Irodalmi Szemle, 1983

1983/8 - NAPLÓ - Varga Erzsébet: Csontos Vilmos hetvenöt éves

Csontos Vilmos hetvenöt éves

Turczel Lajos 1958-ban az Irodalmi Szemle 2. számában Így értékelte az akkor ötvenedik születésnapját ünneplő költő életművét: „Ha Csontos költői egyéniségét életútjával, társadalmi helyzetével összevetve vizsgáljuk, akkor meglepő ellentmondásként állapíthatjuk meg, hogy költői temperamentumából hiányoznak azok a vonások, amelyek a munkás-paraszti írókra általában jellemzők: a robusztusság, keménység és harciasság. Csontos lelki alkatában az ellenkező vonások vannak túlsúlyban: a szelídség, szerénység és sokszor önemésztő érzékenység. Ezek a lelki vonások determinálják a Csontosversek belső és külső konstrukcióját, eszmei és formai felépítését. Halk, sokszor az intimitásig letompított hang, őszintén, de vergődő s fájdalmas szemérmességgel feltárt érzések és kérdés-feszegetések, zárt versszerkezetek, hagyományos versformák, választékosságra törekvő, de egyszerű nyelv — ezek Csontos költészetének legjellemzőbb vonásai és ismertetőjelei.” A költő állandó, egész korábbi életművén végigvonuló eszmei értékekként pedig a következőket határozta meg: „Csontos következetes népi humanizmusa, öntudatos és átélt magyarságával harmonikusan összefogó nemzetközisége, háború-ellenessége és a néphez való szilárd hűsége.” Kétségtelen, hogy Turczel negyed évszázaddal ezelőtt papírra vetett, kimerítő és találó méltatása-értékelése ma is helytálló. Csontos Vilmos mindmáig hű maradt: emberként, költőként egyaránt. Hű maradt népéhez, szülőföldjéhez, tollához, korábbi költői eszményeihez. így hitelesíti életével is költészetét, ezt a hitből, hűségből és szeretetből építkező egyszerű és emberi lírát. Hite a cselekvés, a céltudatos

mindig-munkálkodás szükségszerűségébe és mindenhatóságába vetett hit, hűsége a munkás-paraszti életformához s a szülőföldhöz való hűség, szeretete ember- és népszeretet. S mindez együtt: társadalmi elkötelezettség. Sorsvállalás. A gyalogúton járók sorsának tudatos vállalása:

„Szegénység terhét Görnyedten hozták S a nagy ég kékjét Bearanyozták,

S csillagként égtek Az országúira Mire kiértek.

— Velük indultam,

Velük érkeztem,

Csillag-fényükben

Megfényesedtem,

S ahcl most megyek,

— Velük együtt szép Fénylő port verek.”

Ez a „velük együtt” az, ami valóban fényt, sajátos ragyogást ad Csontos Vilmos verseinek. Ami felemeli, s irodalmunk értékei közé iktatja ezt a gyalogúton született költészetet.

Csontos Vilmos hetvenöt éves. A gyalogút, melyen életének eme jelentős mérföldkövéhez érkezett, meglehetősen göröngyös és kacskaringós is volt olykorolykor. Járhatóvá, célhoz vezetővé a „velük együtt” közösségtudata tette. Hetven- ötödik születésnapján szerkesztőségünk s a magam nevében is kívánom a költőnek, hogy ezt a szép tudat ne hagyja el, tegye verseit csillagfényűvé a jövőben Is.

Varga Erzsébet