Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - Rákos Péter: Noszty Feri bűne (tanulmány)

Tóth Marit, akinek „jó hírét” ezek után már csak a lagzi mentheti meg? Hiszen manapság az sem kompromittáló egy leányra nézve, ha ország-világ tudtával együtt él választottjával vagy választottjaival: hogyan élje bele magát értelmén túl érzelmileg is abba az egykori közhitbe, hogy valaki akkor is kompromittálhatott egy fiatal lányt, ha egy ujjal sem érintette. (Noszty Feri erre az egyetlen „mentségére” a pártját fogó fiatalok érdekes, bár érthető módon fel sem figyeltek.) Tóth Mihály érvelése ma már logikusan hat, de éppen ezért fölösleges is: magától értetődő. Meg azután úgysem kérdezné őt ma már senki.

Ha mindezt tekintetbe vesszük, nem csodálkozhatunk azon, hogy a mű belső összefüggéseibe be nem avatott, a kor nézőpontját elsajátítani nem tudó fiatal olvasó mást olvas ki a műből, mint az ismeretek és tapasztalatok mélyebb hátországával rendelkező idősebbek. De ez a nemzedéki szembeállítás csak viszonylagos érvényű, hiszen horizontálisan, egy nemzedéken belül is differenciálódtak mindenkoron az olvasók; álszent és kényelmes kibúvó, hogy valaki csupán fiatalsága folytán képtelen behatolni egy irodalmi alkotás értelmébe. Dante Isteni Színjátékát az olaszok is csak bőséges jegyzetanyaggal olvashatják, kellő ismeretek nélkül senki sem mozoghat a mű légkörében legalább félig-meddig otthonosan. Thomas Stearns Eliot szerint a mű megértéséhez feltétlenül szükséges, hogy magunkévá tegyük a hitet (belief), amely Daniéban élt; nem emberekként, hanem olvasókként kell hívőkként válnunk, a mű egykorú szemléletével azonosulnunk. E tekintetben a huszadik század idősebb és fiatalabb olvasói úgyszólván egyidősek, s a köztük levő korkülönbséget legfeljebb „ontogene- tikus”, nem pedig „filogenetikus” értelemben vehetjük figyelembe: egyéni életpályájuk más-más stádiumaiban is az emberi faj fejlődésének azonos fokán tartanak, vagyis tanárt és tanítványait egyaránt 670 év választja el a Divina Commedia keletkezésétől, de csak harminc év egymástól. Egyikük sem hivatkozhat hát arra, hogy Dante klasz- szikus remekét azért nem tudja megérteni és méltányolni, mert nem élt abban a korban. Vagy persze mindkettő hivatkozhat rá; de egyikük sincs fölényben a másikkal szemben.

Az említett szakdolgozot legs'kerültebb részei közé tartozik a kérdőíveknek némi szakmai segítséggel, de igen sok egyéni leleménnyel elvégzett megszerkesztése. A számok ugyan nem látszanak igazolni a dolgozat szerzőjének a vitában elfoglalt álláspontját, de a gimnazisták válaszait — mint a szerző igen helyesen hangsúlyozza — fenntartással kell venni, mert feltehetően alkalmazkodnak vélt vagy valóságos elvárásokhoz. Ide jegyzem Roseckerné Csanády Csilla szakdolgozatából, hogy Noszty Feri mindössze a megkérdezettek négy százalékának rokonszenves, de elég sokuknak (60 %-nak) „is-is”. így is van ez rendjén minden valamirevaló regényben, melynek szerzője nemcsak a fehér és a fekete színnel dolgozik. Tóth Mihály eljárását — illemből? meggyőződésből? — a vállaszolók 81 %-a helyesli, házasságot csupán 23 %-a tud elképzelni. De túl olvasói felméréseken és statisztikákon, együtt hiszem a dolgozat szerzőjével, hogy a regény megjelenése óta mindmáig igen sokan óhajtják szívük mélyén a derűsebb változatot, öregek, fiatalok egyaránt. Ám ha arra alkalmas, megfelelő értelmi szinten álló kísérleti személyeknek azt az utasítást adnánk, írja át a könyv utolsó fejezetét hepiendre, valószínűleg kiderülne, hogy egy ilyen gyökeresen új befejezést nem lehet szervesen a változatlanul hagyott előzményekhez kapcsolni. „Csak az a vég, csak azt tudnám feledni!” Nem egykönnyen volna motiválható egy olyan meredek fordulat, hogy Tóth Mihály, aki a végkifejletet megelőző válság során oly makacsul kötötte az ebet a karóhoz, egyszerre csak így szóljon Ferihez: nem bánom, kedves öcsémuram, csirkefogó vagy, hozományvadász vagy, cinikus, züllött és becstelen fickó, előre tudom, hogy tönkreteszed a lányomat, de üsse kő, ha már kompromittáltad, vigyed. Ezt a „rövidzárlatot” még talán az sem tudná bevenni, aki szerint — s a fiatalok ezt fontosabbnak tartják a hepiendnél — Mikszáth nem mond szigorú ítéletet Nosztyről.

De megoldja ezt a feladatot fényesen és módfelett tanulságosan 1926-os színpadi átdolgozásában Harsányi Zsolt, akitől legalábbis azt az egyet nem szokták elvitatni, hogy jó tollú és jó érzékű, mestersége fortélyait ügyesen kezelő, a színpad sajátosabb igényeire is fogékony író volt. Ö valóban megajándékozta a közönséget az áhított hepienddel, egy nyilatkozatában meg is okolta, mi késztette rá. „A terhes és kínos köz- napok égő sebeire Mikszáth a legáldottabb enyhítő és feledtető, amely a tót atyafiak