Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - Rákos Péter: Noszty Feri bűne (tanulmány)
tetéset, amely egyszer s mindenkorra megtalálja a feloldozó formulát: „Hiszen a komikumot a tragikumtól, a tragédiát a komédiától mindig csak egy hajszál választja el.. .16 Más szóval, vegyük el a majdnem hajszálpontos Mikszáthtól ezt a hajszálnyi többletet, s adományozzuk oda Harsányinak. Az átdolgozó egyébiránt, ezt még ide jegyezzük, megkapja munkájáért a Magyar Tudományos Akadémia Vojnits-diját; a bizottság — Ferenczi Zoltán, Császár Elemér és Kéky Lajos — jelentése módfelett tanulságos és mulatságos. Tudják azt ők is, mi történt voltaképpen: „így lett Mikszáth kesernyés hangú regényéből Harsányi Zsolt kezében Biedermayer (sic!) hangulatú vígjáték”, de innen meghökkentően egyenes út vezet a javaslat megtételéig: méltóztassék az Akadémia kitüntetni Harsányi Zsolt darabját, mert ezzel nemcsak őt jutalmazzuk, hanem „Akadémiánk örök büszkesége, a nagy mesemondó halhatatlan emléke iránt is kifejezzük hálás kegyeletünket.”17 Ami a többek által szóvátett rokonszenvet illeti, emlékeztetünk rá, hogy később Móriuzról is feljegyezték ugyanezt: voltaképpen ő is illúziókkal nyúlt, különösen kezdetben, a dzsentri-témához, mindvégig maradt benne valamelyes sajnálkozó nosztalgia, de megalkuvást nem ismerő valóságérzéke eltörette vele az Űri muriban, a Rokonokban a pálcát. Az ítélet, ha nincs bennünk személyes gyűlölet, emóció az elítélt iránt, nem enyhébb, inkább súlyosabb. Kosztolányi Édes Annája azért meggyőzőbb, művészibb a T5eiőle készült filmnél, mert Vizynét nem ádáz gyűlölettel festi, hanem szubjektíve jóindulatú, a cselédlányt a maga módján szinte kényeztető úriasszonynak, aki nincs is tudatában igazi helyzetének és szerepének; annál frappánsabb a csattanó, mely így általánosabb érvényű, az egyén helyett az intézményt, az egyedi eset helyett a törvényt leplezi le. Ügy hiszem, már az eddig felsorakoztatott érvek is eléggé meggyőzőek. De a java még hátra van. Magát Mikszáthot még nemigen kérdeztük. Ot persze ma már jobbára csak művein keresztül faggathatjuk. De azért vannak kisegítő módszerek is a tájékozódni kívánók számára. Kissé bátortalanul vetem fel, hogy bizonyos fokig még a szerző személye is, Mikszáth „élete regénye”. (Azért „bátortalanul”, mert a szerző művön kívüli énjét jómagam is csak okkal-móddal tartom hasz- nosítnatónak a mű elemzése során.) Nos, a hosszú szárú csibukkal ábrázolt, köpcös művész, Jókai tanítványa és utóbb életírója is, romantikus gesztussal ugrott fejest a há- zassagba. Lányszö'ktetéssel felérő titkos utakon vette feleségül az apai vétó ellenére MauKs Ilonát. E hepiend után azonban megkezdődtek a bonyodalmak, Mikszáth nem tudott érvényesülni, gyötörte a tudat, hogy feleségét a viszonylag biztosított polgári jólétDől lerántotta a nyomorba; végül is jobbnak látta, ha felesége érdekében elválnak, s hogy Ilonka ne ellenezze a válást, azt találta ki elhatározása megokolásául, hogy mást szeret. De további öt év elteltével, már sikerekkel maga mögött s újabb nagy sikerek küszöbén, újra feleségül kérte s kapta Mauks Ilonát. Eddig a „sztori”: micsoda színpadi átdolgozás kerekedhetne ebből! De Mikszáth újra-jelentkező levele dermesztően józan, „nem a szerelem szól belőle, hanem a becsület”, nem a „hajdani szép feleséget” kéri, hanem az „okos jó barátot”, akinek, úgy érzi, adósa .. ,18 Hát ez bizony kissé iehűtí az olvasót; mi tagadás, még e sorok írója is azzal az érzéssel olvasta annak idejön Mikszáthné visszaemlékezéseit, hogy egy kis romantikus túlzás ez esetben talán helyénvaló lett volna. Jegyezzük meg az évszámot: 1882. Mikszáth ekkor harmincöt éves. Majdnem másfél évtized telik még el a „Szent Péter esernyőjé”-ig. Ebben a könyvében Wibra Gyuri, a híres besztercei ügyvéd feleségül kéri a glogovai pap húgát, az esernyő nyelébe rejtett vagyon mit sem sejtő örökösét. Akit azért amúgy szeret is, azaznogy . . . „Mindenekelőtt azzal legyünk tisztában, szereted-e a leányt?” — kérdi tőle Sztolárik törvényszéki elnök. „Azt hiszem, szeretem — felelte Gyuri, bizonytalan hangon. — Olyan csinos! Magának nem tetszik?” Hogyne, hiszen én sem vagyok kenyérbélből. Hanem az a kérdés, megkérted volna-e, ha nincs az az esernyőhistória? Felelj őszintén! — Eszembe sem jutott volna.” A hallgatózó Veronka egy szívettépő sikoltással fut ki a szomszéd szobából, Mikszáth tragédiát emleget, de itt még megesik a szíve hősein: az esernyőnyélről kiderül, hogy
