Irodalmi Szemle, 1983

1983/7 - Morvay Gyula: Visszatérés (novella)

mi is arra várunk; hajnali kétóra van — szóltak, rimánkodtak hátulról a hangok Dasi ■szobájában.

Agócs szavaira Tömegei, Muhari bólintott; minden úgy volt. Hallgattak, mert egészen mások lettek, mivel tudták, érezték, hiszen rajtuk keresztül ment az életiskola úthengerlője, hogy az embert a szerelem, valamint a halálfélelem meg tudja változtatni. Más valakivé teszi.

— Hatvan embertől felkajmoltál 2000 koronát — folytatta Agócs Elek. Az annyi mint 120 000 korona. Ötünktől fejenként 5000 koronát kértél és kaptál. Az 20 000 korona, azaz 25 000 korona, mert az „ötös” helyett tévesen „0”-t írtam és mondtam, de tudható, hogy ötször öt az huszonöt. 120 000 + 25 000, az kerek 145 000 korona. — így volt, vagy nem így volt?

Dasi bólintott.

Muhari az elaprózott légzés helyett jó hosszút húzott a levegőből, majd rövid kabátja bal felére csapott, szétpattintotta a gombokat, bal belső zsebéből kivette a cédulát, melyet megropogtatott; úgy csergett kezében a papírdarab, mint nyári hankalékon a keményre égett csergőszemű fekete föld.

— Agócs szavait leírtam; itt az összeg — mondta szárára fogva a szót Muhari.

Még be sem fejezte a szót, Agócs kezében már ott billegett a jegyzék.

— Itt van ez a jegyzék, amit ott messze összeállítottunk; rajta van a név, dátum, nap, az óra; ki, mikor, mennyit fizetett neked. Sorba szedtem a neveket; mindenre volt idő, hajtott a keserűség, mert megzsaroltak voltunk. Azon az éjjelen fizettünk, dőlt, szakadt hozzád a pénz, nekünk meg el kellett szakadnunk otthonunktól. Abból a tengernyi pénzből 90-holdas birtokot vásároltál, s azt hitted, nem látsz minket, de visszatértünk.

— Csak 80-holdas volt az a birtok, ami már nincs meg, mert be kellett adni az egységes szövetkezetbe — mondta savanyúan Dasi.

Tömegei Agócshoz fordult; neki, mondta, annyi a mondandója, hogy azt egy marokra lehet fogni.

— Látom, olvasom benned, hogy mit gondolsz — kezdte Tömegei. Hatvanötünk közül senki nem írt nagyobb összeget, mint amennyit neked fizetett. A becsület nem két krajcár.

— Hogyan is kezdjem, mit is mondjak? — kezdte Dasi. Tányérja mellé tette kanalát, nem tudja, mikor fordul le szájában ez a vacsora; minden falatja keserű, mint a Rossz zöld magja. Villám hasogatta a fejét: el lehet felejteni, nem lehet elfelejteni azt, amit tett? Azt mondta: aki fizet, marad; aki nem fizet, az reggel készülődhet: felszaggathatják gyökereiket, idegenben találják magukat.

Arra emlékszik, hogy zödd százasok szálltak, a kezébe lapultak; a pénzt a görbelábú asztal fiókjába hajigálta, aztán nyomkodta, gyömöszölte. Két kaszakövet tett a pénzre; körülnézett: az asztalfiókba már nem fér a pénz, hová rakja?

Hajnalfelé többen beálltak a szobába, nem fizettek, csak nézték Dasit: mennyi pénzt kap; hány nevet ír fel a cédulára, hogy „fizetve”? És miért nem írja a fizetők nevét?

Küni Márton, Borbély Gedeon, Száraz Gergő az utcán összenéztek.

— Hogyhogy aki fizet, az marad? — kérdezte Küni Márton. Dasi nem hatóság!

— Talán összepaktál a községházán ülő bizottsággal? Ezt nem hiszem, ez nem lehet.

— Ez azért nem lehet, mert a Muhari-csoport 65 embere fizetett, de harmadnap menniük kellett — mondta Száraz Gergő. Dasi megzsarolja, megkopasztja a falu bajba jutott embereit; és nem akárhogyan: zsírosán.

— Kezelheted, ahol és ahogyan akarod — mondta Muhari. Te befejezted a munkádat, mi még nem; azért vagyunk itt, hogy mi is befejezzük, hogy a kétségbeesett, szív- szakasztó felháborodás magasra csapkodó hullámai után pontot tegyünk.

— Értem, értem ... azaz nem is tudom, hogyan mondjam — hebegett Dasi.

— Sehogyan sem kell mondanod — mondta Muhari olyan hangon, mint mikor a hosz- szú vastraverz sikoltva cseng. — A 65-ös csapatnak én vagyok a megbízottja; nincs megbízólevelem, de társaim becsületszava nálam van. A pénzért jöttünk, Dasi, a pénzért, melyet akkor halálos kétségbeesésünkben neked fizettünk. Azt ígérted, ha fizetünk, maradunk. Nem maradtunk. Visszatértünk.

— Pénzért jöttetek? Hol van már az a pénz? — fájó kiáltás volt Dasi hangjában.

Dasiné elkezdte a szót, de az ura rámordult.