Irodalmi Szemle, 1983

1983/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Miklósi Péter: „Keressük együtt a színházi megújulás lépcsőfokait!”

mailag igényesebb bemutatók sorát; míg jelenleg, az állandó megújulást jelentő színházi munka alsóbb lépcsőfokaira szorulva, évadonként legföljebb két-három valóban hibátlan premierről adhatunk számot az évadzáró társulati ülésen. De talán éppen ezért, az újabb és újabb célok kitűzésének lehetőségéért szép a színészi munka.

— A MATESZ rangjának, népszerűségének megítélésében gyakorta megoszlik a közvélemény: vannak, akik fitymálják, vannak, akik elismerik teljesítményét. Vajon mi ennek az oka?

— A sarkított megállapítások, legyen bármilyen előjelük, sohasem célravezetőek. Színházunk színvonalának megrögzötten fitymáló, negatív megítélése is többnyire olyanoktól származik, akik előadásainkat csak alig, vagy még egyáltalán nem látták. Mi is tudjuk, említettem is már, hogy bemutatóink vagy egyes előadásaink között előfordul színvonalkülönbség. Persze, ha ez az elégedetlenség abban nyilvánul meg, hogy a néző sorozatosan nem jön el előadásainkra, akkor az már bennünket sem hagyhat nyugton, hanem tennünk kell valamit annak érdekében, hogy felülbírálja, átértékelje korábbi nézetét. Egyébként könnyen lehet, hogy a közvélemény megoszló szimpátiája részben a színészek életkörülményeit megnehezítő Déryné-színészsors következménye, hiszen produkcióinkat értékelve nem lehet figyelmen kívül hagyni az elháríthatatlan akadályokat. Például a rengeteg utazgatást, a vidéki elszállásolás körülményeit, sok helyütt a játékszín primitív voltát, elvégre nem mindenütt vár bennünket több milliós ráfordítással épült, pazar művelődési otthon. Egységesen jó nívót tartani csupán állandó kőszínházi körülmények között és a jelenleginél lényegesen jobb, gazdagabb színészi típusválasztékkal lehetséges. Ahhoz, hogy valaki tárgyilagos véleményt mondhasson rólunk, rendszeresen meg kell néznie előadásainkat; ám az sem árt, ha ismeri a bemutatókat meghatározó körülményeket.

— Valamiféle együttérző pártfogásra gondolsz?

— Isten ments, erre egy pillanatig sem! Életkörülményeink végső soron nem a közönségre tartoznak. Ilyen megfontolásból ne is sajnálja, de ne is magasztalja senki társulatunkat, bármennyire igaz, hogy a Déryné-színészsors következményeként rengeteget buszozunk és sokszor fűtetlen termek jéghideg színpadain játszunk. Ennek ellenére az a véleményem, hogy a néző sose sajnálkozásból, hanem mindig érdeklődésből jöjjön be a kultúrházba. Ha érdeklődni fog munkánk eredményei iránt, akkor a színpadon a hideg kályha ellenére is megtörténhet a varázslat és felizzik a terem levegője. Ilyen helyzetben a színész örömmel igyekszik majd legjobb teljesítményét nyújtani, túltenni magát az utazás fáradalmain, vagy azon, hogy a hét hét napjából már ötödször kellett otthon hagynia a családját, hogy szárazkoszt a vacsorája ... De ebből nem lehet, nem is szabad tőkét kovácsolni, bármennyire vándortársulat a MATESZ.

— Egyenletes a vidék érdeklődése a színházi kultúra iránt?

— Nagyon is változó. Vannak „jó” és „kevésbé jó” játékhelyek, de ezen a megoszláson belül is hullámzó az érdeklődés. Sajnos, úgy érezzük, hogy nem mindig és nem mindenütt közügy a színház. Valamikor esemény volt a Magyar Területi Színház vendégjátéka; manapság viszont nemegy községbe úgy kell magunkat bekönyörögni. Sokan inkább az autó, a hétvégi nyaraló, a tengerparti üdülés iránt érdeklődnek, vagy egyszerűen a tévé előtt ülnek, de előadásaink megtekintésére már ritkábban szakítanak időt. Természetes, hogy vidéken és városon egyaránt meg kell küzdeni a közönségért, de az emberek elanyagiasodott szemléletmódja, a fásultság, a kisebb-nagyobb mértékben mutatkozó sznobizmus s az ennél is károsabb közöny legjobb szándékainkat is megkérdőjelezi. Gyakorta előfordul például, hogy előadásainkra a helyi amatőr csoportok tagjai sem jönnek el, de a pedagógusokat vagy a paraszti lakossággal érinthező falusi értelmiségi réteget is csak nagyon elvétve lehet megtalálni a széksorok között. Ki tegye hát közüggyé a színházat, ha nem a tanítóság és a vidéki kultúra önkéntes fáklyavivői? Több támogatást várnánk a CSEMADOK különböző szintű szerveitől is, mert figyelmeztető jelnek tartom, hogy sok esetben már a komáromi vagy kassai premier, vagy egy-egy dunaszerdahelyi, nyitrai, rozsnyói vendégjáték sem számít eseménynek! Pedig a színház csak úgy tud érvényesülni, ha közéleti tekintély övezi.