Irodalmi Szemle, 1983

1983/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Miklósi Péter: „Keressük együtt a színházi megújulás lépcsőfokait!”

reposztás, nincs tanulásra serkentő egészséges versengés a színészek között. Pedig hányszor kellene Kassán, mondjuk, egy Bugár Béla; Komáromban pedig egy Gyurkovics Mihály vagy Kövesdi Szabó Mari. Üzemviteli gondjaink miatt szinte eleve kizárt dolog, hogy a két társulat színészei átmenetileg játékhelyet cseréljenek.

— Miért? Kassai színész nem „vendégszerepelhet” Komáromban, vagy fordítva?

— Elvben bármikor, ám a gyakorlatban tíz éve történnek ilyen próbálkozások, de eddig csak elvétve sikerült megvalósítani ez irányú elképzeléseinket. A bökkenő abban van, hogy a folytonos tájolás sajátos üzemszervezést igényel, ráadásul Kassa és Komárom között akkora a távolság, hogy nem lehet rugalmasan kezelni az efféle vendégjátékokat. Ez csupán úgy lenne megvalósítható, ha mindkét társulatban öt-hat személy- lyel magasabb lenne a színészállomány. Nem titok: a dramaturgiai tervek összeállításánál évről évre ismétlődő gond, hogy kevés színészünk van és szinte mindenki mindenben játszik, holott a színésznek — kiváltképpen ha harminc éve nem éppen a legkényelmesebb körülmények között járja naponta az országot — joga van a pihenésre, az újrafeltöltődésre. A jelenlegi kötöttség ezért nemcsak bosszantó körülmény, hanem egyben a színészek művészi fejlődését is gátolja; arról nem is beszélve, hogy az efféle színészcserék minden bizonnyal megerősítenék a két társulat közötti kapcsolatokat, és ily módon a néző is új, kevésbé ismert arcokat láthatna viszont a színpadon.

— Nem is mutatkozik megoldás ebben a kérdésben?

— Ez inkább csak amolyan aligha teljesíthető óhaj-sóhaj ... A dramaturgiai tervez- getésnél gondoltunk már olyasmire is, hogy egy vagy két színész egy-egy teljes évadra színpadot cserél. Igen ám, csakhogy az idősebbeknél vagy a befutottabb fiatalok többségénél itt vannak a családi kötöttségek, a kezdőknél viszont egyfajta rutintalanság nehezíti elképzeléseink valóra váltását. Az elmúlt évadban például el kellett állnunk a Bernarda Alba háza bemutatásának tervétől, mert a családi okokból Komáromba költözött Tóth Erzsi helyett egyszerűen képtelenek voltunk megfelelő színésznőket „kölcsönözni” a kassai együttesnek.

— Milyen eszméket kíván szolgálni a Magyar Területi Színház komáromi és kassai együttese?

— A művészi megjelenítés hiteles eszközeivel a nemzeti s nemzetiségi önismeret, a testvéri együttélés eszméinek szolgálatába szegődve munkálkodunk a színház iránt érdeklődő közönség támogató rokonszenvére számítva. Ily módon kapcsolatban vagyunk az ország magyar ajkú lakosságával, és színházunk programját az ebből eredő feladatok határozzák meg. Az indulás napjától mindmáig alapvető célkitűzésünk az anyanyelvű kultúra terjesztése, az együttélés ápolása, a hazai magyar színházművészet hagyományainak istápolása. Célunk viszont a harmincesztendős színházi tapasztalatok továbbfejlesztése, valamint az, hogy ne csak igazodjunk vagy alkalmazkodjunk a hazai és külföldi színjátszás eredményeihez, hanem, ha szerényen is, de mi is adhassunk, kölcsönözhessünk másoknak.

— Hogyan fogalmaznád meg a színház jelenlegi programját?

— Semmi esetre sem elvontan, bombasztikus szófordulatokkal élve! Sokévi munkánk tanulsága, hogy akkor teszünk valóban eleget küldetésünknek, ha egyszerű, realista színház maradunk. Persze, nem a szó elcsépelt értelmében. Tehát nem naturalizmusról, vagy az ötvenes évek színjátszásának nosztalgikus visszaidézéséről beszélek, hanem egy olyan realista színházszemléletről, amely magában hordozza a modern kor művészi követelményeit, hétköznapjaink elvárásait és feladatait. Fontos követelménye munkánknak, hogy öncélú experimentumok helyett közérthetők legyünk és színpadilag jól olvasható eszközökkel tolmácsoljuk az író által fölvetett, a rendező által fontosnak tartott gondolatokat. Tudatosítanunk kell, hogy egyre több fiatal néző tekinti meg előadásainkat, ezért fokozott figyelemmel biztosítunk teret a progresszív gondolatoknak. Csak így érhető el, hogy állandó dialógusban legyünk közönségünkkel.

— Ezeket a célkitűzéseket milyen mértékben sikerül a gyakorlatban is valóra váltani?

— Nagyon messze vagyunk még attól, hogy munkánk tökéletes legyen. Különösen ha arra gondolok, hogy tizenöt-húsz évvel ezelőtt zsinórban hoztuk a sikerültebb, szak