Irodalmi Szemle, 1983
1983/8 - Rácz Olivér: Szépségkirálynők (elbeszélés)
SZÉPSÉGKIRÄLYNÔK A Camino Real-ban szépségversenyhez készülődtek. Pontosabban: egyelőre az előzetes felmérések, a bemutatkozások, a választási előcsatározások folytak — a szépségkirály- nő-jelöltek mustrája, ha úgy tetszik. _________________________ A díszes, virágfüzérekkel felékesltett gépkocsik a kávézó széles, csillogó üvegablakai előtt haladtak el; a motorok zúgását két, gitárokkal, maracasokkal, pergő dobokkal, fúvós hangszerekkel dúsan felszerelt zenekar próbálta felváltva túlzengni. A gépkocsik között akadtak szép számmal pompásan felszerszámozott, ezüsttől, ékkövektől csillogó, telivér mexikói lovak által vontatott fogatok, hintók, határok is, s a gép- vagy lóerő vontatta jármű káprázatos selymekkel, bársonyokkal borított, magasra polcolt hátsó ülésén, a díszhelyen foglaltak helyet a szépségek. A kocsik lépésben és megfelelő, jól kiszámított távközökben haladtak el a Camino Real előtt, hogy a szállodavendégeknek és az utcai nézőknek idejük legyen megcsodálni és emlékezetükbe vésni az egyes hölgyek szépséges és kacér arcvonásait és csábító küllemét. S egyúttal a hivalkodó színekkel a kocsikra, lobogókra és a lányok vállán, keblén keresztbe felerősített, feszülő, széles selyemszalagokra festett címereket és emblémákat is, mert a szépségversenyre az államszövetség mind a harmincegy állama s azok minden valamire való kerülete, városa benevezte a maga szépséges mucha- cháit. Sőt, ezektől függetlenül egyes vállalatok, üzemek, nagy társaságok is képviseltették magukat a színeknek, csodálatos jelmezeknek és a buja virágpompának ebben az elbűvölő felvonulásában, s a nézők, minden egyes lobogó és transzparens láttán, újra meg újra lelkes felkiáltásokban törtek ki: — Vera Cruz, öle!... — Queretaro, öle!... — Puebla — te győzöl, chiquita! — Guanajuato!... Yucatan!... Cqlima!... — San Luis Potosi — rád szavazunk! — Oaxaca, ole! Aztán skandálva: — Ciu-dad Mé-jico? Ciu-dad Mé-jico! — mert hát a lelkesedés hulláma természetesen a főváros muchachá-ját üdvözölte a legodaadóbban. A lányok fogatán jókora, festett számok jelezték a benevezési lista sorszámát, de akadtak sefloriták, akik karcsú kezükben lobogtatták sorszámukat a kávéház üvegfala felé: — Rám, caballero, énrám szavazzon! Az egyik szépség — Öle, Mérida! — amikor a kocsija elhaladt az ablak előtt, észrevette a reggelijénél ülő férfit; egész ingerlő felsőtestével az ablak felé fordult, aztán kecsesen a magasba emelte a sorszámot, s a másik keze mutató ujjával figyelmeztetően a táblára bökött. A férfi, noha tudta, hogy a szépségkirálynő-választás napján már sok ezer kilométernyi távolságban lesz a Camino Reáltól és az egész Latin-Amerikától, ültében elragadtatott hódolattal bólintott: — Sí, seííorita! A szavazatom — és a szívem az öné! Ebben a pillanatban heves lökést érzett a széke támláján: mintha egyenesen a kinti parádé kellős közepéből szökkent volna oda, egy feltűnően szép, fiatal seííorita perdült Rácz Olivér
