Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - FIGYELŐ - Cselényi László: Radar
sem volt ismeretlen előttünk. Több, mint húsz éve már, hogy iegy elbeszélése, a Dzsamila szerelme bejárta a világot s az alig harminc esztendős kirgiz író munkáját Aragon a világ legszebb szerelmi történetének nevezte. Aztán sorjáztak az Ajt- matov-írások, köztük két újabb remekmű, a Fehér hajó és A versenyló halála s most íme, itt van ez a különös írás, az életmű eddigi szakaszának kétségtelenül a szintézise: Az évszázadnál hosszabb ez a nap. Mítoszok és mondáik egyrészt, fantasztikum és sci-fi másrészt. Múlt és jörvő egy világtól még ma is eldugott kis kazah faluban s közötte persze a mindenkori — jelen. Van ebben valami nagyon jelképes, hiszen világos egyrészt, hogy a mítoszok és mondák nem élnek oly elevenen, föltehetően, mint eme világtól távol eső közép-ázsiai vidéken, s az is köztudott, hogy épp itt készülnie^ tudósok és űrhajósok az űrutazásra, noha maga az író figyelmeztet rá, hogy „Természetesen a világunkon kívüli civilizációkkal kaocsolatos eseményeknek s mindannak, ami azokból kifolyólag történik, semmiféle rejLs alapjuk nincs. A valóságban sehol nem léteznek sárga homo'-íi és nevadai rakétakilövő állomások. Az egész »kozmológiai« históriát azzal az egyetlen céllal találtam ki, hogy paradoxiális és hiperbolizált formában kiélezzem a föld népét fenyegető potenciális veszélyhelyzetet”. Ajtmatov példája egyébként újabb bizonyíték arra, hogy korunk nagy régényét rém Európában írják, hanem Japánban és Kolumbiában, Peruban és Mexikóban s a Szovjetunióban is egyre inkább előtérbe kerülnek a kis ázsiai s kaukázusi népek írói: a csuvas Ajgi s a vogul Sesztalov, a csukcs Ritheu s az avar Gamzatov, az abház Okudzsava s a kirgiz Ajtmatov természetesen. Aligha itt a bielye, hogy magyarázatot találjunk erre a mindenképpen fö'lfigyeltető jelenségre, tény hogy ezek az eleddig ismeretlen világok jobban érdekelnek bennünket, mint a már ezerszer és tízezerszer megírt európai históriák. Csak jó írók kellenek hozzá, természetszerűen. Akármilyen érdekes legyen is egy egzotikus világ, ha nincs (jól) megírva, halott anyag. Ezért olvashatunk annyi érdektelen afrikai vagy arab regényt. Am ami késik, nem múlik, ahogy az ábra mutatja: García Márquez friss Nobel-dlja igazolja, hogy manapság valóban Európán kívül írják a nagy regényeket, s ezt igazolja Csingiz Ajtmatov új regény-eposza is (leginkább így minősíthetnénk e különös műfajú Írást, legalábbis inkább így, mint regényként), korunk kirg:z-kazah Odüsszeiája, amelynek már a mottója, a Grigor Narekacit idéző vers-részlet sem mindennapi: „Testem helyett vegyétek ezt a könyvet, ezt a néhány igét lelkem helyett”. A Romboid januári száma A regény, nevezetesen a legújabb szlovák regényirodalom a témája a Romboid januári számának is. Köztudott, hogy a szlovák irodalomtudománynak és kritikának külön folyóirata van, a Romboid. Az immár tizennyolcadik évfolyamába lépett folyóirat főszerkesztője Marián Kováčik, szerkesztői Július Balco, Elena Krššáková és Pavel Vilikovský, szerkesztőbizottságának tagjai: Vladimír Čerevka, Ľubomír Feldek, Peter Jaroš, Jozef Mihalkovič, Karol Rosenbaum, Ján Solovič, Vincent Sabík, Stanislav Smatlák és Ján Števček. Az egyhangúságot elkerülendő, a Slovenské Pohl'adyval ellentétben, a Romboidnak nem az egész évfolyamát, csupán egyetlen számát vesszük szemügyre, mégpedig a legújabb számot, az 1983-as évfolyam januári számát. Ez egyébként is jól sikerült számnak az ismertetésével szeretnénk frépet adni a Romboid helyéről és jelentőségéről a szlovák és a csehszlovák irodalmi élet kontextusában. E januári szám is bizonyítja, hogy a lap valóban komolyan veszi hivatását, s ami olyannyira hiányzik a csehszlovákiai magyar irodalmi életből, itt ömlesztve kapjuk: az elméleti írások és recenziók őzömét. Ezeken kívül a szám voltaképpen csak lét írást közöl: Stanislav Smatlák cikkét Hu- sák elvtárs 70. születésnapja alkalmából, Vojtech Mihálik és Jana Kantorová—Báli- ková verseit s Jozef Puškáš egy elbeszélését. Lássuk tehát az elméleti anyagokat, amelyeiknek zöme, mint már említettük, ugyancsak a prózával foglalkozik. Mindenekelőtt nem Is egy Írás, hanem Írások sorozata az elmúlt esztendő egyetlen, ám épp az említett írások alapján, úgy tűnik, nagyon fontos könyvéről, Rudolf Sloboda: Rozum (Az ész] című regényéről. Aztán Ivan Sulik tanulmánya „A Dzvoník-eset”- ről. Aztán Jurij Bogdanov alapos tanulmánya a kortárs szlovák prózáról. A recen- ziós rovatban pedig Pavol Stevček kritikája Andrej Chudoba: Nákaza (Rontás)
