Irodalmi Szemle, 1983

1983/6 - ÉLŐ MÚLT - Székely Júlia Anna: A trencséni humanista versírókör

kiadását dedikálta. S kapcsolatban állt Koppay Laski Albert lengyel herceggel is, az alkimisták nagy pártfogójával.

Koppay egyetlen nem alkalmi műve a Vita Aulica, melyet magasrangú prágai katolikus papoknak ajánlott. (Közülük csak a legkiemelkedőbbet említjük, Antonius Brus prágai püspököt, aki tagja volt I. Ferdinánd erazmista körének.)

Koppay ebben a versben szenvedélyesen elítéli az udvari életet, ahol mindenkit csak a gazdagon megrakott asztal, a bor érdekel. A költő által leírt kéjsóvár udvari ember, a „furiosus amatőr” nem a törvényes szerelemben, hanem becsületes asszonyok és ártatlan szüzek megbecstelenítésében leli örömét, s mindezt még dicsőségnek is tartja. Közömbös az erény és a művészet iránt, a paraszti munkát megveti. Megértéssel és szánalommal fordul viszont a szerző az alárendeltek: a szegény polgár (civis) és jobbágy (colonus) felé. Koppay fő forrása — mint ezt Okál a jegyzetanyagban kimutatta — Aeneas Sylvius Contra curiales című munkája volt, de idéz ókori latinokat is; kortársaihoz hasonlóan ő is nagy súlyt helyez a versek tudós megmunkálására.

Műve végén a vallás kérdését tárgyalja. Miroslav Okál főként erre az utolsó részre támaszkodva próbálja megállapítani Koppay felekezeti hovatartozását. Határozott választ nem ad, de azt sejteti, hogy a költő katolikus volt. Ezt nehezen lehet összeegyeztetni avval, hogy Koppay elítélően ír a szerzetesekről és apácákról, akik „durva ruhájuk alatt hamis szemérmet rejtegetnek.”

Koppay elsőként a vallásos embert mutatja be, aki Luther „régi dogmáit” „Melanch- ton jeles módján” hirdeti. Csak másodikként említi a pápa, az elhagyott pásztor követőjét, a katolikus hivőt. Egyre növekvő szenvedéllyel támadja ezután az írást kiforgató Kálvint, a mindeneket megmérgező ariánus eretneket, és végül azt, aki nem hisz se mennyben, se pokolban.

Ennek alapján inkább evangélikusnak, mint katolikusnak tűnik Koppay. S abból, ahogy a bölcs Melanchton módján hivő Luther-követőt emeli az első helyre, arra következtethetünk, hogy a költő az ágostai melanchtoniánus, tehát mérsékelt, közvetítő ághoz tartozott. Alátámasztja ezt Zoványi Jenőnek az az elemzése, melyet az 1580-ban — a Vita Aulica megjelenésének évében — Trencsénben kibocsátott kánonoskönyvről adott. Eszerint mind a liturgia, mind az egyházi énekek vonatkozásában a trencséniek számos katolikus hagyományt megőriztek. Érdemes megjegyezni, hogy azok a katolikusok, akikkel Koppay kapcsolatot tartott, a mérsékeltek, a protestánsokkal szemben tanúsított türelem hívei közül kerültek ki, miként a már említett Antonius Brus is. A Vita Aulica befejező része olyan szerzőre vall, aki kárhoztatja a durva felekezeti küzdelmeket. A költő jóslata szerint még a világvégi pusztulás előtt eljön az a boldog kor, melyben ismeretlen lesz a megkülönböztetés.

Feltehetjük a kérdést: Beszélhetünk-e Lipsius barátainak egy harmadik magyarországi köréről, a trencséniekről? Úgy tűnik, igen, bár a versíró műhely többi tagja csak Koppay révén közelíthető a Rimay emlegette Hortus Lipsianushoz. A magyarul verselő, főnemesi csoporton kívül számon tarthatunk Lipsius hívei között egy latinul író, pol- gári-kisnemesi összetételű kört is.