Irodalmi Szemle, 1983
1983/7 - Kulcsár Ferenc: A jáspiskövek (elbeszélés)
útjukba eső Olaszliszkába, s mindketten az eldugott falucska eldugott kis fogadójába tértek be, valami szállást kérve éjszakára. Mialatt vékonyka vacsorájukat eszegették, bizony nem sok szót váltottak egymással, mert ugyan miről is szólhatott volna egymás között a gazdag fukar meg a sehonnar szegényember. Evés közben az öreg csizmadia arcán egy szemvillanásra furfangos mosoly jelent meg, s elköltve vacsoráját mindjárt le is dőlt a zizegő, száraz zsupágyra, s a bortól és fáradtságtól rövidesen elnyomta őt a buzgóság. Ám a másik, a fösvény Kelemen nem mert lefeküdni. Két zsebe pénzzel volt tömve, azt szorongatta, őrizte, szinte reszketett, minden apró neszre felijedt, másra sem gondolván, minthogy őt akarja valaki vagyonától megfosztani. Már jó éjfélre járt az idő, amikor Kelemen a csizmadia ágya felől érkező hangokra lett figyelmes. Nem akart hinni a fülének, mert a koldus varga fenemód titokzatos, bár összefüggéstelen dolgokat kezdett kiabálni álmában. — Felséges királynőm — kezdte először suttogva a csizmadia, majd egyre hangosabban így folytatta: — Egy életem, egy halálom... mértéktelen a bánya kincse, drágakő, jáspis... jaj, csak addig rá ne akadjon más is ... Tolcsván, la Gyapáros... máig csak én tudom! Derék unokám, János, nesze ezer arany... jön Bécsből a levél, mily szép pecsétje van ... roppant gazdagságom benne megírva van ... Aztán a csizmadia nyugtalanul szuszogni kezdett, átfordult nehézkesen a másik oldalára, s ismét egyenletes, mély horkolásba kezdett. Ezek után a vén fukar már végképp nem gondolhatott alvásra. Izgett-mozgott, nyugtalanul hányta-vetette törődött testét az ágyon, egyre csak azon törve a fejét, mi lehet a jelentése a csizmadia álmában kikotyogott, összevissza beszédénak. Próbálta össze- foldozni a hallott szófoszlányokat, száz oldalról is megforgatta őket, s végül csak arra jutott, hogy koldusszegény szomszédja valamilyen gazdag kincsesbányára lelt. Már csak azért is oka volt ezt hinni, mert mindenki tudta Vámosújfalun, hogy az öreg csizmadia legénykora óta, ha csak ideje engedte, megszállottan nemesére után kutatott a környező vidéken, mert hajdanában egy falujukba vetődő vén kuruzsló azt találta jósolni neki, hogy valamikor, ha lesz elég bátorsága és kitartása, nagy-nagy kincsre fog szert tenni... Aztán végre valahára megvirradt, s a vén Kelemen, legyűrve magában valahogy a gőgöt, na meg az alvatlanság szülte gyötrő kimerültséget, nyájas jó reggelt kívánt a csizmadiának, még köszvényes vén derekát sem átallotta meghajtani előtte. Miután pedig kedves álma iránt érdeklődött, étellel, itallal rogyásig rakott asztalához invitálta az ártatlan képet vágó szegény vargát, s mézesmázos, szíveskedő kínálgatásával már- már a terhére kezdett válni a csizmadiának. A kiadós reggeli után aztán a fukar Kelemen ágrólszakadt szomszédját maga mellé ültette a meleg pokróccal leterített bakra, s elindulván, Vámosújfaluig vidám, barátságos szóval tartotta. De mindezzel a dolog korántsem ért véget, mert a csizmadia titkos megelégedésére a vén fukar meghívta őt aznap estére vacsorára, meg amint mondotta, egy kis pipafüst melletti gondtalan csevegésre. El is ment a szegény ember, már hogy ne 'ment volna, ha egyszer semmi bűnt nem talált abban, hogy a zsugori Kelemen bőséges ételét, vérpezsdítő italát fogyassza. Gondolta magában, hadd higgye csak a vén bolond, hogy ő mit sem sejt a hirtelen változás okáról, s dicsérgette az álnok fösvény kedvességét, nagylelkűségét, bőkezűségét. A fenséges vacsora elköltése után aztán a késő éjszakába nyúlón poharaztak, semmiségekről csevegtek, s jócskán belekóstoltak a vén fukar nálánál is vénebb, tüzes jó borába. Másnap pedig a csizmadia nagy titokban három darab jókora, otromba követ csomagolt össze, hosszú levelet is csatolt a kövek mellé, s megcímezve, a délelőtti postakocsival a tekintélyes csomagot Becsnek menesztette. S már aznap este újra folytatódott Kelemen házánál a szokatlan dínom-dánom. Így ment ez a dolog napokon, heteken át, amint mondani szokták, felvitte az isten a vén csizmadia dolgát. Mindennapos vendége lett Kelemennek, ette a finom falatokat, itta a drága tokaji borokat, a megvetett koldus kedves jó szomszéddá, szeretett házi baráttá lett. És Kelemen még ennél is tovább ment, búzát, pénzt adott kéretlenül is kölcsönbe a csizmadiának, erőnek erejével rátukmálta, s nem tűrte, ha amaz — színlelve persze a dolgot — húzódozni, szemérmesen tiltakozni próbált.
