Irodalmi Szemle, 1983

1983/7 - Kulcsár Ferenc: A jáspiskövek (elbeszélés)

Tetszett, igen nagyon tetszett mindez a szegény csizmadiának, a titkos elégtétel, na meg a Jő koszt erejét, egészségét, életkedvét is visszaadta, s ő sem tudta, miként, hogyan, de a végén már az egész dolgot maga is teljesen rendjén valónak találta.

S valóban, talán minden a legnagyobb rendjén is lett volna, ha történetesen nincs az öreg csizmadiának egy vele egy fedél alatt lakó János nevű legény unokája. Ez a 'János pedig mit sem sejtett nagyapja csalafinta tervéről, mert az az égvilágon senkinek sem szólt róla, tapasztalván hosszú élete során, hogy a titok csak addig titok, ameddig egy szív, egy lélek rejti azt.

Akármint is volt a dolog, János egy idő után felettébb furcsállni kezdte a nagyapja és a fukar szomszédja közti eseményeket. Sehogyan sem fért a fejébe, hogy a tegnapelőtti álnok és kapzsi Kelemen, az ő megátalkodott rosszakarójuk máról holnapra ily szíves barátja, mindennapos vendéglátója legyen megvetett, koldus nagyapjának. Feltette hát magában, hogy mindenáron a végére jár a dolognak, s szerét ejti, hogy kipuhatolja, mi is rejlik valójában a számára érthetetlen komáskodás mögött.

Egy szép estén aztán, amikor nagyapja szokásosan Kelemennél vendégeskedett, János a gazdag ember ablaka alá osont, s lopva lesni kezdte, mi is történik odabent. Nagyapja láthatólag a sokadik kupa bor után volt már, mert virágos jókedvében olykorolykor dalra kerekített, a nótázás szüneteiben pedig felvágott nyelvvel fecsegett, tücsköt-bogarat összehordott Kelemennek. Egyszercsak János jól hallotta, amint nagyapja a bortól csepegő bajszát törölgetve így szólt a sunyi képpel üldögélő Kelemenhez:

— Kedves jó szomszéd uram, bárcsak eljönne már az ideje, hogy kamatostul visszafizethetném a kend nagy sok jóságát, amit velem tett!

A fösvény pedig ravasz képpel, nyájasan felelt a csizmadiának:

— Ej, mit, semmit sem kell köszönnie, édes egy szomszéd. Amit tettem, igazán szóra sem érdemes, mert hiszen barátságból tettem.

Ekkor az öreg varga, mint aki valami rendkívülit készül mondani, amennyire csak a torkán leöntött bor engedte, kihúzta magát a széken, s lehalkított szóval, titokzatosan ennyit mondott:

— De egyet se aggódjon, kedves komám uram, rövidesen nekem is lesz .módom ...

No hiszen, erre várt csak, erre az árva kis mondatra már hetek óta az álnok Kelemen. Mindjárt, mintha csak ez lenne a legtermészetesebb, hozzá is fonta az öreg csizmadia szavaihoz a magáét:

— Lesz ám, csizmadia uram, hiszen a bánya, a jáspis, a sok drágakő majd busásan megfizet...

Az előre várt szavakra a furfangos csizmadia megrándult a széken, s úgy tett, mintha hirtelen villám csapott volna belé. Mindjárt józanságot színlelt, s gyanakodó képet vágva, kérdőn fordult Kelemen felé. Észrevéve ezt a gyanútlan Kelemen, beszédét gyorsan így folytatta:

— Látom, nem nagyon iparkodik palástolni a nagy titkot, szomszéd, de nincs is erre az égvilágon semmi, de semmi oka, mert én e nem mindennapi dologról hallgatni fogok ám, akár a sír.

A pompásan sikerült csel után a csizmadia befelé mosolyogva egy darabig csak hallgatott, mint akinek a nyelvét kimetszették, s bámult maga elé bortól verejtékező homlokkal, megjátszva, mint akit a legszentebb titkában értek tetten. Aztán egy újabb kupa bor leöntése után, nagy sóhajtások közepette megeredt a nyelve.

— Hát elmondom a dolgot, szomszéd, ha már ,úgy's megsejtett valamit, de fogadja meg égre-földre, hogy egy teremtett léleknek sem szól felőle ...

Fogadkozott is a lóvá tett Kelemen, esküdözött fűre-fára, kincssóvár lelke reszketett belé, hogy megtudja végre a dolgok igazi állását, apja, anyja emlékét emlegette, s a legvégén így szólt:

— Haljak meg, szomszéd, ha valaha is valakinek elárulom a titkot.

Ekkor aztán a szegény csizmadia, a helyzethez illőn ünnepélyes arcot vágva, nagy komolyan mesélni kezdett.

— Tudja jól kend, Kelemen uram, amiként tudják mások is, hogy legény korom óta kutatom a vidéket kincsek, értékes ércek után. Sokan kinevettek miatta az évek során, de én fittyet hánytam a gáncsoskodóknak meg a gúnyolódóknak, mert hittem a jóslatban, hogy egyszer sikerül. S nemrégiben Tolcsván, a Gyapáros szőlőhegyen megsejtettem, hogy most az egyszer a várva várt nyomra bukkantam. Addig keresgéltem, botla