Irodalmi Szemle, 1983
1983/6 - Mács József: Az okos csóka (mese)
okos, szavak megtanulására is fogékony madár, nem tudott rájönni, mi bántja a tanítót. Mert az egy iskolába Járó csóka számára felfoghatatlan volt. Az volt a baja, hogy a beiratkozás napján eggyel megint kevesebb lett az elsős, s ha nem történik valami, a következő tanévben már nem nyithat osztályt. Vállára akaszthatja a vándortarisznyát. Ennek az egyetlen hiányzó gyereknek a gondja foglalkoztatta s viselte meg nagyon. Orvoslást azonban nem talált a bajra. Akárhányszor járta végig a falut, nem volt kit beültetnie az első osztályba. Haragudott nagyon a szülőkre, amiért restséget tanúsítottak fajtájuk szaporításában, de jeleskedtek a másfelé kacsingatásban. A falu két iskolájának egyikébe már csak hálni jár a lélek. Ha így megy tovább, lehunyja a szemét nemsokára. A szorult helyzetben olyan képtelenséget forgatott a fejében, hogy jobb híján agyagból gyúr magának egy gyereket. Felöltözteti rendesen, cipőt húz a lábára, s az ajtótól legtávolabb eső padba ülteti, ahol elérhető távolságban trónol a csóka. Ha látogató jön, az ajtóból nem ismeri fel a bábut, s ha eszébe jut, hogy megszámolja a tanulókat, megfelelőnek találja a létszámot. Szalmalángnak bizonyult a tanító lelkesedése. Hamuba roskadt mindjárt. Akármilyen gyermek formájúra gyúrná is a bábut, néma maradna, ha szólnának hozzá. Még a nevét sem tudná megmondani. Elejtette a gondolatot, s még szomorúbb lett. A negyvenediket taposta, de mintha hirtelen évtizedeket öregedett volna. Egészen lelassult a mozgása. ■Összegörnyedt a szép tartású férfi. A vízben fuldokló ember a szalmaszálba is belekapaszkodik. A tanító azonban hiába aludt ébren, mint a nyúl, hiába pislogott ki az ablakon, csak a fekete éjszakát látta maga körül, szalmaszálat sehol, amely menekvést jelentett volna. A Tanárképző Főiskolán sok mindenre megtanították, csak arra az egyre nem, milyen váratlan helyzetek elé állíthatja az élet. Most látja, milyen kár volt az agglegénység mellett is kitartania. Ha hitvese meleg testét érezné a dunyha alatt, ketten hamarább kiokoskodnának valamit. Álmatlan vergődéseinek megvolt azért az értelme. Eszébe juttatta paraszt apját, akinek egyszer, még a szövetkezet megalakulása előtt, a teljesíthetetlen beszolgáltatási kötelezettség esztendeiben, az az ötlete támadt, hogy elhallgat, eltitkol bizonyos dolgokat. Merészségével véget vetett a sok hercehurcának. Nyugalmas évek kövekeztek. Mikor apja példájából okulva felismerte, mit kell tennie, mintha minden csillag az ablakához vándorolt volna, s felfalta volna a sötétséget. A sarki éjszakát sem látta volna fényesebbnek. Nyugodtan aludt, s reggelenként fütyörészve borotválkozott. Mert már tudta, hogy ő is eltitkolja az igazságot. Ha nincs az a hiányzó gyerek, úgy tesz, mintha lenne, s hét lakatra zárja a száját. Mély és megnyugtató lélegzetvételekkel mondott búcsút a télnek és legnagyobb gondjának. A tavaszi napok már újra a megfiatalodott tanítót köszöntötték. Kihúzta magit, derűsen, felhőtlen homlokkal járt a faluban és a padok között. Nagyokat nevetett a padló nyikorgásán, az osztályba be-besurranó csókán, s a nyaklevesek osztogatásáról is elfeledkezett. Végtelenül kedves volt mindenkihez, különösen a gyerekekhez, megsimogatta a buksijukat, megcsipkedte a kipirult arcukat, hosszan dicsérte a lecke felmondásában jeleskedőket, s még a leggyengébb tanulókat sem agyabugyálta el. A nyár azonban ismét változtatott a hangulatán. Szerencsére a gyerekek ezt már nem érezték meg. Vakáció idején szerette a gyalogtúrákat, napokig járta a környéket, amely dombos volt és erdővel borított, s ha nem bírta elviselni a hőséget, nem volt nehéz árnyékos helyet találnia. Szenvedélyes lepkegyűjtő volt, s a sok gombostűre sžúrt lepkével úgy nézett ki a szobája, mint egy miniatűr repülőtér. Vagy hazautazott öreg szüleihez, akik jobban meggörbültek az időben, mint az ujja, s csak úgy erőfitogtatásból napokig hasogatta a téli tüzelőnek bekészített fájukat, s nem bánta, hogy az otthoniak megmosolyogják a rövid nadrágját. Most nem kívánkozott sehová. Beszorult az iskola udvarába és a szobájába, csak a boltba ment el kenyérért, sörért, meg minden egyébért, ami a háztartásba kellett, s delenként az országút menti szövetkezeti étterembe járt el ebédelni, de nem ült oda senkihez, külön asztalnál evett, mert már megint zárkózott lett, ideges és nyugtalan. Az emberek furcsállták és találgatták különös viselkedésének az okát, de nem kérdezték tőle. Fölöslegesen is tették volna. Senkit nem avatott volna a titkába: Senkinek sem
