Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Kázmér Ernő viszontagságos kritikusi pályája
datunk egyik tágítójaként írtam róla, s Csanda is méltatja őt az Első nemzedék második kiadásában). A rövid bemutatás után aztán azt vizsgálom meg, hogyan gazdagítja, mélyíti Vajda monográfiája az eddigi Kázmér-képet, s maradtak még Kázmér-problémák. II. A hányatott emberi és írói sorsú Kázmér Ernő 1892-ben született az akkori Felső- Magyarországon. Pontos születési helye nem ismeretes. Vajda Gábor Pozsonyt vagy környékét említi, én viszont — abból, hogy a Tanácsköztársaság bukása után Kázmér Zsolnára tért vissza — Zsolnát vagy környékét tartom a valószínű születési helynek. A középiskolát Budapesten végezte el, és itt — saját állítása szerint — egy ideig a bölcsészeti karnak is hallgatója volt, 1913-ban, 21 éves korában Paizs Elemérrel együtt a rövid életű Május folyóiratot szerkesztette, amely az expresszionizmus első magyar népszerűsítője volt. Ezután a Hérnek lett belső munkatársa és egy ideig szerkesztője is. 1913 és 1920 között más budapesti folyóiratokba és újságokba is írt (Világ, Nyugat, Népszava, Magyar Figyelő, Vörös Lobogó, Thália, Magántisztviselők Lapja) és írásaiból 1917-ben Idegen portrék címen összeválogatott kis kötetet adott ki. A kritikái, amelyekben főleg a skandináv, a német és az orosz irodalommal foglalkozott, impresszionista jellegűek, és ľ art pour ľ art beállítottságúak voltak. Nagyobb elismerést nem váltottak ki, s színvonaluk az akkori jelentősebb kritikákkal szemben alul maradt. Az irodalomkritikákon, recenziókon kívül képzőművészeti, színházi, zenei kritikákat is sűrűn írt, és ezt a szokását nálunk is megtartva olykor egy-egy lapnál [pl. a Magyar Újságnál 1925-ben) a kulturális mindenes szerepét töltötte be. Erről a „sokoldalúságáról” a sajtóban nem egyszer gúnyosan, rosszindulattal írtak. 1920-ban Kázmért letartóztatták és a Tanácsköztársaság idején a Magántisztviselők Lapjába írt forradalmi hangú cikkeiért elítélték. A fogságból szabadulva 1920 májusában Csehszlovákiába jött, s itt rövid zsolnai tartózkodás után Pozsonyban telepedett meg. Nem számított igazi emigránsnak, hiszen szlovákiai illetőséggel bírva az állampolgárság igényével jött az új csehszlovák államba. Egy évtizedes szlovákiai tartózkodása alatt tucatnyi lapnak volt a munkatársa (Kassai Napló, Magyar Újság, Magyar Minerva, A Nap, Nemzeti Kisebbségek, A Reggel, Este stb.) és a Weis Lajos könyvkereskedő által kiadott kérész életű Irodalmi Eletet ő szerkesztette. Nálunk írt kritikái is impresszionista jellegűek, s esztétikailag eklektikusak voltak. Politikai-világnézeti szempontból Kázmért általában elvont liberalizmus és humanizmus, s átmenetileg krisztiánus jellegű „emberirodalmi” magatartás jellemezte. Kritikusi tekintélyét erősen aláásta az a támadás, melyet a Tűz szerkesztője: Gömöri Jenő írt ellene Egy szlovenszkói lelki méregkeverő címen. Gömöri dilettánsnak, esztétikailag bizonytalan, stilisztikailag zavaros kritikusnak nevezte őt, és ez az indulatosan eltúlzott minősítés máshol is, így pl. a humoros sajtóban, visszhangra talált. Még a méltatói is kifogásolták, hogy a kisebbségi irodalomról keveset ír és a recenzált művekről különböző lapokban más-más véleményt nyilvánít. Érdeklődésének középpontjában nálunk is a külföldi irodalom, s benne most már a magyarországi is állt. A mi íróinkkal valóban ritkán foglalkozott, az értékelése sem volt mindig megbízható, de a bontakozó irodalom általános helyzetét jól látta. „Kutató, kereső, gondolkodó, lelkiismeretes művészben a szlovenszkói magyar irodalom nagyon szegény — írta A Reggel 1922. febr. 15-i számában. — Közös centrum, közös cél nélkül, egymástól távol élnek, dolgoznak, küzdenek, és nincs lap, nincs kiadó, nincs közönség, mely együvé terelné őket.” Kázmér a magyar—szlovák kapcsolatoknak is élénk figyelmet szentelt: a szlovák irodalmi sajtóban ismertetéseket írt az új magyarországi irodalomról [Moderná maďarská literatúra. Prúdy 1925, 395. o.; Moderná maďarská próza. Uo., 1926, 1105 o.], a mi lapjainkban pedig szlovák írókat és folyóiratokat mutatott be [Két szlovák novellista, két költő. Kassai Napló, 1926. I. 17.; Ivan Krasko. Este, 1926. 7. sz.; Langsfeld Gyurka halála. Kassai Napló, 1925. V. 17. stb.). Benkő Ákos a tanulmányában minden megjegyzés nélkül idéz egy olyan — Szirmai Károlyhoz 1938. aug. 1-én írt — levelet, melyben Kázmér azt állítja, hogy a pozsonyi szlovák Nemzeti Színházban „vendég-főrendezője” volt Az ember tragédiája előadásának. Ezt az állítását már nem vehetjük komolyan, hiszen Szirmaihoz írt leveleiben — amelyekben a Kalangya folyóiratnál való pozícióját igyekezett megerősíteni, állandósítani — hasonló önreklámozó nagyotmondásokkal többször találkozunk. A „vendég-főrendezőség”-nél kisebb, jelentéktelenebb ügyködést vi
