Irodalmi Szemle, 1983

1983/8 - Kulcsár Ferenc: Tompa Mihály ismeretlen költői levele (vers)

Tündér köszvény. Megnyúzott víz. Ä, nem! Részeg hattyú. Forró jégcsap. Ár.

Mézes kréta. Ügető fül. Fogatlan láthatár. Bőröm, mint a sárga dinnye héja, kínom, mint a bélpoklosok kínja ...

Pólyázott dög. Édes, vigyorgó levegő.

Akasztott sóhaj, mely önlevébe fő ...

Elmémet, jaj, s nem életem féltem!

János, te tudod, én nem ezért éltem ...

A vérző idő elfalja társaink.

A Tízek fogynak. Öten lettünk csak, ím ...

S Pesten vakaróznak a rühes óriások, ricsajozik nagyon bélpoklos bandájuk, megítéli az Űr az ilyen életet, holdfényben rajzik a fosó sáskasereg, szeméttel vannak tömve a lapok, nem, János, e^ökhek verset én nem adok!

A hirtelen támadt tengernyi zseni literatúránkat kempelenezi, orgazdáik élén ágrólszakadt istenek osztogatnak nekünk, közölni, kegyeket, kuruttyolás, krákogás, bőgés és röfögés, a színfalak mögött sápadt nagy röhögés, s a kritika, míg hozzám dörgölőzik, lábikrámba falva envéremen hízik ...

Átkozom az első verssort, melyet írni kezdtem, a napot, melyen csúfságomra poétává lettem ... Verseimet tarisznyámból a földre kiborítom, s lehugyozom, János, miként itten írom, majd egyet-kettőt mégis sírva felemelek, ez se húgyos, mondom, ez se, és reszketek, a könnyek között, egyenként, észre sem veszem, s lassanként a földről mindet felemelem.

írok neked, írok e szörnyeteg éjben, ázik a szemem keserű levében, zúgó fejem előre s mindjárt hátra ránt, szegény fajunk, elárvult szép hazánk ...

Lázár lettem, János. Meghalni lenne drága.

De élni kell így is, százszor Jobbá válva. Vagyonban, testben, hitben koldus vagyok, koporsómon fényes szögek a csillagok, döglőfélben levő, sorssal vert poéta, óceánba ömlő folyó maradéka, a torkolatnál mégis gyorsítom futásom, van erőm még ... van tán talpra állnom.

Bár ugrándozik szemem borjú módra, s lebukom a szószékről olykor a padlóra, nem csábultam ám meg vénségemre, hogy talpamat nyaljam, mint az öreg medve, a nagy zajú korban, hol kevés az öröm,