Irodalmi Szemle, 1983

1983/7 - KRITIKA - Fónod Zoltán: Egri Viktor novellái

EGRI VIKTOR NOVELLÁI

Csaknem hat évtizeden át a csehszlovákiai magyar írás és szellemiség alkotó tagja, megbecsült képviselője volt Egri Viktor. Egyike azoknak, akik két viláháború szenvedései és megpróbáltatásai után vállalták a húszas években a kezdés, majd 1948 februárja után az újrakezdés nehezét, felelősségét. Indulása a polgári humanista írók indulásához hasonló, hiszen családi környezete, neveltetése és a környező valóság ezt a lehetőséget kínálta számára. Kitörni ebből a sorsból s eszmeileg vállalni a közösséget azokkal, akik egy új világért álltak sorompóba, ehhez a második világháború éveinek pokoljárása adott számára könyörtelen leckét. Mert ha Egri elkerülte is a koncentrációs táborok poklát és szenvedését, ezekben az években sorstársává szegődött az emberi megaláztatás, üldöztetés, szenvedés és bujkálás.

Egri Viktor munkásságában meghatározó szerepet játszik élete, sorsa. Indíttatása nem különbözött a többi polgári sorsú írótársakétól, első novellás kötete, a Pierre találkozása (1925) után azonban fokozódik szociális érzékenysége, mélyül témaválasztása. Már a Pierre találkozásában, melyet a berlini Voggenreiter Verlag adott ki, megtaláljuk a világháborús élményt, igaz, antimilitarista szándék nélkül, bizonyos háború szülte dekadenciával, s valóság és misztikum elemeivel keveredve. Ebben a kötetében a János, a jélkegyelmű és a Pierre találkozása, valamint A toronyszoba című novellája (ez utóbbit később stilárisan javította] jelzi a tájékozódás irányát. Az első kettő a háborús élmény tényét bizonyítja, mellyel Egri novelláiban — különösen a húszas években — sűrűn találkozhatunk. A toronyszoba című viszont már szociális témát tapint, a múltba, sőt a régmúltba ágyazva témáját. Láthatóan a terepet s írói fegyvertárát keresi, akkor még határozottabb eszmeiség nélkül, jobbára a kritikai realisták mércéje szerint. Nem érdektelen elmondanunk azonban azt sem, hogy Egri első novellás kötete hozzájárult a kibontakozó új irodalom gazdagításához; ahogy első regénye, a Rácsablakos ház (1924], amely nemcsak e műfajban volt az első a csehszlovákiai magyar irodalomban, hanem Egri Viktor kiváló írói adottságait is bizonyította.

Amikor hetvenedik születésnapja alkalmából — egy beszélgetés során — élményei, művei életközelsége felől faggattam, így fogalmazott: Indulása idején csaknem minden tollforgató ifjúságának nagy élményére támaszkodik, megteremtett hőseiben ő is jelen van, kiteljesedő érzés- és gondolatvilágával. Engem és kortársaimat a háború ébresztett rá, hogy nem lehet a számmá degradált kisember értelmetlen szenvedése, megalázott- sága és kiszolgáltatottsága felett közönnyel napirendre térni. Van, akit hite és vérmérséklete késztet a fennálló igazságtalan társadalmi rend elleni támadásra, van, aki többet meditál, a humánum parancsát csöndesebb szóval, de ugyanazzal a hittel és szenvedéllyel tolmácsolja. Én magamat ebbe a meditáló, emlékező, vallomást tevő fájtába sorolom, és alighanem a kényszerű hallgatás tíz esztendeje és egy új világégés kellett hozzá, hogy mondandómmal teljes emberközelbe jussak.

Egyik késői visszaemlékezésében, a Visszapillantó tükörben Adyt idézve kutatja azokat a gyökereket, melyek későbbi énjét meghatározták. Valóban embere, írója válogatja, hogy a hiteles üzenetekből valaki a lázadást vagy 'a meditálást választja-e. Irodalmunkban erre is, arra is van példa ... Hogy ne menjünk messzire, Fábry Zoltán, azonos élmények hatására, viszonylag rövid „meditálás” után a lázadást választja, a német és szovjet szocialista irodalmi törekvések hatására a szocialista elkötelezettFónod Zoltán