez rántjuk vissza, ha pillanatnyi reményeinket fűzzük hozzá: egyedül a tisztánlátás és a kimondás, valamint az állandósuló emlékezet teremthet jövőt. A harag napja, vagyis a múlt megismerése és feltárása így érleli meg (ha nem alusszuk át) a leszámolás napját, amikor majd rendet tehetünk összetorlódott múltunkban és ennek révén jelenünkben is, ilyenformán megteremtve a rendezett Jövő lehetőségét. A harag napja teremtheti újra a háromdimenziós életet ős időt. Ez a jelképes nap lehet a cselekvés „nullapontja”, egyúttal iránytű is, amely az Ismeretlen felé mutat.

A transzcendenciaként is értelmezhető megismerési, cselekvési és életlehetőségek a fent említett axiomatikus értékek mellett a másik arkhimédészi pontot képezik egy lehetséges erkölcs számára. (Ezt az „új Istent” érdemes összevetni Németh László elképzelésével. Lásd A „vallásos” nevelésről című tanulmányát.) Egyszerűbben fogalmazva: Grendel regénye az illúziók és remények nélkül elképzelt, a halált is magában foglaló jövőre, valamint a megismerés távlataira és az emberi együttérzésre támaszkodva tartja igazolhatónak ezt a felkiáltást: „Mért ne legyek tisztességes!” (Ha párdarabját nem némítja is el teljesen...) A regény utolsó lapjainak tanúsága szerint írója tisztában van azzal, milyen sok — szinte minden — múlik életünk legapróbb döntésein, leghétköznapibb tettein: azon, hogy vállalhatók, ezáltal visszavonhatatlanok és valóban létezők-e, vagy pedig kényszer és alkalmazkodás ösztökélte súlytalan látszatgesztusok. Mert a legkisebb választásokon át vezet a Vársánc-lakók által példázott egyéni megváltás útja — de a kollektív vegetálásé is. (Ez utóbbi a „Béke Veletek Otthonba” juttat, amelynek lakói megalkuváson vásárolt nyugalmukat dédelgetik, miközben a Capek szalamandráit eszünkbe idéző lovak osztagai megszállják a várost.)

Ogy gondolom, Grendel regénye megérdemli, hogy ne nevezzük kisebbségi regénynek. Fölösleges megszorítás, de a legjobb esetben is semmitmondás volna kisebbségiként Jellemezni egy olyan regényt, amelynek érvényességét legalább Közép-Európa keleti felében ki-ki tapasztalataival igazolhatja. A magyar—szlovák környezet, az utalások behelyettesíthetők, nem sokkal többek „helyi színeknél”. Ezzel szemben állíthatjuk, hogy Grendel műve mint magyar regény nemzeti sorskérdéseinket is érinti. A történelemnek és önmaga sorsának alakításából kizárt, ezáltal eltorzult szellemű közösséget ábrázol, amely nem képes, de tömegeiben nem is szándékozik változtatni helyzetén. A leleplezés, a szembenézés következetessége, s mindaz, ami abból származhatik — valóban ez „az egyetlen remény”.

* * *

A Galeri (címe nem bizonyult szerencsésnek, mert a regény nem tudta a sző jelentését a kívánt mértékben bővíteni) az élet és egyéb alapfogalmak lehetőségei, kiindulópontjai mellett egyúttal a regény lehetőségeiről is szól. Közel áll ebben elődjéhez,