Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A szlovákiai Magyar írás (1932—37)

Csanda Sándor

A SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÄS (1932-37)

A két világháború közötti szlovákiai magyar irodalom legjelentősebb folyóirata, a Magyar írás, ötven évvel ezelőtt indult. Irodalom, művészet, kritika alcímmel. Első főszerkesztője Darkő István, főmunkatársai: Győry Dezső, Mécs László, Sebesi Ernő; rovatvezetői: Duka Zólyomi Norbert, Zapf László. Felelős szerkesztőként és lapkiadó-tulajdonosként Simon Menyhért nevét tüntették fel (valójában csak névleges szerkesztő volt), erdélyi szerkesztőként Tamási Aront, magyarországiként Simándy Pált, jugoszláviaiként Szenteleky Kornélt. A központi szerkesztőség az első két évben Kassán volt, később székhelyül Tornaiját jelölték, de más forrásokból tudjuk, hogy bizonyos ideig Szent- Ivány József kastélyában Bején és Budapesten Is szerkesztették. Az első számba Darkó István Fenyőfa gerendája címmel írt népi-lírai bevezetést, Móricz Zsigmond pedig udvarias köszöntőt. Az első számok programcikkei népies és nemzeti jellegűek, Darkó idézett cikkében azt fejtegeti, hogy a kisebbségi magyar irodalom hajlékát fenyőgerendákból építik, hazai anyagból, mert „márványunk, faragott kövünk, téglánk nincs”, sárral, vályoggal pedig „nem elégedhetünk meg”. Szabad belépést ígér minden toll- forgatónak, de konkrétan a lap irányvonaláról, célkitűzéseiről keveset szól: „Csillagszemű fiatalok laknak a fenyőfa gerendájából rótt újfajta szlovenszkói magyar hajlékban. Dolgozni fognak. Munkaprogramjuk első pontja harsogó követelés: élni akarunk! Már megpróbáltatottak, edzettek, bátrak. Az életet követelik és példát akarnak adni az életre másoknak is.” (1932. 1. sz. 3.)

Móricz Zsigmond köszöntése is tele van buzdítással: „Mert az egész emberiségnek szüksége van rá, hogy ilyen folyóiratok teremjenek, s az a nép, amely nem tud fenntartani ilyeneket, arról tesz bizonyságot, hogy nincs benne elég életerő”. A folyóirat nyíltan nem kötelezi el magát sem pártnak, sem egyesületnek, programjaiban az egész kisebbségi magyarsághoz szól, de az első két évfolyam (23 X 16 cm alakú) címlapjának belső oldalán van egy árulkodó embléma: a Magyar írás feliratú pajzs felett egy klasszikus stílusú ház látható, előterében fenyőkkel, a háttérben hármas hegycsúcs. A jellegzetes ház képe nagyon hasonlít Szent-Ivány Józsefnek, a Magyar Nemzeti Párt elnökének liptószentiváni kúriájához, amelynek fényképét Móricz Zsigmond is közölte a Nyugatban.

Szent-Ivány írói ambícióit tükrözi a lap első szépirodalmi közleménye (Toronyai Gábor, elbeszélés), amely előtt bemutatják a Zerdahelyi néven publikáló szerzőt, ilyen minősítéssel: „Nemrégiben tűnt fel a neve a napisajtó tárcarovataiban jóízű, magyaros írásai alatt. Született elbeszélő talentum. De beajánlásával elkésünk: A Nyugat február 15-iki számában jelent meg Szerpecsenye címen brilliáns írása. A szlovenszkói irodalom egy határozott tehetséggel gazdagodott — és ez az, amire felfigyeltünk — sajátos, zamatos, fö'ldszagú nyelven ír.” Többen megírták már, hogy a keresztényszocialisták merevségével szemben Szent-Ivány reálisabb politikus volt, többször kísérletezett aktivista, a csehszlovák együtttélést elismerő politikával.1 Ennek az iránynak egyik ideológusa Szvatkó Pál volt, akinek az első számban közlik a nemzetiségi megmaradás és az új helyzethez való alkalmazkodás dilemmájára választ kereső híres esszéjét, a Bata- cipős magyar ifjúságot. A változásokhoz való alkalmazkodás elkerülhetetlenségét hirdető megállapításai gyakran felháborodást váltottak ki az irredenta táborban, de a Szentiváni Kúria tanácskozásaira és a politikai realitások iránt érzékeny Szent-