Irodalmi Szemle, 1983
1983/7 - FIGYELŐ - Szilvássy József: Harc a kutyafejűekkel
Harc a kutyafejűekkel (Kmeczkó Mihály gyermekszínművének ősbemutatója a Magyar Területi Színházban] Örvendetes jelenség, hogy az utóbbi időben a Magyar Területi Színház is igyekszik sajátos eszközeivel, a korábbinál jóval többet tenni a gyermekek esztétikai, erkölcsi, érzelmi és értelmi nevelése érdekében, s formálni a közeli és a távolabbi jövőt, potenciális színházlátogatóit. Kissé leegyszerűsítve: közönséget is toboroznak az elkövetkező évtizedekre. A színház megalakulásától egészen a hetvenes évek végéig aránylag kevés gyermek és ifjúsági darabot mutatott be, ezek között mindössze négy hazai magyar mesejátékot; háromnak a szerzője Siposs Jenő volt. Az elmúlt három évadban viszont már három csehszlovákiai magyar szerző (Batta György: Töklámpás; Gágyor Péter: Szélkötő Kalamona; Gyüre Lajos: A becsületes molnárlegény) művének ősbemutatóját tartották, most pedig Kmeczkó Mihály gyermekszínpadi játékát láthattuk. Ez a — drámairodalmunk helyzetéhez képest nem jelentéktelen — menyiségi gyarapodás is igazolja, hogy céltudatos szervező munkával, átgondolt koncepcióval még az úgynevezett állóvizeket sem lehetetlen megmozgatni. E bemutatók értékelésénél is föltettük a kérdést: mi is a gyermekszínjáték, mik a sajátosságai? E területen magyarul még meglehetősen kevés szakirodalom látott napvilágot, kevesebb, mint például csehül vagy lengyelül. Ugyanakkor bizonyos vonatkozásban igazat kell adnunk Iszlai Zoltánnak, aki szerint „a gyermekszínházzal, -színjátszással kapcsolatban a szokásosnál is tehetetlenebb az elmélet, mert minden gyermekelőadás merőben új kezdemény (kellene, hogy legyen). Megvalósítóit sokkal inkább a gyerekvilághoz való viszonyuk minősíti és lendíti a siker létrejötte felé, mintsem a betanult teóriák, szakmai hiedelmek.” Tudunk azonban olyan törvényszerűségekről, sajátoságokról, amelyeket gyermekszínmű írásánál, előadásánál nem árt figyelembe venni. Gorkij mondta, hogy a gyermekeknek ugyanúgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak kicsit jobban. Itt nyilván arra gondolt, hogy ez a terület sem alantasabb más műfajoknál, s tehetség, művészi erudíció* nélkül itt sem lehet megélni. A szerzőknek természetszerűen figyelembe kell venniük a gyermek értelmi, érzelmi sajátosságait, befogadóképességének korlátait, vagy éppenséggel a korlátlanságát is. Lengyel Balázs a gyermekirodalom sajátosságait elemezve érdekes ellentétpárokat állított fel a felnőtt és a gyermek gondolkodása között: Felnőtt gondolkodás: tudatos logikus realista valós értelmi elvont levezető A gyermek gondolkodása: ösztönös illogikus szürrealista óhajszer fiérzelmi konkrét következtető Ha ezzel együtt figyelembe vesszük: a színmű sajátosságait is, akkor a legfontosabb kulcsot, amely a gyermek szivét és. értelmét nyitja, elsősorban a cselekményességben vélem megtalálni. Ezt a megállapítást igazolja az is, hogy a nem kimondottan a gyermekek számára írt színművek — a János vitéz, a Csongor és Tünde1 — a fabula rétegével keltik föl és kötik, le a gyermekek figyelmét A Csongorban’
