Irodalmi Szemle, 1983
1983/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Miklósi Péter: „Keressük együtt a színházi megújulás lépcsőfokait!”
— Eszerint a Magyar Területi Színház mindkét társulata — művészileg — ugyanazt a jeladatot látja el, mint az ország többi hivatásos színháza? — Igen, az operajátszást és az operettet kivéve. Kötelességünk, hogy a CSKP tizenhatodik kongresszusa határozatainak jegyében javítsuk művészi munkánk színvonalát; hogy aktuális színházzá váljunk. A lényeg talán az, hogy ha véleményt akarunk kiváltani a közönségből, ahhoz arra van szükség, hogy határozott karakterű, színészileg jól kidolgozott és rendezőileg pontosan megfogalmazott előadásokat kell létrehoznunk, amelyekkel aktivizálni tudjuk nézőinket. Az ismert művészi eszközöket ismételgető biztonsági színház helyett hétköznapjaink időszerű kérdéseire reagáló, állásfoglalásra késztető, az „itt és most” jegyeit felmutató színházat akarunk csinálni. — Értsük úgy, hogy a kísérletező színház híve vagy? — A sző hagyományos értelmében véve nem. Inkább arra utalnék, hogy mondjuk Sztanyiszlavszkij gondolatainak követése a stílusok szinte kimeríthetetlen gazdagságát jelentheti; nekünk pusztán élnünk kellene ezekkel a lehetőségekkel. Az ebből adódó újszerű eszközöket már nem kell kikísérletezni, azok részint mások, saját korábbi munkánk alapján már ismertek, pusztán következetesebben kellene felhasználnunk őket. Ezek az eszközök legföljebb a közönség számára újak, s ilyen értelemben valóban kísérlet az: vajon ők hogyan fogadják az előadást, amelyet mi a jobb-rosszabb próba- lehetőségekkel élve létrehozunk. Ojra hangsúlyozom: nem kísérleteznünk kell, hanem alkotnunk. — Hazai nemzetiségi intézményeink sorában, a működési évek számát tekintve, a CSEMADOK után rögtön a MATESZ, a csehszlovákiai magyar színházművészet egyetlen, műhelye s jáklyavivője következik. Eleinte „csak” a komáromi együttes, 1970 óta azonban a kassai Thália is járadhatatlanul járja előadásaival Dél- és Kelet-Szlovákia kisebb- nagyobb jalvait és városait. Véleményed szerint mit adott ez a három évtized a társulatnak, illetve a közönségnek? — őszintén szólva, nincs bátorságom hozzá, hogy én vonjam meg az elmúlt három évtized mérlegét. Már csak azért sincs merszem ehhez, mert jóval fiatalabb vagyok annál, mint hogy harminc éve tagja lehetnék ennek a színháznak. Általános tapasztalatként ellenben leszögezhetem, hogy a Tűzkeresztség 1953 januárjában tartott bemutatója óta eltelt esztendők, érthetően, rengeteg örömet, nem kevés természetes bosszúságot, ám mindennél tötob munkát és áldozatvállalást hoztak; s ez kell, hogy fő jellemzője legyen munkánknak a jövőben is. No de kissé furának érzem e kérdést azért is, mert, véleményem szerint, a közvélemény előtt összegezni színházunk tevékenységének eredményeit, az nem is annyira az igazgató kötelessége, hanem sokkal inkább a szakma és a kritika kenyere, de legfőképpen a nézők feladata. Mivel azonban minden feltett kérdésre válaszolni illik, hát úgy gondolom, akkor mondok igazat, ha azt felelem: az elmúlt három évtized elsősorban a fejlődés lehetőségét kínálta. Sőt az indulásét is, elvégre együttesünk 1952 őszén az Állami Faluszínház magyar csoportjának tagjaiból és a dél-szlovákiai falvak legtehetségesebb amatőr színjátszóiból toborzódott. Mondhatnám úgy is, hogy a CSEMADOK három évvel korábbi indulása a műkedvelő színjátszás széles körű kibontakozását tette lehetővé, és javarészt ebből nőtte ki magát a háború utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszás is. A kezdet kezdetére, színházunk munkájának akkori eredményeire, a dokumentumok tanúsága és az alapító t*>gok visszaemlékezései szerint, az alapok lerakásának és a művészi törekvések fokozatos kibontakozásának, illetve a sajátos arculat keresésének szándéka volt jellemző. Más szavakkal: mindazoknak, akik már a hőskorban is itt voltak, különböző műkedvelői beidegződésekre és felfogásokra támaszkodva, meg kellett tanulniuk a profi „színház- csinálás” írott és íratlan törvényeit. A lelkesedés lángját elsősorban az a tudat fűtötte, hogy az SZLKP nemzetiségi politikájának gyakorlati megvalósításaként az újonnan létesült társulat anyanyelvén tudott hatni az itt élő magyarság széles tömegeire. — Eszerint tulajdonképpen egy műkedvelői alapon indult színház harmincéves munkájáról adunk most számot... — Valóban így van. Ezt nem kell és nem is lehet letagadni. A Magyar Területi Színház első vezetői a fő hangsúlyt a társulatszervezásre, a szakmai tudás és a hivatásos színjátszáshoz szükséges mesterségbeli tapasztalatok elmélyítésére, egy nemzeti
