Irodalmi Szemle, 1983
1983/1 - LÁTÓHATÁR - Vilém Závada: Gyászünnepély (versrészlet)
VILÉM ZÄVADA Gyászünnepély (részlet) Vítezslav Nezvalnak Az igazságot! A kíméletlen igazságot DANTON És úgy iszod akár az életed e lángoló szeszei te Akár a pálinkát iszod az életed te APOLLINAIRE a forró délután gőztrombitákkal harsogott aztán a szürkeség nehéz drapériáiba burkolózott a város ahogy beállt az alkonyat az oszlopokon ívlámpák őrsége gyulladt a pompás ravatal körül a körutakon gyászmenetben hömpölygött a dicső hadsereg gyászlobogó helyett léggömbök röppentek föl minden házról elröppent egy vagy két lélek a háború alatt s az alvilágból szabadságra most léggömbökön térnek haza csak egy percig időznek eszünkbe juttatni ők is éltek valaha végül mintha a léggömbökkel elröpülne minden ház csak a hegyek között sokáig a szürke éjbe a lebukó nap orcája csodálkozóan bámul be csodálkozó orca vörösre — egy ágyú csöve — tüzesedve aztán nem tudom mi történt nem emlékszem már semmire a gyászünnepély fönségétől lenyűgözve meghallottam sikolyomat mint mérhetetlen messzeségből szorongástól elgyötörve mintha elájultam volna a tömegek lába alatt hazatérve levelet kaptam szorongtam lépcsők nélküli lépcsőházban tértem szobámba nem is tudom hogyan a villanyfény fügekávéként illatozott kissé lecsillapodtam csak agyamban izzottak a dohányültetvények s ismeretlen fájdalmak a szívben az ágyra vetem magam elszunnyadok keservesen sírok álmomban mint éji pillangó a fénybe munkába vetem magam nem tudván hogy szárnyam égetem
