Irodalmi Szemle, 1983

1983/8 - Duba Gyula: Az Irodalmi Szemle negyedszázada (tanulmány)

elfoglalt helyüket és megvetni lábukat a szlovákiai magyar költészet talaján. Mára nyilvánvaló, hogy munkásságuk és eszményeik nagyban elősegítették irodalomtudatunk megalapozását és fejlesztését. Aláhúzza eredményeik értékét, hogy érvényesülésük óta beszélhetünk irodalmunkban a művészi mondanivaló és a forma egységének, az irodalomközpontúság és az esztétikai értékrend megalapozásának a tudatos folyamatáról.

A hatvanas évek első felét a túlzás kockázata nélkül mondhatjuk irodalmunk minden téren építkező korszakának. Ekkor erősödtek meg és teljesedtek ki írásbeliségünk valós belső erői. Az Irodalmi Szemle a kritikai gondolkodásnak olyan terjedelmi és hetilapok közléslehetőségei nem tudtak nyújtani az elmúlt évtized során. A szerkesztőség egyetlen feladata a nemzetiségi irodalom eszmei-művészi színvonalának a fejlesztése. Meglétéből következett, hogy irodalmunk végre önmagával foglalkozhat a saját fórumán. Pompás idők! A nemzetiségi tudat kristályosodásának és a kulturális egyénie- •sedésnek, önmagunkra találásunknak az évei. Az öntudatos és célratörő bírálatnak és a kritikai önismeret kezdeteinek az időszaka. A helyzetfelmérő és problémafelvető ötvenkilences év után, az irodalmat követően a kritikai értékelés kereszttüzébe kerül a színjátszás és a drámaírás. Az izmosodó, új szempontokkal gazdagodó kritikai tudat „nem fér a bőrébe”, mindennel elégedetlen, semmi nem elég színvonalas, értékes és mély számára, és — igaza van. Kultúránknak ebben a korszakában minden elégedetlenség megalapozott, ezért helye van. Először a színház és irodalom kölcsönvlszo- nyában, majd a műkedvelő népművészet összefüggéseiben vetődik fel a drámai kérdés: hogyan tovább? Az irodalmi közélet ilyen témák és problémák körül forr és pezseg: kritika és valóság viszonya, a dráma léte és műfaja, a népdalkutúra kérdései, a közírás szerepe. A nagy mozgásban érvek ellenérvekkel csatáznak, és a közvélemény ■érezhetően odafigyel a küzdelemre. Valami születik, fejlődik és érlelődik, valami életesebb, színvonalasabb, önállóbb és egyedibb az eddiginél. Beindultak a közösségi gondolkodás motorjai és diadalmas zúgással őrlik, gyúrják és megdolgozzák az élet tényeit, a valóságot: a közelmúlt történelmét, a sorskérdéseket és a közösségi tapasztalatokat. A nemzetiségi életforma és kultúra, és a belőlük önmegtartó erőit, jövőjét építő tudatvilág egyre megbízhatóbban közelednek kölcsönösen egymáshoz. A korszak ijelentőségét minden bizonnyal helytelen és felesleges lenne túlbecsülni, de még a felelős szerénység jegyében is csak az elismerés hangján szólhatunk róla. Annál is inkább, mert az elméleti-gondolati fellendülést komoly értékű, sikeres alkotói tettek kísérik. Nagy léptekkel halad a líra, s a novella- és regényírás közreadja első maradandó értékeit. Komoly és avatott írói figyelem középpontjába kerülnek a nemzetiségi történelem alapkérdései, a paraszti életforma-váltás drámái, a nemzetiségi értelmiségi arcéle és „kettős” lelkülete, falu és város nyugtalanító ellentétei és nem javuló köl- csönvíszonya. A Látóhatár rovat érdekes és jellemző metamorfózison megy át: az addig fordított elméleti anyagokat műfordítók tolmácsolta, eredeti lírai és prózai alkotások, a világirodalom versei, prózája és drámarészletei váltják fel. Higgyük, hogy irodalmi gondolkodásunk egyre önállóbbnak és termékenyebbnek érzi magát, s már nem gondolatokat és eszméket akar másoktól tanulni, hanem témaérzékenységet és formai fegyelmet, valóságlátást és művészi szakképzettséget, mesterségbeli tudást? Hinnünk kell, mert más jelek is hasonlót bizonyítanak. A kritikus Figyelő rovat már rendszeresen és önálló értékrend birtokában „figyeli” az irodalmat és irigylésreméltó biztonsággal rendszerezi és minősíti eredményeit. S amellett a Szemle továbbra is a viták és ankétok híve, a haladás motorjának a vélemények ütköztetését tartja. A közelmúlt pezsgő irodalmi vitái alig csitultak még el, s a lap már új ankétot hirdet: Hogyan fokozzuk irodalmunk emberábrázolásának hitelét és művészi igazságát?

írótársadalmunk ekkor az igényesség és minőség fogalmaival ismerkedik. Az írás- és 'művészetközpontú véleménycserék során előtérbe kerül a mesterségbeli tudás és az alkotöi-erkölcsi bátorság kérdése. Olyan ez már, mint amikor a középiskolás diák az érettségire készülődik. Iróeszményünk elméletileg már megfogalmazódott, a szlovákiai magyar író a műveiben — gyakorlatilag — most fogalmazza önmagát. Micsoda ^eredmény ez, az alig több mint öt év előtti kezdet színvonalához képest! A valóság irodalmi meghódítása két síkon folyik: az Országjárás rovat a leíró, elemző és kérdés- leltáró irodalmi riportok után eljut a szociológiai módszerekig és a tudományos igé- myességig, melyekkel a nemzetiségi kultúra összefüggéseit vizsgálja. Az irodalom