Irodalmi Szemle, 1983

1983/8 - Rácz Olivér: Szépségkirálynők (elbeszélés)

elhatározta, hogy sétál egyet a Passo de la Reformán, Ciudad Mexico Champs Élysées- jén. Esetleg ellátogat a Trés Culturas, a Három Kultúra terére is.

Éppen fizetni készült (a guayaba valóban jó volt; olyan íze volt, mint — szóval jó volt), amikor a kávézó nyitott ajtaján szélvészként beszáguldott a menedzser.

— Juanita hol van? — üvöltötte szokás szerint már a terem túlsó feléből. — A lány, aki az asztalnál ült, mister. Hol van? Hova ment? Mister: hol van Juanita?

— Nem tudom — mondta a férfi meglepetten. — Nem tudom, hova lett Juanita.

A menedzser megtorpant, megütközve, gyanakodva nézett le a férfira.

— Hát nem magával ült itt?

— Ezt nem tagadom — mondta a férfi óvatosan. — De ennek ellenére nem tudom, hova ment. Nem is ismerem. Most láttam először életemben. Elment.

— Mi történt? — kérdezte a férfi. — Megsértődött a polgármester, mert nem ő kapta a csókokat? Lefújta a versenyt? Diszkvalifikálták a jelöltjeit?

A menedzser zsebkendőt szedett elő, elkeseredetten megtörölgette a homlokát.

— Ne vicceljen, mister — mondta elgyötörtén. — Conchita kificamította a lábát. De az is lehet, hogy eltörte. A bokáját. Most cipelik a kórházba.

— Mi a csoda? Hát ez meg hogyan történt?

— Itt bámészkodott a szálloda előtt — magyarázta a menedzser megtörten. — Akkor szállt be a kocsijába a polgármester. Conchita okulni akart Manuela hibájából: csókokat dobált a polgármesternek. Közben megcsúszott a lépcsőn és kificamította a bokáját. Vagy kitörte.

— Szegény kislány — mondta a férfi.

— Hülye tyúk — mondta a menedzser. — Lőttek az egyik helyezettemnek.

— Nem biztos — próbálta vigasztalni a férfi. — A versenyig még rendbe jöhet, és nyugodtan részt vehet a szépségkirálynő-választáson.

A menedzser ádázul felnyerített.

— Nyugodtan, mi? A választáson? Gipszpólyával a csülkén... Vagy, a legjobb esetben, dinnye nagyságúra befáslizott bokával. Egy hét múlva lesz a verseny, mister!... Fújtak a legjobb helyezettemnek.

— Azt hittem, seňorita Manuela az első számú helyezettje 1— figyelmeztette a férfi tapintatosan.

A menedzser legyintett.

— Az csak fogás volt. Bukméker-trükk. A jó büki mindig gondol a hendikepre is — magyarázta. — Igazából Conchita volt a favorit. De most Juanitának kell átvennie a helyét. Ezt az állati pechet...

A férfi résztvevőén bólogatott.

— Be fogom perelni a szállodát — robbant ki a menedzser dühösen.

— Tegye azt — mondta a férfi, mert kezdte mulattatni a helyzet.

— De nem biztos, hogy megnyerem a pert — fontolgatta a menedzser az eshetőségeket. — Végeredményben ki a fene mondta neki, hogy féllábon szökdécseljen a lépcsőn, mint egy kerge birka, és közben csókokat dobáljon a polgármester fenekének? Nem is nézett a szálloda felé, tudja? Éppen a kövér fenekét gyömöszölte be a kocsiba, amikor az a buta liba fickándozni kezdett.

Elgondolkozva, bánatosan megrázta a fejét.

— Azt sem tudom, volt-e ott fotoriporter — tépelődött gondterhelten.

— Hah! — kiáltott fel aztán, egy váratlan ötlettől megbabonázva. — Hah! Hogy ez eddig nem jutott az eszembe! Hiszen ebből is lehetne egy pompás kis sztorit faragni ... Mi? Micsoda?

— Ahogy gondolja — mondta a férfi udvariasan.

A menedzser rábámult.

— Egy sztorit — mondta révedezve. — Egy jó kis sztorit... A polgármester és a szépségkirálynő... A szépségkirálynő a polgármester kocsija elé veti magát... Nem jó. Mi a fenének vetné a polgármester kocsija elé magát? Nem jó... Várjon csak: a szépségkirálynő beszáll a polgármester kocsijába... Mi?

Levette a napszemüvegét, rálehelt, ocsúdva, élesen a íérfi szemébe nézett.

— Maga melyik laptól van, mister? — kérdezte várakozásteljes reménykedéssel, s válaszra sem várva, bizalmaskodva megveregette a férfi vállát. — Megcsináljuk a sztorit, mister? Na? Fifty-fifty. Pincér — egy dupla konyakot.