Irodalmi Szemle, 1983
1983/7 - Dobos László: Sodrásban (regényrészlet)
Majd Pál apostol leveleiből olvas: „Teljesítsétek bé az én ösömömet, hogy egyenlő -indulattal legyetek, egy szerelmetek legyen, egy értelemmel és egy akarattal legyetek .. Fekete szeme van a papnak, mély fekete szeme, a férfi most szembenéz vele, szeretne a hangos szavak mögé látni: Ilyen oktató példálózás közben vajon mit gondol az értelem? Mit gondol rólom? Hisz tudja, akaratom ellen vagyok itt.. . E gondolatnál megtorpan. Meghajlás ez? Vagy inkább tapintat, gyengeség, gyávaság — marcangolják a sokféle szavak. Színpadon állunk, templomszínpad, reppen körbe a tekintete, nézők nélkül. Aki itt van, mindenki szerepel, nagy, néíma játék .. . Úristen... Becsapjuk a világot, és megcsaljuk az istent... — Kedves férfi testvérem — fordul felé a pap ... A prédikátor szeme az élet bejárata: nagy gyülekezetei örökölt és gazdag parókiát, fiatalon. Alig múlt kezdő káplán. Évekig tartott, míg bejárta a hívek életét és a földet: tavaszi, s nyári hajnalokon gyakran látták a folyó partján, nézte, ahogy a f-öld, a nap és a víz egymásba ölelkeznek — e pillanatában fogadta magába a tájat. Ma is beszélik, amikor ide jött, a gályarab papokról prédikált, a nagy életekről, a nagy áldozatokról — a hitért vállalt halálokról. Alig múlt vasárnap, hogy ne énekeltette volna a 137. zsoltárt: Hogy a babiloni vizeknél ültünk... Gályarab, ez lett a csendesen mondott ragasztékneve: ekkor úgy tetszett, alázatával egy magasságban van az emberekkel. Nyilvános mulatságokba nem ment, lakodalmakba járt, keresztelőkbe, Ferencet, Károlyt, Istvánt és Jánost köszönteni. Besenyű arcú, mondta róla egyik tisztelője. Ez a pap a szemével is beszél, gondolja most a férfi, szemében ott van a számtalanszor elmondott igék szövege. És hányféle imádságoké? Fáradtság van a tekintetében, ahogy néz rám — a papok lelkét koptatja az imádkozás. A háború éveiben mintha az emberek fölé nőtt volna. Imádkozott a hadba vonult katonákért, imádkozott a fegyverek győzelméért, imádkozott az elesettek üdvéért, imádkozott az özvegyekért, az árvákért, imádkozott az élők hazatéréséért, imádkozott a foglyokért... Nem volt kezében más, csak a könyörgés hatalma. És harangoztatott, a hosszú, súlyos imák után harangoztatott, hogy messzire szálljon a fohász. Imádkozott az üldözöttekért is, az elhurcoltakért, a kitelepítésre ítéltekért, a háború után házi istentiszteleteken könyörgött az istenhez ... A prédikátor hányféle meghajlása isten és ember előtt? Hányszor kellett fordulnia és meghajolnia... Fordulni, hajolni, imádkozni... Imádkozni, fordulni, hajolni. Tudom mostani élete gondjait, suttog magában a férfi. Sok gyereke van, fillért számol fillérhez. Szántóvetőként kapál és vet, kapál és vet... Annak idején agitált is, napok és hetek hosszán magyarázta a parasztoknak: másként kell élni, másként gazdálkodni, nagy darab földeken... Elsőként mondott le földjeiről. Aztán valami koholt vádak alapján perbe fogták, becsuKták. Vasárnapi prédikációiban azóta is visszatérő gondolat: a szenvedés nemesíti az embert... Mostanság magasrangú állami tisztségviselők vendégeskednek nála. Sorsok között bolyongó prédikátor ... A két fiatalt körülfonják az istenes szavak, mások ilyenkor repesnek az örötmtől, a férfit a szavak fonákja éri. Akárkire gondol, az isten képe közelít felé, az isten valós, felöltöztetett alakja: a nála öregebbek istenképe. Istenek állnak köröttem, anyám, apám, az itteniek — kört fogtak körém. S erejük van, eddig nem hittem «zt. Gondoltam, levetem magamról öreges ruhájukat: elmegyek és visszajövök, de visszatérésem más lesz, mint útrakelésem. Ogy hittem, csupán tekintetük kísér el, de ez a nap most utamat sálija ... Ahogy hazaérnek, megenyhülnek a tekintetek, ángyom zsebkendőjébe sírja köny- nyeit, magához öleli őket. így ülnek a második lakodalmas asztalhoz halkan, szerényen, hogy ne lássa, ne hallja a világ.
