Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A szlovákiai Magyar írás (1932—37)

Iványra hatással voltak az ilyen érvek: „Az ember a legnagyobb aligátor. Bévül változatlan, de a színét változtatja. Alkalmazkodik a helyzethez. Az oktalan állat minden körülmények között változatlan marad, és gyakran belepusztul. Az aligátor példája és az évezredes fejlődés története azonban bebizonyítja, hogy még az okosabb állatok is hozzáidomulnak a környezethez, csak a legoktalanabbak nem engednek, nem változnak.”

A lap a Szentiváni Kúria első két tanácskozásának2 szellemében indult, s általában Szent-Ivány József lapjának tekintették, noha az ő neve nem szerepelt sem szerkesztőként, sem kiadóként, de a legtöbb számban publikált népies-patriarchális elbeszéléseket, Zerdahelyi József néven. Kapitalista körülmények közt egy lap igazi gazdája mindig az a személy vagy egyesület, amely az előállításához szükséges pénzt nyújtja, s a nyilvánosság előtt [a függetlenség látszatának megőrzése céljából] ezt nem szokták feltüntetni. Ekkoriban Szent-Ivány volt a Kazinczy Könyv- és Lapkiadó igazgatója, s a Magyar írást itt mint a Kazinczy Könyvbarátok Társaságának tagsági illetményét adták ki, évenként négy könyvvel kiegészítve, ahogy az első évfolyamban többször is hirdetik: „Az 1932 évben tartalomban elsőrendűt, terjedelemben pedig felemelt nagy mennyiségű igazi irodalmat adunk könyvbarátainknak. A Magyar írás egy évfolyama, az egyenként 80 oldalas számokban megjelenő folyóirat, maga 800 oldalas kiadványnak (négy könyvnek] felel meg. A Magyar Irás-hoz könyvbarátaink még négy könyvet kapnak tagsági illetményképpen. Áldozatkészségünket megvilágítja az a tény, hogy Társaságunk az elmúlt években csak 6 könyvet adott tagjainak.

Változatlanul alacsony előfizetési áron, az eddigi hat könyv helyett az 1932. évben már nyolc könyvnek megfelelő kiadványt adunk igen tisztelt előfizetőinknek.”

Bizonyára a falusi olvasók megnyerését szolgálta a reklámozásnak az a formája, hogy ugyanazért a pénzért nagyobb mennyiségű olvasmányt ígértek, s ha elmaradt egy- egy szám, azt hirdették, hogy a következő annyival vastagabb lesz. (A tagdíj a Magyar írás és négy fűzött könyv megrendeléséért 120, kötött könyvekkel 150 korona volt.) A tervet azonban anyagi nehézségek miatt nem tudták maradéktalanul megvalósítani. A tervezett évi 12 szám helyett csak 10 jelent meg, s a könyveket sem tudták a tervezett időben kiadni. A folyóirat — a legtöbb szlovákiai laphoz hasonlóan állandó anyagi nehézségekkel küzdött — többször a csőd szélére került, s 1937-ben az eladósodott Szent-Ivány kénytelen volt a Magyar írást megszüntetni. A lap már a második évben válságba került egyéb, főként politikai jellegű okok miatt is, s a nyilvánosságot erről csak hézagosan tájékoztatták.

A folyóirat főmunkatársaként feltüntetett Mécs László 1932 februárjában több keresztényszocialista, kelet-szlovákiai újságban nyilatkozatot tett . kö>zzé, mely szerint megszakít minden kapcsolatot a Magyar írással, „mivel annak se szellemével, se irodalompolitikai irányával nem érthetek egyet, irányításába pedig nem folyhattam be.” A nyilatkozatra energikusan reagált a főszerkesztő, Darkó István az 1933. évi 3. számban, kijelentve, hogy Mécs indokolja meg elhatározását: „a lényegbevágó kifogásokat sejtető vétóemelés, gyanúsítás és hátbatámadás színezetét viseli magán.” A következő szám hírei között pedig azt közli Darkó, hogy Mécs nem válaszolt felhívására, néhány hónap múlva pedig a főszerkesztőt, a kisebbségi magyar irodalom legjobb elbeszélőjét is leváltották a folyóirat éléről.3

Ma már nyilvánvaló, hogy a Mécs-affér mögött a szövetkezeti ellenzéki magyar pártok közti torzsalkodás nyilvánult meg. A Magyar írással szinte egyidőben indult Kassán a katolikus Prohászka Körök lapja, az Oj Élet, Rády Elemér főszerkesztésével. Rády itt már 1932-ben szigorúan bírálta a Magyar írást: .. több cikkében a katolikus mozgalmakat nem kívánatos (jobboldali — Cs. S.) szélsőségnek bélyegezte, s ezek helyére egy úgynevezett közép mozgalmat ajánlott (Magyar Munkaközösség — Cs. S.)... Ilyen alapon pedig a Magyar írás nem lehet alkalmas a kisebbségi magyar irodalom repre- zentálására. Még akkor sem, ha ideiglenesen Mécs Lászlót, a szlovenszkói katolicizmus legnagyobb reprezentánsát is szerepeltette.” (6—7. sz. 257. c.) Darkó a Magyar írásban visszautasítja az antikatolicizmus vádját, élesen polemizál Rádyval, aki az idézett „ideiglenesen” szóval szinte megjósolta Mécs szembefordulását. A vitából kicseng a keresztényszocialisták és a náluk lényegesen liberálisabb, realistább Magyar Nemzeti Párt hívei (Szent-Iványék) többször is kiújuló ellentéte. így a laptól már a második évben megvált az ellenzéki tábor két reprezentáns írója: Mécs László és Darkó