Irodalmi Szemle, 1983

1983/7 - Rákos Péter: Gertrudis ártatlansága (vitairat)

mellékszereplő sem mérkőzhetett a főalak ellenjátékosainak titáni méreteivel. Ettől hát Melinda nem lesz „kisebb”. Csupán funkcionális szempontból van jelentősége: feladata a „bukás”. Magánerkölcsünk, a férji s férfiói hiúság szempontjából persze korántsem mellékes, hogy „Ottó s Melinda egyaránt örültek”-e, hogy kacér felkínálkozás, naív engedékenység, bájitalos hevület avagy durva erőszak taszította-e Melindát Ottó karjaiba. így vagy úgy, annak a kornak (azaz hát koroknak: Bánk bán korának, Katona, korának) fogalmai szerint Bánk becsületén szeplő esett. Tudja azt Börcsök Mária is, hogy van a szónak egy kiveszőiéiben levő értelme is (nem merném állítani, hogy elavult, mert Szicilia, Irán, Portorico és sok más része a világnak ma is különbözhet a mi tájainktól, de annyi bizonyos, hogy a Cavalleria Rusticanában sem holmi lótolvajok huzakodnak a becsületükért). Hogy Melinda „nem hős, csupán ürügy”, az nem emberi tulajdonságait jellemzi vagy minősíti, hanem a drámai konstellációban kijelölt szerepét: ő igazán megtette, ami a tragédia érdekében tőle tellett. Börcsök Mária bájosan fullán- kos fejtegetései azonban nem érik be ennyivel. Ű nemcsak nagy Gertrudist kíván, hanem nemeset, kiválót — és ártatlant. Olyat, akinek „semmi köze sincs a támadáshoz”7. Érdekes, hogyan szövődik bele mindkét szóbanforgó cikk érvelésébe Arany János, „még Arany is”8, akitől valóban rengeteget tanulhatunk, de éppen ezekben a kérdésekben talán nem a legalkalmasabb tanácsadó; semmiképpen sem használható a cikkírók szemléletének alátámasztására. „Magában a tettben ártatlan volt” (ti. Gertrudis, R. P.), idézi Aranyból Csányi László. Lesütöm kritikusi szememet. Ezt a rendszerető pedantériával odavetett, s talán nem is érvnek szánt megjegyzést fogadjuk el mértékadónak, ezt a pilátusi kézmosást engedélyezzük Gertrudisnak? „Magában a tettben.” Akkor hát idézzük Katona Józsefet, elvégre neki is van valami köze a Bánk bánhoz. „Magam készíték utakat.”; „Meráni herceg, egy férfiú, nem tud kifogni egy asszonyszemélyen?"; „Lemondasz, akkor hát nem is szeretted; ki még ekkor is lemond, bolond”; „Itt megyen Gertrudis, kinek öccse kontár vala Melinda elszédítésében!” Hát ártatlan a zsarnok a hóhér tettében, a felbujtó a gonosztevőében, a parancsnok a közkatonáéban? Magában a tettben — csakugyan. Hiszen neki is megvoltak a természet szabta korlátai, ne fosszuk meg Ottót legalább a cinkosság dicsfényétől. De hát elfogadhatjuk-e komolyan ezt a magyarázatot, elhihetjük-e, hogy Gertrudis „semmit se is tudott Ottó ízetlenkedéseiről”, értelmezhetjük-e így Arany Jánost, aki az őrületbe kergeti Kund Abigélt, amiért enyelgve adá a tőrt, nosza hát? Ez majdnem Arany megrágalmazása. S „hogy Melinda ügye nemzeti üggyé vált, az Ottó idegen származásának köszönhető”?9 Ez bizony tagadhatatlan: minden nemzeti ügynek sajnálatos velejárója, hogy más nemzeti ügy ellenében vált nemzeti üggyé. Ismerünk másrészt éppen elég olyan tragédiát, amikor a férj becsületén esett folt éppily végzetes üggyé vált, élet s halál kérdésévé, s nemzeti üggyé csak azért nem, mert a csábítóról minden cudarságot el lehetett mondani, csak azt az egyet nem, hogy idegen. A Bánk bánban az, s ha ez nem fejlődött volna nemzeti üggyé, majd fejlődött volna valami más. A bacilus mellékes; ahol a feltételek együtt vannak, egy bacilus mindig akad.

S itt megint visszatérek Melindához. Őhozzá is szigorú Arany 'János: „Hogy volt ily összejövetelre bírható?” Börcsök Mária ezzel szemben nem szigorú, inkább lenéző, megvető. Melinda „nem választás elé kerül, csak kellemetlen helyzetbe. Meg szeretné kapni egy férfi, aki nem kell neki. Elég mindennapi helyzet. Melinda mégis tehetetlen. Nemcsak férfiesze nincs, de »női esze« sem, hogy Ottót leszerelje. Pedig... Ottó nem ura, nem parancsolója, nincs kiszolgáltatva neki.. .”10 Menjünk bele egy pillanatra — kissé jobb meggyőződésünk ellenére — ennek a kérdésnek a boncolgatásába. Melinda az ország legfőbb méltóságát viselő hivatalnok felsége, a királyné parancsára (vagy határozott kívánságára, majdnem egyre megy) van az udvarnál, és a királyné öccse, egy herceg, egy bíboros ostromolja. Ez nem „mindenapi” helyzet, és nem könnyű, sohasem volt könnyű az ilyen udvarlókat „leszerelni” úgy, hogy a veszélyben forgó hősnő ne ártson saját magának, férjének, gyermeke biztonságának és jövőjének. Osztályfölötti szállodákban előkelő idegenek szobáit takarító szobaasszonyok, magas állású külföldi vendégeket fogadó minisztériumi hivatalnoknők is kerülhetnek kényes helyzetbe, ha olyasvalaki viselkedik tolakodóan, akitől függenek vagy akivel legalábbis, nem érdekük nyílt konfliktusba keveredni. Itt bizony nem lehet sokra menni holmi jólirányzott pofonokkal, ide diplomácia kell, s éppen akkor, ha a szorongatott hölgy nem ostoba liba, s nem azt kívánjuk tőle, hogy egy meggondolatlan és patetikus gesz