Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - Rákos Péter: Noszty Feri bűne (tanulmány)

utalványostul elégették, s Wibra Gyuri, aki közben rájött, hogy Veronkát hozomány nélkül is szereti, immár zavartalanul megnősülhet. Az évszám: 1895.

De mit is juttat ez eszünkbe?

Természetesen Jókait, „A kőszívű ember fiai” Baradlay Richárdját, aki viszont minden haszonlesés nélkül veszi nőül a koldusszegény Editet, csak az esküvő után tudódik ki, hogy az ifjú feleség dúsgazdag. Egy vérbeli Jókai-hős nem törődhet rút anyagiakkal; még az sem az igazi, ha mellesleg pénzhez is jut szerelme révén: a vagyon, ha nincs meg elejétől fogva, úgy jöjjön helybe, hogy ne tudjunk róla. A regény megjelenésének eve: 1896.

A fenti kitérőt nem tartom fölöslegesnek. Ha létezik irodalomtörténeti evidencia (amely természetesen sohasem a kétszerkettő evidenciája], akkor itt azzal van dolgunk: ez az író sohasem volt ábrándos alkatú, életeleme a józanság, a kiábrándultság, a szkepszis. A léha dzsentri hőseivel rokonszenvezni tudó, elnézően mosolygó Mikszáthot csak azok fogadják el teljes igazságként, akik szerint ott, ahol nincs harag és gyűlölet, ott nincs vélemény és álláspont sem. A „Szent Péter esernyőjé”-től az 1900-ban megjelent, vitrioios „Különös házasságion keresztül (igaz, hogy ellenkező előjelű példákban is bővelkedő úton) 1906-ban, Ady „Oj versek” c. kötetének megjelenése évében jut el Mikszáth „A Noszty fiú esetéig”; a regény könyvalakban két évvel később, a Nyugat, a Hoinap évében és némileg már légkörében jelenik meg. Akik ennek a könyvnek kap- csan az idillt kérték számon Mikszáthtól, azok voltaképpen azt szerették volna: ismételte meg légyen a „Szent Péter esernyője” kissé kétes, mert mégiscsak némi kompromisszummal beárnyékolt bravúrját. Azt kívánták, tegye meg nem történtté a hozományvadászat motívumát (mint a színpadi átdolgozás) vagy pusztítsa el az öreg Tóth vagyonát (mint a glogovai pap húgáét), azaz: kanyarodjon vissza saját pályáján a „Szent Péter esernyője” utolsó fejezetében vakmerő szaltóval megmentett hepiendig, sőt azon túl ifjúkora mesteréig, Jókaiig — akinek fényét még a valóban könyörtelenül ítélkező Móricz is fel-felvillanni vélte saját írásaiban. Nem a tolerancia, az érzések gátlástalan szabadságának jegyében lázadnak ezek az olvasók a moralizálás, a vaskalapos dogma ellen: nem modernek ők, hanem örökök.

S most végre lássuk, mit mond maga a regény, a művet megtestesítő szörveg? Hiszen a bevezetőben említett, az egész vitát megelőző eszmecsere során éppen az döbbentett meg a leginkább, hogy milyen, látszólag összebékíthetetlen konnotatív különbségei tapadnak a szavakhoz és szövegekhez egyetlen nyelv, egyetlen közös anyanyelv hatarain belül. Hogy néha nem is lehet szót érteni egymással, mert értékrendszerünk előbb determinálja a szavak jelentését, mint a jelentés az általa kifejezendő értékét.

Vegyük a váltó esetét.

Stromm ezredes alakja sokak figyelmét felkeltette. Azzal a vélekedéssel, hogy a mogorva osztrák ezredes gyűlölte a magyar huszártisztet, s felhasználta az alkalmat, hogy kiebrudalja a hadseregből, nem érdemes foglalkoznunk. Ezzel az elképzeléssel ki-ki eljátszadozhat, de a regényben minden alapot nélkülöz, sőt az ellenkezőjére van bizonyíték. Főleg azért — s ezt egy másik tanítványom nem értette —, mert Stromm ezredes rendkívül nagylelkűen járt el a Noszty fiúval szemben. Egyszerűen nem igaz, hogy gesztusával: a váltó kifizetésével „a katonaság becsületét megmentette, de Feriét nem.” A váltóhamisítóként leleplezett, becsületbeli kártyaadósságát rendezni nem tudó vagy egyéb becstelenségen kapott úriember — a kor fogalmai szerint! — csak az öngyilkosság vagy a közmegvetés kö>zött választhatott. Ettől Stromm ezredes megmentette Ferit, nem denunciálta, pedig könnyen megtehette volna: nem is kellett a szeny- nyes ruhát vállalnia, elvégezte volna azt Kozsehuba. Ferinek nem kellett magát főbe lőnie: minthogy meg volt mentve a látszat, meg volt mentve a becsület.

Mindez azért is fontos mozzanat, mert a látszatnak az egész műben, azaz a regény ábrázolta társadalomban úgyszólván döntő jelentősége van. Még a kiváló szemű Barta János is mellőzi ezt a szempontot, amikor a Noszty Ferencben — szerintünk sem tagadható — jobb érzésekre utalva említi, hogy a somlyóhegyi epizód során a már-már szerelmes Noszty restellni kezdi a komédiát, attól tartva, hogy a bájos kaland hitvány partivadászattá durvul. Mert a szövegben ott az el nem hanyagolható rövidke mellékmondat és mellékgondolat: „Egyet-mást meg lehet később magyarázni, de ha kisül, hogy ki ő, hitvány partivadászattá durvul a mai bájos kaland.”19 S ez logikus is, mert ha az olvasóra bízzuk is, hitványnak minősíti-e a partivadászatot avagy sem, magát