Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - NAPLÓ - Dobos László: Visszaolvasás
bizonytalanság ellenpontja. Nagy dolog, amikor egy bontakozó irodalomnak az emberi-erkölcsi magatartás példáját és fontosságát sugallják. Igen, a humánum mint magatartás, a humánum mint mérce — irodalmi ifjúkoromnak ez volt a szellemi mennyezete. Példám is. De mára már dilemmává erősödött bennem. A magam nemzedéke tulajdonképpen átvett egy, a fasizmus — antifasizmus viszonyaiból nőtt humánum morált: ember az embertelenségben. S mit kezdtünk vele? Hivatkoztunk rá, példálóztunk vele, próbáltuk aktualizálni is. Emlékszem, Fábry egyik tanulmányát az Irodalmi Szemle szerkesztőségében addig gyomroztuk — a közlésnek ugyanis ez volt a politikai feltétele —, míg a vox humanát szocialista vox humanára változtattuk. Ogy érzem, hogy a vox humanát a magunk nyelvére nem fordítottuk le. Nem, mert életünk körülményei már mások voltak. Minden kor, minden nemzedék maga alakítja ki gondolkodásának humánumtartalmát. Ha egyáltalában kialakítja. Lehet-e ma eszmény a Fábry Zoltán-i vox humana? Igen, mint inspiráló erő, de nem mint másolandó, szó szerint utánzandó. Szerintem Fáb- ryt nem másolni, hanem folytatni kell. Ogy érzem, a vox humana szellemi örökségünkké válik, de tévedés lenne a kizárólagosság tantételét csinálni belőle. Humánum nélkül a művészet kifosztott ház, de a humánum általános vagy alkalmazott újrafogalmazásából nem lehet élni. Az értelmiség útja a kortól determinált, magatartását számtalan tényező határozza meg. A magunk nemzedékének is meg kell fogalmaznia humánumeszményét, illetve -programját. Minden elöregszik, az irodalom tartósnak hitt összesítő tételei is. Ez nem képrombolás, hanem az élet könyörtelen törvénye. Milyen legyen értelmiségi szerepem? E probléma is irodalmi emlékezetem része. Kérdés ez azért, mert e szerep értelmezése az elmúlt negyedszázadban gyakran változott. Szolgálat, népszolgálat, küldetés, hangzik az ismert fogalmazás. Igen, ez nehezen vitatható. De hol van a szolgálat határa? Meddig eszköz az értelmiség, hol és miben kezdődik önállósága? Az alkotás törvénye, az önrealizálás elve az egyéniség jegyeit hangsúlyozza, ez pedig nehezen egyeztethető akármilyen alárendeltségi állapottal. Milyenek legyenek értelmiségi létem magatartásjegyei? Szolgálat és alkotó gondolkodás, szolgálat és felelősség, szolgálat és az egyéniség szabadsága, szolgálat és jogosultság önmagam, önmagunk sorsához ... Én ez irányban gondolkodom. Az értelmiség szerepe — azért is tűnődöm ezen, mert a nemzetiségi közélet, a nemzetiségi kultúra építményében az értelmiségnek hangsúlyozott funkciója van. Mi legyen a kis irodalom sorsa? Ez a kérdés is emlékezetem része. Ismert dolog, csak az életképes, aminek közösségi funkciója van. Milyen legyen hát irodalmunk társadalmi szerepe? Lehet eszköz, tolmács, a szomszédos irodalmak híranyagforrása, dokumentumtár, azaz: másodhegedűs, mondhatja és ismételheti epizódszerepek sorát. De megillető szerepben lehet életképes, önerejű irodalom. Harminc év az irodalmi időben nem sok, a mi esetünkben mégis az: ez idő legnagyobb eseménye, hogy földig meztelenített állapotunkból lett irodalom. Irodalom, mely szüntelen a növekvés állapotában van. Meggyőződésem, ma már több okunk van önbecsülésre, mint szégyenkező szerénységre. Irodalmi emlékezetem részei az elhalt társak is. Dal- és táncszínpadjainkról elment: lesek István, Szokolay Imre, Gogh László. Az írótársak közül: Sas Andor, Tóth Tibor, Fábry Zoltán, Tolvaj Bertalan, Bábi Tibor, Szabó Béla, L. Kiss Ibolya.* A képzőművészek közül Szabó Gyula, Bácskái Béla, Lőrincz Gyula ... A hetvenes évek egyik jellemző vonása, hogy irodalmunkban fokozatos érdeklődés tárgya lett a múlt. Ez a figyelem nem általános, hanem saját nemzetiségi múlt időnk visszalapozására konkretizálódik. Alig múlik hét, hogy lapjaink ne közölnének munkásmozgalmi vagy más témájú visszaemlékezést. Szinte műfaj, állandó rovat lett az öregek beszélgetése, egyáltalán a visszaemlékezés, az emlékidézés, az eltűnt idő újramondása. Könyvkiadónk egyre több „genezis-tárgyú” művet jelentet meg: tanulmánygyűjtemény, balladáskönyv, városmonográfia, helytörténeti tanulmány, íróportré, tudósportré, műfajtörténeti tanulmány, életműkiadás, prózai és költői antológia, irodalomtörténeti értekezés, néprajzi gyűjtés, folyóirat-monográfia, színháztörténet, irodalmi lexikon, képzőművészeti album, bibliográfia — ami húsz évvel ezelőtt óhaj ' Közben elhalt Egri Viktor is. (A szerző jegyzete]
