Irodalmi Szemle, 1983
1983/8 - Kulcsár Ferenc: Tompa Mihály ismeretlen költői levele (vers)
hivatalok, templomok és iskolák zúgják a fekete-sárga, torz isten szavát... Századok tűntek el egypár év alatt, kifordultak önmagukból kedves anyaszavak, a magyar szolgabíró: Bihary von Johann! A második felvonás, hiszem, még hátravan! Elszánnám magam egy légi útra, jól tudod, ha hinném, Ikarosz sorsára jutok, feláldoznám agyam azon hártyáját szívesen, mely észvesztést okoz, őrületet terem, ha juttatnám általa népem gyógyulásra, kor ellen, kór ellen új feltámadásra. De hidd, János, csak lázas álom ez! Itt szikkadunk, száradunk egyre, szomjú szarvasokként vágyunk kútfejekre, s nem jön felénk isten mosolyával, se ráncos, se roncsolt, sötét homlokával, lelkünket a világ ezelőtt pár évvel harminckét szelével fújta szerteszéjjel — hever ganéjban, mint pusztán az avar. Am semmi, semmi baj... Kacagok éjjel s nappal irtóztatón, hogy felemeli fejét rá nyájam borzadón, kik engem ugyan elhagytak nagyon, de magamat én nem hagytam el, s elhagyni nem fogom. Kedves Jánosom! Cifra urak s hölgyek ez országban elegen mondják, hogy a magyar most már német legyen, láttam őket Pesten s a német Babilonban, s esküszöm neked, itt helyben, irtomban, nyakukra volt a boldogság büdösödve, a vígság pondrói hemzsegtek szemükben, s gondoltam legott, ej be szép emberek, s megfordultam, végleg haza megyek, az örök-nyájas kurva, a csalogató remény eltart majd valahogy e lázas földtekén, mert akkor, ifjan, a ringyó nemtelen a Duna-parton — vért köptem — azt súgta nekem, nyájadban dolgod erősen végbevidd, mindeneket értve istenről porszemig. S lám, mint fiadzó medve, nem nyögök oly nagyon, csak folyton, folyton, s igen borzadozom, s cipelem mindenkor, mint gólya néma jaját, lelkem és népem bánatát. (Jön eszembe, Jánosom, a minap, belépvén házamba vállbojtos honfiak, nyájasan az értésemre adták, személyemet őrzik igen becses akták,
