Irodalmi Szemle, 1983
1983/8 - ÉLŐ MÚLT - Blaskovics József: Rimaszombat a török hódoltság korában
A török szöveg és a magyar feljegyzés ugyanazon tények vagy adatok egymástól független leírása. Ebből következik a köztük levő jelentős eltérés, ámde az adatok egybevágnak, vagy kölcsönösen kiegészítik egymást, hasznos alapanyagot adva ezzel az események rekonstruálásához, a homályos vagy egymásnak ellentmondó tények tisztázásához. A magyar feljegyzések nélkül az okiratok egy része aligha lenne érthető, sokat közülük nem tudnánk időrendi sorrendbe állítani, nem kapnánk tiszta képet Rimaszombat fizetési kötelezettségeiről, egy sor kérdés pedig megválaszolatlan vagy megoldatlan maradna. Egykorú magyar nyelvű feljegyzések az iratok hátoldalán Nem az oszmán hivatalnokok jártak Rimaszombatba pénzbeszedés vagy ügyintézés céljából, hanem a városbírók mentek Egerbe, Budára vagy a Magas Portára a város ügyeit intézni, az ladót befizetni, a terményeket beszolgáltatni. A bírók ezekről az utakról a különféle hivatalokban kapott okiratokkal tértek vissza. Hazatértük után az iratok hátoldalára röviden feljegyezték, mit tartalmaznak, hogy később tájékozódni tudjanak bennük. Megesett, hogy a bíró, mire hazaért, elfelejtette, mit tartalmaz az irat, vagy felcserélte az adatokat. Az egykorú magyar nyelvű feljegyzések általában tömörek és megegyeznek a török okirat tartalmával. Természetesen némely esetben anyira hiányosak, hogy a török szöveg adatai nélkül nem lenne értelmük. Ennek ellenére többnyire hasznos adatokat és a török szövegek helyes értelmezése szempontjából nélkülözhetetlen információkat tartalmaznak. A magyar feljegyzésekből határozható meg sok esetben egy-egy fontos személy azonossága, például az egri helytartóké, akik a török szövegben nincsenek megnevezve. Megtudjuk továbbá, hogy az egri pasáknak és a kádinak küldött szultáni tugrás fermánok a budai pasától és nem a Magas Portától származnak. A rimaszombati lakosok kötelezettségei közé tartozott a török végvárak erődítési munkálatain ledolgozandó robot is. A 109. sz. irat hátoldalának feljegyzéséből megtudjuk, hogy hol kellett a robotot elvégezniük. A tergális feljegyzések néhány olyan fontos adatot is tartalmaznak, amelyek a török levelekből hiányoznak, például, hogy a ráják nem kötelesek tizedet fizetni a kethüdák- nak, hogy újévi „ajándékot” szoktak adni az „udvar népének” is, továbbá, hogy a rendkívüli állami robotot, az Érsekújvárba való fuvarozást megváltották. Sok feljegyzés a fizetések fontos körülményeit tisztázza. Dzsizjét 100 ház után fizettek, de 1661-től csak 80 ház után. A hátoldalon szereplő feljegyzésekből megtudjuk, hogy a dzsizjét gabonával rótták le. Egy szekér szénát általában egy tallérral váltottak meg. A török szövegben mindenütt feltüntették, hogy beszállítottak 500 vagy 400 szekér szénát, vagy fizettek helyette például 400 tallért. Ezzel szemben a magyar feljegyzések szerint 550, illetve 440 tallért fizettek, vagyis egy tizeddel többet; ez a különbözet az imrahornak (istállómesternek) járt. A fermán azonban szigorúan tiltotta, hogy a készpénzfizetségből tizedet szedjenek a kethüdá, az imrahor részére és huszadot a pasa pénztárnoka részére, ezért az oszmán hivatalnokok a későbbiek folyamán ezeket az összegeket óvatosságból nem jegyezték fel. De a magyar feljegyzések elárulják, hogy továbbra is behajtották őket. A rimaszombatiak újévkor a pasának és azoknak a hivatalnokoknak, akikkel érintkezésbe kerültek, önkéntes ajándékokat adtak. Az ajándékok jellegére és mennyiségére vonatkozóan a török iratokban nincs említés, ezekről a magyar feljegyzésekből szerezhetünk tudomást. Különösen fontosak a pénznemekről és az árfolyamokról szóló adatok, pl. hogy a kara gurus valójában a flórén (fi), a szim gurus a tallér, a pénz (penüz) a dénár, 1 fi egyenlő 66 akcsával stb. A hátlap-feljegyzésekben gyakran szerepelnek a rimaszombati városbírók és esküdtek nevei. A személynevek fontos művelődés- és kordokumentumok, amelyek a lakosság foglalkozásáról és egyebekről tudósítanak.
