Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - LÁTÓHATÁR - Dušan Dušek: Életrajz (elbeszélés)

Nyáron elesett a templom lépcsőin, és eltörte a kezét. A közelben egy gyerek álldogált, halványkék léggömbbel a kezében.

Elkezdte olvasni Charles Dickens egyik könyvét.

Mária zöld blúzt varrt magának. Már tizenkét éves volt.

Hosszú tél volt. Utána hosszú tavasz.

Az idősebbik fia visszatért a háborúból. Sárgaságot kapott és tetveket.

Júniusban elkezdődtek a forróságok. A patak csaknem teljesen kiszáradt, s megsárgultak az alcácvirágok. Nagyon rövidek voltak az éjszakák. Férje minden reggel vizet húzott a kútból a fejére. Leborotválta a bajszát.

Anyja Szidinél lakott.

Aztán egészen tél kezdetéig esett.

Ondrej disznótoros kóstolót küldött nekik. Januárban megrepedt a ház hátsó fala, s olyan hideg volt a kamrában, hogy a vizeskannában megfagyott az ivóvíz.

Férje új szekrényt vett a hálószobába. A kis szobában egy heverő, asztal, négy szék, egy dohányzóasztal két ezüst gyertyatartóval, két berámázott fénykép, egy könyvekkel teli polc és egy kicsi kályha volt.

A háború vége felé, csaknem egy hónapig, a pincében éltek.

Megnősült a fiatalabbik fia. Már csak egy államvizsgája volt hátra.

1946. január 4-én megszületett az első unokája.

Szidi elhozta megmutatni Ferdinand levelét. Ezen a napon egy akácfa a patakba dőlt. Senki sem értette a dolgot — a fa teljesen egészséges volt, s a szél alig fújdo- gált.

Mindnyájan együtt voltak még. A menye nagyon szép volt.

Férje a gombaszárítóban helyezkedett el.

Rövid volt a nyár. Mária tanítónő akart lenni.

„Levelük jött Prágából”, mondta a postásnő.

Reszketett a keze, s az ujján a gyűrű tompa fénnyel csillant meg a napfényben. Három nap múlva kiment várni férjét az állomásra.

Még mindig együtt voltak valamennyien.

Karácsonykor a konyhaszékeket is be kellett vinni a szobába.

Az idősebbik fia nem akar tanulni.

Februárban a fiatalabbik feleségestül és gyermekestül Kassára ment befejezni az iskolát. Az állomáson zászló lobogott egy rúdon.

Októberben az idősebbik fia Treníínbe ment.

Férjét sérv gyötörte.

Egy évre rá Mária Bratislavába ment dolgozni, s még abban az évben megnősült az idősebbik fia.

1950-ben meghalt Ondrej felesége.

Három év múlva meghalt Párizsban Ferdinand.

1954-ben meghalt az édesanyja. Nyolcvanöt éves volt.

Fiatalabbik fia családostul Nitrára költözött, s később Mária is csatlakozott hozzájuk. Náluk tartotta a lakodalmát.

Férje abbahagyta az ivást.

Máriának fia született.

Az idősebbik fiának ekkor már három gyereke volt. A fiatalabbiknak öt.

A férje 1957-ben halt meg. Legidősebb unokája egy rövid elbeszélésben többek között a következőket írta a temetésről: „A tűző napfény volt az oka; meg a lábak alól felszálló por. Nem tudtam, hova álljak. És tulajdonképpen nem is álltam sehova. Egyszer- csak megmozdultak a tűzoltó-egyenruhás zenészek, hátraarcot csináltak, és csöndesen a híd felé vették az irányt. Visszanéztem, még mielőtt odaértünk volna. Már megint szólt a zene.”

Télen mindig elutazott a gyerekeihez.

1967-ben meghalt Ondrej.

1972-ben megnősült a harmadik unokája.

1974-ben azt hitte már, hogy meghal. De megérte első és második dédunokáját is.

Nagymama áll a kapuban. Bemegy a házba. Kitárja az ablakot. Ül a kályha mellett, s egy régi kalendáriumot olvas. A hónapokban egymás után sorjáznak a nevek. A napok szintén: hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat és vasárnap.