Irodalmi Szemle, 1983

1983/7 - FIGYELŐ - Szilvássy József: Harc a kutyafejűekkel

'dogálást, takarást már rég nem láttam színpadon, mint most. A rendezés további hibája, hogy a legtöbb jelenetnek nincs kellő atmoszférája. A komáromiak rajtaütése már-már a paródia határát súrolja, a jóslás nem eléggé látványos, nincs ritmusa, s az meg végképp nem jön le a színpadról, hogy Noszlám itt tulajdonképpen a tatárok vereségét jósolja meg. Érthetetlen, hogy a tatárok első színrelépésénél miért jelenik meg Batu khán, hiszen •ő a szöveg szerint csak jóval később érkezik meg. A párbaj beállítása rendkívül suta. Komikusnak tűnik, hogy a vezér két ■méterről sem találja el Bátort, majd láthatóan saját kezével pöcköli le azt a fejét, amelyet a szöveg szerint Bátor parity- tyája talált el. Jobb beállítással — például fényeffektusok használatával — mindenképpen drámaibb, illúziót keltőbb lehetett volna ez a jelenet. Aztán Bátornak a sérülés utáni felkelése színészlleg és rende- zőileg is hatástalan. Itt kellett volna rendezésben ellenpontozni mindazt, amit az előző jelenetben láttunk. Tehát azt, hogy Bátor azokkal a tulajdonságokkal diadalmaskodik a tatár vezér fölött, amelyeket társai testáltak rá.

Említettem már, hogy a darabban a két közösség dominál. Ezért nehéz kiemelni valakit is a színészek közül. A komáromiak és a tatárok is inkább a rutinjukra építve játszottak, igyekeztek élettel megtölteni a figurákat. A komáromiak voltak a mértéktartóbbak, s így a hitelesebbek is, szép perceket szereztek a nézőknek főleg az első jelenetben, valamint Bátor búcsúztatásánál. Amennyire én meg tudom ítélni, tisztán is énekeltek. A tatárok különösen az elején a szövegkönyvnél is komi- kusabbra vették a szerepüket, színpadi szituációikat is ilyenre hangolták, holott a szerző is — mintegy érezve a veszélyt

— arra Inti a szövegkönyvi instrukcióban a figurákat, nehogy az eleje, az első bejövetelük komikusra sikeredjék. Sajnos, ilyenre sikerült. így aztán nem észleltem különbséget a játék eleje és a további rész között, miután varázslatos erejüket — harmadik szemüket, lábukat, fülüket stb.

— elvesztették. Pedig e különbség érzékeltetésével érdekesebbé, változatosabbá tehették volna a történetet.

A színházat dicséret illeti azért is, hogy -lehetőséget adott a tehetséges grafikusként ismert Szilva Józsefnek a díszlet és a jelmezek elkészítésére. A díszlet látványos, megfelelő légkört teremt; részint

mintha a sziget erejét, a bevehetetlen vár képzetét, részint viszont a pusztítást is sugallná. A jelmezek stilizáltsága nem volt egységes. Kérdés, nem lett volna-e ildomosabb fellapozni néhány néprajzi publikációt, amely kellő eligazítást nyújtott volna még az ilyen megoldású jelmezek elkészítéséhez is.

A tatárjárás korabeli — vagy az azt idéző — népdalokból alig maradt ránk valami, jobbára az is csak töredékében. így az írói fantázia itt is kénytelen volt elkövetni némi kegyes csalást a korhűség rovására” — írja magyarázatképpen a szövegkönyv előszavában a szerző. Zeneszakértő kellene annak eldöntésére, hogy Stu- bendek István módszere helyénvaló-e. Ő minden bizonnyal rámutatna arra, hogy a dalok szimbólumrendszere, stílusa sehogyan sem illett bele ebbe a miliőbe, habár kétségtelen, hogy hangulatot teremtettek a színpadon. Kérdés az is, hogy a dallamválasztásnál feltétlenül szükséges-e a Komárom környéki helyhezkötés, s helyes-e a szöveg egy részének átírása, főleg akkor, ha ezek a népdalok hangulatilag tükrözik a tatárjárás tragikus eseményeit is. Sajnos, a szerző javaslata ellenére a játékban semmilyen hangszeres zene nem kapott szerepet, pedig ezek alkalmazásával is megfelelő atmoszférát lehetett volna teremteni.

Varga Ervin koreográfiája ismert lépésvariációkat tartalmaz. Nem volt lehetősége az elmélyültebb művészi munkára: ízlésesen megfelelő szakmai színvonalon oldotta meg azt, amire a színpadi szituációk lehetőséget nyújtottak.

Az említett és egyéb kifogások ellenére tény, hogy a gyermekek nagy figyelemmel követik a Játékot, s minden — általam látott — előadás végén hosszasan tapsoltak. Ez a taps azt is bizonyítja, hogy gyermekeink szeretik a színházat, színházunkat. Nem szabadna hát a következő évadokban sem megfeledkezni róluk.

„Mit hintünk el, hogyan és mennyit: a gyermek- és ifjúsági irodalom mennyiségi és minőségi foka irodalmunk egyik legfontosabb alapténye” — mondta egykor Fábry Zoltán. Színháziakhoz, írókhoz, kritikusokhoz is szóló, ma is, a jövőben is érvényes üzenet. Ennek szellemében kell munkálkodnunk a gyermekirodalom drámai műnemének további fejlődéséért, a színvonalasabb, gyermekeknek szánt színházi előadásokért.

Szilvássy József