Irodalmi Szemle, 1983
1983/7 - Duba Gyula: A Jelen piózája
Duba Gyula A JELEN PRÖZAJA Miroslav Válek szlovák kulturális miniszter a közelmúltban levelet intézett a művészeti szövetségekhez, melyben ösztönzi az alkotókat, hogy munkájukban több teret szenteljenek a jelennek. Alkotásaik élő és időszerű társadalmi kérdésekkel és problémákkal foglalkozzanak. Válek miniszter egyben kiváló költő, tehát művészember, ezért kezdeményezése mögött a kultúrpolitikussal egyidőben az alkotó egyéniség is •ott áll. Levelét két összetevőből álló eszmei-művészi állásfoglalás eredményeként foghatjuk fel. A belőle következő tény alapos megfontolásra és felelős állásfoglalásra késztet: Válek az általánosságokban és időtlenségben — esetleg a múltban — kutató művekkel szemben az időszerűen konkrét művészi alkotások szükségét hangsúlyozza. A jelen prózája iránti igényt jobban megértjük, ha — megfordítva a címet — próbánk jelenét vizsgáljuk. Ekkor úgy tűnik, hogy Miroslav Válek elvárása általánosabb — a szocialista művészetek értelmében egyetemesebb — igényt is jelez. Nem szűkén ■vett, helyi jelenség, több annál. A szocialista társadalmak fejlődésüknek olyan szakaszába értek, melyben a létproblémák — társadalmi és gazdasági gondok — megoldása megköveteli az alkotó gondolkodás térnyerését és közösségi méretű tényfeltáró és ■értékteremtő tevékenységét. A mai világhelyzet s benne a szocialista létérzékelés a közösségi tudat minőségi fejlődését igényli. A közösségi tudat gazdagodásának, életes formálásának és pozitív fejlődésének pedig egyik leghatásosabb eszköze a művészet. S talán mindenekelőtt az irodalom. A gondolkodás lehetősége a fogalmak rendszerével adott, a fogalmak hordozói és kifejezői pedig a szavak — a nyelv —, s az irodalom a nyelvben rejlő alkotói lehetőségekkel való élés, a szavak művészete. A szocialista kultúrpolitika, azzal, hogy a művészi alkotások aktuális tartalmát kéri számon, valójában az időszerű közösségi szempontok igényét hangsúlyozza. A jelennel való foglalkozás az időszerű kérdések felvetését és a kort jellemző gondok elemzésének és megoldásának a tudatos szolgálatát feltételezi. Felelősebb értékítéletet, elkötelezetten céltudatos kritikusságot és elvhű, művészeti állásfoglalást jelent. Azt jelenti, hogy a művész „itt és most”, a mában él és tevékenyen részt vesz a közösségi lét és tudat fejlesztésében. Korunk írójának a jelennel foglalkozni — Fábry Zoltán szavával élve — korparancs! Mielőtt konkrétan szólnánk mai prózánkról, tisztázzuk az irodalmi jelen fogalmát. Az idő méreteivel szemben nem lehetünk 'szűkkeblűek, ezért már most le kell szögeznünk, hogy a maiság, a jelen igénye nem jelentheti a múlt érzékelésének és értékelésének, tehát a történetiségnek az ellentétét. A jelen életérzésének és problémakörének íróinktól való számonkérése nem a múlt megjelenítése és tudatosítása ellen irányul, hanem az általánosságok és az időtlenség illúzióját, az egyéni tudat érvényének maximalista eltúlzását igyekszik visszaszorítani. A jelennel való felelős törődés ellentéte nem a történelemtudat, hanem a szubjektív tudatvilágba való túlzott visszahúzódás (pontosabban: menekülés!). Más fogalompárral élve: az irodalmi jelenidő és korszerűség ismérve a műben — az író alkotómunkájában — az egyéni és közösségi érvényességek egyensúlya. Századunk második felében, a szocialista eszmék aktív világerőkké való növekedésével, nagymértékben kiéleződött az emberi lét alapkonfliktusa: az egyéni és közösségi érdekek szembenállása. így lettek korunk ellentétes világerőivé az egyén jogaira építő individualizmus és a közösség érdekeit hangsúlyozó szociális felelősség. A korszerű irodalmi törekvések nem kerülhetik meg ennek az objektív alaphelyzet- Jiek a meghatározó jelenlétét. A szovjet; irodalom — modell érvényűén —, hogy a dilemmával szemben korszerű álláspontot foglaljon el, úgy tölti be küldetését, hogy
