Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - Rákos Péter: Noszty Feri bűne (tanulmány)

utolsóként, s az író állítólag elmondotta neki, hogy új, hepiendes változatot tervez; csupán a halál akadályozta meg terve megvalósításában. Ha Mikszáth valóban mondott ilyet, ez bizonyos mértékig igazolná az átdolgozás híveit, de mit sem változtatna azon a tényen, hogy ezt a változatot nem írta meg.

Ám ezek az érvek, mint mondottuk, többnyire amúgyis csak szakembereket foglalkoztatnak. A hepiendre sóvárgók jobbára kielégülést keresnek, különféle rendűt és rangút, s magát a művet ennek az igényüknek rendelik alá. Némelyek egyszerűen úgy érzik, hogy Mikszáth szemlélete nem felel meg az ő elvárásuknak; még kritikusban is akad olyan, aki szerint Mikszáth kissé hidegen áll a szerelemmel szemben, a Noszty fiúról szóló regényében pedig különösen nem tekinti nagyon számottevőnek. Sok mindenféle fontos a szemében, de a szerelem meglehetősen mögötte következik a többinek.3 Harsányi Zsolt másképp fogja fel a dolgokat: minden egyéb megfontolást átugorva, kurtán-furcsán az következik ebből, hogy Harsányi Zsolt jobban írta meg Mikszáth regényét, mint maga Mikszáth. Ismét egy lépéssel közelebb a kérdés mag- vához.

Ameddig ugyanis az olvasó vagy a kritikus azt kéri számon az írótól, hogy miért olyan, amilyen, miért látja a dolgokat másként, mint szeretnénk, addig nincs is min meditálnunk: ez irodalmon kívüli szempont, amelyet nem teszünk magunkévá, de nincs is vele vitánk. Amikor azonban a pörlekedő felek mindegyike a szerzőre hagyatkozik és saját álláspontját Mikszáth feltételezett szándékával próbálja igazolni, óhatatlanul sor kerül a mű elemzésére.

„A regény hőse, Noszty Ferenc, alapjában véve rokonszenves és mindenképpen vonzó fiatalember, kissé könnyelmű, mint akkoriban minden huszártiszt, de bűnei, ha egyáltalán vannak, bocsánatosak, nem kell fölötte pálcát törni, ítélkezni vagy egyenesen gyűlölni.” Ez nem idézet. Körülbelül ebben a mondatban lehetne összefoglalni a Noszty- pártiak álláspontját, s itt ismét különbséget kell tennünk. Hogyan vélekedett Mikszáth a maga teremtette alakokról, azt bízvást mellőzhetjük: ezt rendkívül nehéz megállapítani. Az író nem mindig a leghivatottabb kommentátora saját művének. Szembesíteni a művet az író bevallott vagy be nem vallott, de a műben „tetten ért” szándékával, ez már irodalmon belüli, sajátos kérdésfelvetés, s ha a kritikus ellentmondást észlel, elmarasztalhatja a szerzőt, aki nem ért tel önmagához. Ha azonban nem kételkedünk abban, hogy amit Mikszáthnak szándékában állt megírni, azt meg is írta, akkor nincs keresnivalónk a szövegen kívül, csak abban kell megegyeznünk, mi az, ami valóban egyértelműen van megírva, s mit hagyott meg képzeletünk szabad játékának. Igaz volna-e, hogy Mikszáth Kálmán, a regény szerzője nem ítéli el Noszty Ferenc erkölcsi magatartását? íme, a „tanári gond”: a feladat, hogy az irodalomtanár sajátos eszközeivel, az általam elfogadott művészi igazsághoz híven bebizonyítsam, miszerint az író igenis ítélkezik, az egész mű felépítése, művészi logikája tehetetlenné teszi, hogy a befejezést hepiendre változtassuk.

A fentiekből, gondolom, már kiderült, hogy e bizonyító eljárás során csakis a szöveget tekintem perdöntőnek, egyéb tényezőket legfeljebb irányadóknak, járulékosaknak. De azért ide kívánkozik egy megjegyzés a szövegelemzés során fellépő — fentebb már szóvá tett — egyéni különbségekről. Habár igaz, hogy egy irodalmi szöveg értékelése az értelmezésén alapul (s az értelmezés folyamatában már meg is fogamzik, kialakul, annyira, hogy elmondhatni: értelmezés és értékelés szinte egyazon pillanatban ér célba), látnunk kell azt is, hogy nemcsak az érték függ a jelentéstől, hanem megfordítva is, s ez a Noszty fiú esetében rendkívül szembeötlő jelenség. Hogy a „váltó” mit jelent, azt a mai fiatalok könnyűszerrel megtudhatják az értelmező szótárból, de a váltóhamisítás körüli egész bonyodalmat csak akkor tudják felfogni, ha a szó jelentéséhez hozzátapadnak az akkori értékelő mozzanatok. A „hozomány” is csak szó (méghozzá az Értelmező Szótár tanúsága szerint „elavulóban”), de többnyire csak a múltra vonatkoztatva használjuk: vajon társadalmilag szimptomatikus-e ma a leánynak vagy szüleinek) autójára, víkendházára pályázó, annak kedvéért házasulandó ifjú? (Nem kétlem, hogy akad.) A „házasságszédelgés” ugyancsak ódivatúan hangzó vádjával és jelzőjével nem is illethetnénk Noszty hadnagyot: a Velkovics Rozália körüli legyes- kedéséért, ami keveset a könyv elárul belőle, legfeljebb a „csélcsap”, „csapodár” jelző jár ki neki, ezzel a vád képviseletében nem sokra mennénk. S vajon mit közöl a mai tanár tanítványaival, amikor arra figyelmezteti őket, hogy Noszty Feri „kompromittálta”