Irodalmi Szemle, 1983

1983/8 - Kulcsár Ferenc: Tompa Mihály ismeretlen költői levele (vers)

jobb lesz hát, Tompa úr, nem írni verset, nem bolygatni negyvennyolcat s lelket, hogy kiszabadult, adjon Bécsnek hálát, mert nyakába akasztjuk a megye zsandárját, s háza kéményére gólyafészket rakunk — ha elküldi a gólyát, majd mi belesz.. unk!)

Sírni való aszály van, száraz szél fú itten, megveszett az idő, ládd, minden tekintetben, feleség, gyerek, én, ökör és ló beteg ...

S a besúgó, önző, söpredék emberek!

A nép egyre korhelyebb, szegényebb, mutogatja magát az áradó fekélynek, fájdalomban, ínségben be gazdagok lettünk, isten keze súlyosan s folyvást van felettünk ...

Göncben járó sok-sok törvénytelen gyerek,

az anyakönyvből késpengével kivakart szép nevek,

nyomorúság, bujaság, tobzódó rémek,

ínség, csapás, kolera, dög, adó és német,

dűlőfélben isten s paraszt háza,

falaikat megcsalatott, őrült Sámson rázza ...

Ó, mint a szájból a zsirtalan puliszka, kitolul könnyem, s penészes föld issza.

Hidd nekem, János, itt

minden-minden az isteni szép

s a baromi bolond közt, középen lebeg,

vérező szemünkkel nem látjuk az eget,

s ahelyett, hogy vén sasként sziklához verném orromat,

morzsolom, mint szú a fát, magamat,

dagadt torkom véres, a mellem szétrepül,

éppen mint népünk, éppen mint hitünk,

az emésztő, űző láz igen megragadott,

fennállva gyötrődöm, mint a befalazott.

A sors, ez a gonosz kártyavető játék, ha úristenként mindent jóelőre látnék, akkor is, János, úgy is kifosztana, s ragyogna mindig mindennek gonosza.

Lelkem bár magosba, tökéletesre tör, fájdalmam a fényben tündököl, mint vallató korbács, kínom három ágú: álmomból felver a brucki dörgő ágyú!

Láthatod, írásom köszvényes emberé, mellem, májam, kezem valami megveré, jéghideg és tüzes idegrángás gyötör, iramolva zárul körülöttem a kör.

A tegnapi jajnak lesz elmém lassan mása: ó, kötél által kivégzettek végső rándulása!

Emlékeim, hűtelen, bamba kisgyerekek, pokolra rántó képtelen képzetek:

Boldog ördög. Nagybélű szent. Ámen.