Irodalmi Szemle, 1983

1983/7 - Morvay Gyula: Visszatérés (novella)

VISSZATÉRÉS

Dasiné a tűzhelyről az asztalra vitte az ételt, az ura pedig két karján felrántotta ingujját, kezébe vette a kanalat, nekifeküdt az evésnek. Előtte azonban nagy keresztet vetett magára; a súlyos árnyék az új csilláron mozgott, aztán darab ideig a levegőben állt.

Hirtelen a kutya csaholni kezdett, a levegőt harapdálta; Dasi keze megállt: figyelte, talán a kapu alatt a földet is rágja Morzsi? Nem. A szérű felől három ember felhős árnyéka vonult el az ablak előtt.

— Valakik a kert alól jönnek, mert az udvarra nyíló ablak előtt zuhog a lépésük, Morzsi meg nem a kapunál csahol — gondolta Dasi.

A kanálba vett falatot szájához vitte, de a következőért nem mozdult a keze; az ablak előtt vonuló sötét felhő a konyhaajtó felé dunyhásodik.

Hirtelen elgyengült az ugatás, krákogást, majd bokákolást lehetett hallani, aztán mintha elvágták volna: Morzsi meg se mukkant.

— Hogyhogy nem ugat a Morzsi? — mondta magának nyugtalanul Dasi, és jobb kezében megrezzent a kanál.

Muhari Pál vezette a kis csapatot. Magasra szaladt fel ez az ember, mint a fiatal agacsfa, egyben tömzsö'kös volt, mint a megállapodott tölgyfa. Saját zsírjában megbámult volt a bőre, mint amilyen a muhar bugája.

Mutatóujját begörbítette, rákocogott az ajtóra, de nem várta meg a belülről jövő szót, hogy „szabad!”, már be is zörgött Dasi Pálhoz.

Muhari jobbján Tömegei Jóska állt, balján meg Agócs Elek. Tömegein földszínű bakancs volt, a ruha kínlódott rajta, mert egy falatnyit se szabtak rá, csak úgy ráhaji- gálták a gúnyát. Agócs nem törődött vele, ml van rajta; lehet, hogy a ruha kéredzke- dett rá.

— Ezekkel mi van? Visszajöttek? Ezt nem vártam, erre nem gondoltam — vágott Dasi eszébe a belső szó, amely csak addig élt, ameddig a villám fénye felvillan.

Dasiné a tűzhelynél állt, most készült az asztalra vinni a második lábast, egyszerre elédörgött a három ember. Se jónap, se semmi, Dasiné megkövülve állt a tűzhelynél.

— Máriám, ezek vissszajöttek! — kapta az asszony a tenyerét a szájához, és tanácstalanul állt.

Idevalósi a három ember; régen nem látta őket Dasiné, mert egyyszerre megismerte őket.

— Miért jöttek? Mit akarnak? — ezt kérdezte magától. A három ember elhozta Dasinénak a feleletet: miért jöttek és mit akarnak.

— Széket adj! — mondta Dasi feleségének, aki letette a lábast, karszéket kanya- rintott a szoba közepére.

— Az előszobából hozok még kettőt — sietett Dasiné.

Ura abbahagyta az evést, felkelt. Muhari meg rászólt.

— Csak ülj!

Rebegő szemmel nézte Dasi a három embert: tele volt velük a ház, fejük majd leverte a csillárt. Valami összemarkolta Dasi gyomrát, amint az üres kislábast a tűzhelyre akarta vinni, de felesége már behozta a székeket, s kivette ura kezéből a lábast. Asszonykézbe való az.

Morvay Gyula