Irodalmi Szemle, 1983

1983/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kövesd! János: Kodály Zoltán és a szlovákiai magyar zenekultúra (interjú Ág Tiborral)

kánonok, népi játékok, táncok és összkarok ezer gyermek szereplésével. Az összkarokat Baross Béla körzeti iskolafelügyelő vezényli..

Az Oj Tükör 1982. április 11-i számában Pethő Bertalan Nagyjaink nyomában című írásában téves adatot közöl. Kodály az említett ünnepélyen nem vezényelt, ellenben olyan beszédet mondott, amely nem nagyon nyerte meg az akkori községi elöljáróság és a többi uraság tetszését. Kodály ünnepi beszédének középpontjába édesapja volt cselédeit állította. Olyasmiket mondott, hogy nekik köszönheti egész pályáját, hírnevét, azt, hogy megismerte a magyar zenét, zenei anyanyelvét. Azt merte mondani, hogy ezek a cselédek és szolgálók voltak első zenetanárai. Szerencsére egy szemtanú, a már említett Szőke Péter szóról szóra lejegyezte Kodály beszédét.

Kodály Zoltán harmadik galántai látogatása, sajnos, csak terv maradt. 1967 márciusában utaztak a galántaiak Budapestre, hogy meghívják a mestert. Akkor már kórházban volt. Felesége tolmácsolta a meghívást, s ő örömmel elfogadta, de a látogatás megvalósulásába beleszólt a kegyetlen, kíméletlen halál.

— A mátyusföldi Galánta Kodály-napok rendezésével ápolja zenei hagyományait. 1969-ben első ízben rendezték meg Galántán a Kodály-napokát. Milyen szükséglet hívta életre ezt a zenei fesztivált, mely napjainkban országos tekintélynek örvend?

— A galántai Kodály-napok nemcsak a Mátyusföld zenei hagyományait ápolja. Ez a rendezvény országos énekkari seregszemle és verseny. Énekkari mozgalmunk hívta életre ezt a háromévenként rendezett kórustalálkozót. Énekkari mozgalmunk a felszabadulás után csak lassan kezdett kibontakozni. Sajnos, hosszú éveken át a mozgalomnak nem volt fóruma. Volt ugyan egy kísérlet 1961-ben, a zselizi országos dalostalálkozó, ahol nemcsak felnőtt, hanem gyermekkórusok is szerepeltek. Ezután hosszú évekig csak terveztünk hasonló énekkari találkozót.

1968 őszén merült fel a gondolat, hogy az országos énekkari fesztiváloknak a házigazdái a galántaiak lehetnének, s ha már Galánta lesz a színhely, akkor Kodály Zoltán nevéhez köthető az ünnepség. Az 1969-es I. Kodály-napok hívták újra életre a galántai Kodály-daloskört és ösztönözték a diószegieket is arra, hogy énekkart alakítsanak. Lám, a fesztivál hatása már az első évben lemérhető volt. Kodály neve, munkássága és az énekkari mozgalom szorosan összeforrott. Az I. Kodály-napokon a felnőtt kórusokon kívül gyermekkórusok is szerepeltek, sőt ugyanakkor és ugyanott rendezték meg a „Szép magyar szó” kiejtési verseny országos döntőjét is. A későbbi években a gyermekkarok szereplése kimaradt a Kodály-napok műsorából. Elég helytelenül.

— „A fesztivál megrendezésével figyelemmel kísérjük Dél-Szlovákia zenei műveltségének fejlesztését, az énekkari mozgalom továbbfejlesztését és művészi színvonalának emelését” — olvashattuk az 1981. júniusában lezajlott V. Kodály-napok (a rendező, a CSEMADOK által megfogalmazott) irányelveiben. Megítélése szerint mi a Kodály- napok eddigi haszna? Mennyiben járul hozzá a fesztivál a csehszlovákiai magyarság zenei műveltségének fejlesztéséhez, énekkari mozgalmunk művészi színvonalának emeléséhez?

— Véleményem szerint a Kodály-napok közvetlenül az énekkarok művészi színvonalának emelésére hat, s ezen keresztül csak közvetve hathat a zenei műveltség fejlesztésére. Az énekkari mozgalom egyedül kevés arra, hogy a zenei műveltséget terjessze, fejlessze. Tehát a sorrendet itt fel kell cserélni, a zenei műveltségünk intenzív fejlesztésének eredményeképpen az énekkari mozgalmunk is nívósabb lehet. Fordítva nem biztos.

Hogy egy országos rendezvény-sorozatnak milyen a közművelődési haszna, az csak évtizedek múltán állapítható meg. Hogy ezt le tudjuk mérni, feltétlenül szükséges visszatekinteni a kezdet kezdetére. Az ötvenes évek énekkari mozgalma valahogy beérte a kisebb teljesítménnyel. A műsorok többnyire egy vagy két szólamú mozgalmi dalokból vagy népdalfeldolgozásokból álltak, itt-ott négyszólamú éneklés is felhangzott, de különösebb művészi igényeket sem a karnagyok, sem pedig az irányító szervek magukkal vagy a kórussal szemben nem támasztottak. A minőségi munka tulajdonképpen a hatvanas években kezdődött el azokban a kórusokban, amelyek állandóan, rendszeresen próbáltak, tehát megmaradtak egységben, állandóan működtek. Az igényesség mind a műsor összeállításában, mind a kórusművek művészi tolmácsolásában megmutatkozott, ami oda vezetett, hogy igényesebb kórus