Irodalmi Szemle, 1983

1983/6 - Mács József: Az okos csóka (mese)

a gyerekek szinte minden egyes alkalommal, mert nem mindig ugyanazon a helyen várja őket.

— Itt vagyok — hívja fel magára a figyelmüket, s hogy bizonyítsa is, úgy van min* den, ahogyan mondja, felröppen a bokorból, s az út mentén vezeti a gyerekeket az iskolába.

Olyan megszokott már ez a vonulás, hogy a kisfiúk, kislányok megtorpannak. ha< a csóka csak egy pillanatra is eltűnik a szemük elől. Mintha attól félnének, hogy a madár vezérlő előre-előreröppenése nélkül nem találnának el az iskolába.

Csak a kapuig vezeti őket, sohasem tovább. Fölszáll az iskolakert legmagasabb fájára, amely minden ősszel szelídgesztenyével szórja tele a füvet. S mint aki jól végezte kora reggeli munkájának egy részét, pihen egy kicsit, le-lepislant a gyerekektől hangos iskolára, az ébredő faluvilágra, amely úgy fogyasztja az egyhangú napokat,, mint étvágytalan gyerek a vajas kenyeret.

Nem sokáig ül a gesztenyefa legtetején. Csak míg a tanulókat elnyeli az iskola. To- vábbszáll onnan. De hogy merre tart, senki sem tudja, mivel senki sem követi a röptét. A falu lakói kint tartózkodnak a szövetkezeti földeken, a házőrző öregek meg már inkább az égre tekintenek, nem a fák koronájára, ahol a madarak tanyáznak.

Az első órát nehéznek találhatja a csóka, mert csupán a második elején jelenik meg. Tapintatosan, szinte zajtalanul leereszkedik az ablakpárkányra, hogy a tanítást rié- zavarja. Persze így is magára vonja a figyelmet, hiszen ha véletlenül nincs nyitva' až ablak, a csőrével kell kopogtatnia.

Nemcsak reggelenként megy ki a gyerekek elé, délután is elkíséri őket az autóbuszmegállóhoz. És nem áll be a szája. Torka szakadtából kiabál, mintha nagyot hallanának a tanulók, akik, ha elhallgat, hátra-hátranéznek, követi-e őket a csóka.

Mikor otthonról jönnek, a szülők aggódó, szerető tekintetét hozzák magukkal. Iskolából hazafelé tartva a csókáét. Hozzájuk tartozik már a madár, el sem tudnák képzelni az életüket nélküle. Ha sem az érkezésüknél, sem a távozásuknál nincs jelen, mást sem hallani, csak kereső, hívó szavakat.

— Keke, hol vagy? Keke, merre vagy?

Egészen lehangolódnak, ha egyik bokorból sem hangzik fel a csóka kiáltása:

— Itt vagyok!

Szokatlan és rejtélyes eltűnése megzavarja a gyerekeket a másnapi készülődésben.. Ki-ki a könyve fölé hajolva azt találgatja, hogy valami nagyon nagy baj érte volna Kékét? Macska karmai vagy kutya mancsai közé került volna? Vagy valamiféle meggondolatlan vadász-szenvedély végzett volna vele?

A tanító nem győzi ráncolni a homlokát a házi dolgozatok láttamozása közben, s a rossz jegyeket is szaporán kell osztogatnia, mert a felelet fabatkát sem ér. Egyik gyerek vörösre sírja a szemét, s magyarázkodás helyett csak annyit mond:

— A csóka...

— Mi van vele?

— Nem jön elénk, nem kísér el bennünket.

— Aha — vált hirtelen a tanító úr esze.

Találgatásra azonban semmi szükség, mert mikor rejtélyes eltűnésére terelődne a figyelem, megjelenik az ablakpárkányon, és a tanító ugyanúgy fellélegzik, mint a gyerekek. Egyszerre fényes lesz a szeme, boldogságot sugároz az arca. Megjött Keke. nem veszett el nyomtalanul, ott ül velük az osztályban.

Okos madár!

Gondot, bánatot leolvas a tanító és a gyerekek arcáról. S osztozkodik örömükben, bánatukban. Ha szomorú a hangulat, búnak ereszti a fejét, gubbaszt az ablakpárkányon, mint az ázott veréb.. Ha azonban derűs percek következnek, emelgeti a szárnyait, csapkod velük jókedvében.

A tanító akkor szerette meg igazán, amikor a legnagyobb gondban volt, s Keki a.segítségére sietett. Bajban ismered meg a barátodat, tartja a közmondás, s a tanítóink abban az esztendőben igen-igen meggyűlt a baja, gondterhelten, lógó orral járt a padok között, feltűnően nyugtalan volt és ingerült, minden kicsiségért nyakon verte a gyerekeket.

Nemcsak a tanulók, már a csóka is furcsának találta a viselkedését, de hiába volt