Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - NAPLÓ - Dobos László: Visszaolvasás
Kezdetben volt a gyermekkor ideje, vég- elláthatatlan idő, a naivság, a tisztaság, a hit, a mesék. A világra, amelybe bele- születtem, fölfelé néztem. A gyermekévek paraszti kényszermunkája elvette tőlem a feloldódást — nem játszhatunk. A gyermekélet meghatározó élményei: a változások. Gyermekfejjel tapasztalhattam a himnuszok, a zászlók, az indulók s a jelszavak korát. Kétéltű család voltunk, kenyerünk szerint paraszt, a politika osztotta szerep szerint katona. Paraszt és katona. Őseim felhasznált emberek: sorsuk ígéretek, az ígéretföld messzeségei, fellobbanó kicsiny emberi illúziók, rettegő megbúvások, halálok vagy összeroppanások. Kamaszként éltem meg a háborús halálhíreket, mogtapinthattam a szökevény- és fogolyarcokat, láttam hazatéréseket, a megjövés kimondhatatlan örömét, a kapi- tuláns közkatonát. Katonának már nem vittek, de életem tragikus, komoly kulisz- szája lett a háború. A gyermekkor végén megdöbbentő történelmi látomás tanúja és szenvedője vagyok népközösségem meghurcoltatásának. Határvonal is a .gyermekkor vége, ebben a tanácstalan zűrzavarban minden elmozdul a helyéről. Megtorpannak, megtörnek az élet öröknek hitt formái, megszűnik egy folyamatosság, s valami más kezdődik. A régi falu a 'fiatalságom: ebből a helyzetből megyek el és megyünk el sokan, mi vagyunk a háború utáni falu első kivándorlói. Hajt a hazátlanság kényszere, de hajt az ösztön is. Mentünk, s nem mutatta senki az utat, mentünk a városok és az iskolák irányába. Nem volt tanácsadó patrónusunk. A magam nemzedékét nem indították, nem tették sínre, befolyásos szülői kezek nem vasalták meg előtte az utat. Önerőnkből kapaszkodtunk. Apánk, anyánk nem volt felettünk álló műveltség, inkább megrémített óvatosság. Az anyai simogatás nem bátorító elbocsátás, hanem magához ölelő féltés. Szüléink szinte képtelenek követni távolságainkat. Nagycsaládos juhász feleségétől kérdezték az ötvenes évek elején, akinek legkisebb fia akkor már egyetemi adjunktus volt: — A maga fia mit csinál, ... né? — Tudom is én, esze szerint lehetett volna tanító is, pap is, de így csak az egyetemen lett valamiféle segéd. Húszéves vagyok, a férfikor eleje. Határvonal ez is. Az életemet ért társadalmi hatások addig nagyrészt negatív tartalmúak. Az ötvenes évek eleje, az első kis közösségek, félelem nélküli együttlétek — itt és ekkor váltanak át az emberi érzéstartalmak. Együtt lélegzünk, együtt légzés, ebben az emberpárában születnek a versek, s indul el az irodalom teremtése. Az örök kőművesek megszállottságával dolgozunk, nem tudjuk, milyen házat akarunk, de rakjuk a falat, adogatjuk a téglát. Az építés, a tennnl akarás lázában égünk. Pozsony, a város: már itt is a feltámasztó emberi közösségek, országos méretű ismerkedés, művelődés. A felszabadultság, a hazára találás érzéseit tapasztalom meg. Itt oldódnak életünk feszültségei. Itt van az elmondás, a kibeszélés lehetősége. Nem véletlen, hogy az első hajóval érkezők újságírásra, szerkesztői pályára, prózára, versre adják fejüket — ezek az önrealizálás első lehetőségei. Aztán belenőttünk, beleragadtunk a nagy jelzők korszakába. Sztálint hittem, magamat forradalmárnak gondoltam. A túlzásokkal terhes romantikus lelkesedés idejét éltük. Majd a leleplezések. Választhattam: kö'- zöny, érdektelenség, kiábrándulás, vagy félrevonulás. Ilyen hatások nyomása alatt alakul ki egy másik pólus: a tényekre építő ítélet és véleményalkotás. A romantikus lelkesedéstől a reáliákig, ez is a mi utunk. Mi megéltünk egy forradalommal felérő változást, fájó, hogy a forradalom ábécéjét nekünk részben rosszul magyarázták ... Hányszor kellett magunkban újrarendezni a dolgokat? Mennyi egymásnak ellentmondó hatás kavarog bennünk! S mindez már irodalmi emlékezetünk része. Irodalmi emlékezetem — mondhatnám emlékezetünk — vízválasztója a vox hu- mana. „A vox humana népe vagyunk” — írja Fábry. E tétel a Fábry Zoltán-i életmű és egy korszak tanulsága, egy intellektuális magatartás bizonyítása, nemzetiségi irodalmunk egyetlennek mondott alternatívája. A maga nemzedéke Fábrytól — közvetlenül — erkölcsi magatartásból, humánumból kapott iskolát. Irodalmunk kialakulatlan viszonyaiban, kereső, tapogatózó állapotában, a sematizmus zsákutcájában Fábry biztos pont volt. Kivezető út. Mindennemű eszmei, erkölcsi zavar és
