Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - LÁTÓHATÁR - Borisz Lvovics Vasziljev: Péntek (elbeszélés)
Borisz Lvovics Vasziljev Az ágy az ablaknál állt, mégis fejjel az ajtó felé kellett aludni, mert Kosztya kopaszra nyiratkozott. Az ablak pedig tárva volt, május 1-től november 7-ig: a munkások nemzetközi ünnepének előestéjén Fegya sajátkezűleg törte le a tolózárat: — Ez minden, nyápickáim! Vége a szép életnek. Edződjetek! A szobában hárman laktak: Kosztya, Fjodor és Szenyecska Fiiin. Szenyecska a múlt hónapban szerelmes lett. Szerelmét versbe szedte és elvitte az üzemi laphoz. A verseket elfogadták, Szenyecska pedig egyszeriben kiábrándult a saját nevéből: — Érted, valahogy rosszul hangzik. Mondjuk Lermontov — ez igen. Vagy Nyekra- szov. Vagy éppen kötőjelezve: Lebegyev—Kumács. Egyszerű és forradalmi. — Hát forradalmasítsd te is, írd kötőjellel — szólt ki Fegya a vállára nehezedő kétpudos súlyzó alól. — Már gondoltam rá — sóhajtotta lehangoltan Szemjon. — Filin-Purpurnij? Filin- Avrórin? Filin-Krásznij?1 — Krasznov — javasolta Kosztya. Rövid és velős. — Ugyan, ti csak röhögtök rajtam ... Szenya egész héten azt se tudta, mit csinál: az ebédlőben poharakat tört össze, hegesztés kö'Zben kiengedte a ballonból az oxigént és kiégette az ünneplő nadrágját. Egy éjjel aztán váratlanul felordított: — Megvan!... Gyerekek, megvan!.. . Kosztya nem lepődött meg túlságosan, Fjodor azonban kikelt magából, s így Szemjon szerzett egy véraláfutást. A versek pedig ezentúl a büszke „Filin-Kinova r”2 aláírással láttak napvilágot. Persze, az öröm nem volt hosszúéletű, mert a lányok közönséges „kinovral”-lá3 változtatták a forradalmi melléknevet. De Szenya nem keseredett el. Az igazat megvallva, Szenya Fiiin a versírást megelőzően más terveket dédelgetett: közönségszervezőnek készült, s szorgalmasan rendezte az összejöveteleket. Hol egy játékos beszélgetést, hol meg tudományos fejtörőkkel fűszerezett táncmulatságot. Hanem, miután Filin-Kinovar lett, lenyűgöző gyorsasággal cserélte fel természetes élénkségét lírai elmélkedéssel, s egyszeriben éjszakai kóborlásokra adta a fejét.. . Fjodor önálló ember volt: a kovácsműhelyben dolgozott, súlyzókat emelgetett és csíkos tengerészdresszet viselt, noha még életében nem látta a tengert. S ami fő, célja is volt: bajnok akart lenni. Előbb üzemi, aztán kerületi, moszkvai, no és majd... De erről már csak homályos elképzelése volt Fegyának. Mégsem jutott eszébe senkinek, hogy Kinovrálnak csúfolja. Igáslónak, persze, nevezték, de hát ez csak egy hétköznapi ragadványnév... Hát ilyen legények laktak Kosztyával. Kosztyának még nem voltak konkrét tervei, s az üzemben nem is igen tudták, ki ő, ez a Kosztya. Egy srác. Egy szerelő. Egyszer áramütés érte és sokáig tartott, míg felépült. S talán még annyit, hogy pontosan fizeti az illetékeket. S még akkor sem figyeltek fel rá, amikor Kosztya kopaszra nyiratkozott. Csak Fjodor kérdezte meg tőle: — Higiéniai megfontolásból? — Berukkolok — válaszolta Kosztya. — Hétfőn kell jelentkeznem. PÉNTEK
