Irodalmi Szemle, 1983

1983/7 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Szenes Piroska

dicséretet kapott. 1934-ben Budapesten megjelent egyetlen novelláskötetének ez az úttörő novella lett a címadója. A Nyugat kritikusának, Kardos Lászlónak találó megállapítása szerint a kötet legtöbb írása „igazi novella, a műfaj ősi és eleven törvényei szerint konstruált olvasmány.” A novella műfajában produktívabb és itthon publikáló élvonalbeli prózaíróinknak: Darkónak, Egrinek és Tamás Mihálynak teljesítménye az irodalmi közvéelményünk és olvasóközönségünk előtt ismertebbé és így kiemelkedőbbé vált, de Szenes novellái (Szerelmi történet, Nyárelő) elérik az ő színvonalukat és megérdemelten vannak jelen a két háború közti novellisztikánk reprezentatív válogatásaiban (Hegyvidéki bokréta 1934, Szlovenszkói magyar elbeszélők 1938, Szlovenszkói vásár 1980).

írói hírnevét a regényei alapozták meg. Négy regénye jelent meg, s közülük az utolsót (Lesz-e gyümölcs a fán?) — mely már Amerikában 1948-ban látott napvilágot — közelebbről nem ismerjük. Három korábbi regényét Magyarországon adták ki, de — az első kivételével — az itthoni kritika is aktívan felfigyelt rájuk. Meg kell jegyezni még azt is, hogy Babitsnéhoz írt egyik levele szerint 1931-ben egy Catarina című regényen dolgozott. Mivel akkor már két regénye ki volt nyomva, a levelében jelzett regény sorsa háromféleképpen képzelhető el: nem készült el, címváltozással ez lett az Egyszer élünk című 1935-ös regény, vagy az imént említett amerikai mű.

Első regényével, az 1927-ben megjelent romantikus hangoltságú Az utolsó úr-ral kapcsolatban Illés Endre Nyugat-beli kritikájából csak az elismerő részeket szoktuk citálni. A regény-zsengéhez jóindulattal közeledő Illés megállapítva a Mikszáth-hatást, a Beszterce ostromá-val való témarokonságot, ígéretesnek mutatkozó írói vonásokat is kiemelt („Vérbeli előadó, akinek szava könnyen s biztosan viszi előre az eseményeket. Valami filmszerűség is van az előadásban, mozgás, sok-sok mozgás...”), de végső konklúzióként — a jóindulatú elnézést finom iróniával keverve — kezdő írót és fogyatékos művet konstatált: „Epizódfigurái sikerültek ..., a történet íveit tartó főfigurák azonban, a terhelt várúrnő, s a fiatal diák, elmosódottak még, bizonytalanul állnak a lábukon, sokszor Szenes Piroska támogatja őket. De néha még ő is bizonytalanná válik.” (Nyugat, 1928, I. k., 78. o.)

A legjobb Szenes-műre, az 1930-ban megjelent Csillag a homlokán című regényre ráillik a régi latin mondás: a könyveknek megvan a maguk sorsa. Ennek a kitűnő műnek valóban érdekes sorsa lett: a megjelenésekor botrányos szenzáció is fűződött hozzá, de a méltó és maradandó érvényű elismerést is azonnal megkapta.

Botrányt, elítélést érdemlő negatívumot a — szlovák és magyar részről egyaránt megszólaló — nacionalista reakció látott benne: a hivatalos csehszlovákiai cenzúra a szlovák nép állítólagos becsmérlése miatt nem engedélyezte a könyv itteni terjesztését, a magyarországi nacionalista kritika pedig hazaárulónak bélyegezte a szerzőt, mert „nem világítja meg a nagy változást, mely a felvidéki társadalomban az elszakítás következtében végbement.” A Császár Elemér által írt kritikát a Nyugatban egy gúnyos szerkesztőségi cikk utasította vissza, s a „dupla hazaárulás” ügyében az írónő is megszólalt: „Csehszlovák honosságú magyar író létemre abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy duplán követhetek el hazaárulást — írta. Becsületes objektivitásnak nem lehet szebb igazolása, mintha egyszerre támadja meg mindkétoldali képmutató sovinizmus.”

A műre — melynek cselekménye az 1910-es és 1920-as években játszódva egy szlovák béres lányka, Hudák Katka gyermekéveit és szolgálólányi életét és élményeit pergeti le előttünk — valóban a „becsületes objektivitás”, őszinte valóságlátás és értékelés jellemző. Katka egy a grófi uradalom sok szegénygyereke közül, és amiben mégis kiválik

— ami csillag a homlokán — az rendkívül finom zenei hallása és oktalannak látszó nevetős vidámsága. A Hudák család és a környezet bemutatása sem történik naturalista sablonszerűséggel, sematikus nyomorrajzzal. A család — négy apró gyerekkel — az uradalmi konvenció jóvoltából nem éhezik (még a háborús években sem], de a kicsi szobában összezsúfoltan és a szellemi lehetőségektől megfosztottan mélyen a kulturális létminimum szintje alatt él.

A regény legerőteljesebb része a szolgálólányi éveknek, a testi és lelki kiszolgáltatottságnak a bemutatása. A kis Katka világlátása, szellemi tájékozódása tágul, magyar környezetben sokat tartózkodva ínagyarul is megtanul, de nem sokkal a szülői házból való kikerülése után brutális, embert és nőt meggyalázó élményeken esik keresztül. Az